Sorra kerülnek elő a politikai-gazdasági oligarchia-kleptokrácia velejéig korrupt tagjai. Ismertek és kevésbé ismertek. A feltárások viszonylag új eleme: az igazságszolgáltatási és titkosszolgálati összefonódások. Hatalom vagyon által – vagyon hatalom által... Ahogyan e lázas napok hőse, Elena Udrea megfogalmazta: a hatalom azé, aki a bilincset használja, és senki sem mentes a „vulnerabilitástól”, magyarán mindenkit fognak valamivel. Róka fogta csukák és csuka fogta rókák kavarognak, mint egy Escher-grafikában.

Elena Udrea egy olyan merész játékba fogott – véleményem szerint nagyobb téttel, mint gondolhatnánk, hogy tehát a bőrét mentse –, amely zűrzavart okozhat a hatalmi ágak intézményrendszerében. (Ne feledjük a nemzetközi, geopolitikai kontextust, itthon pedig azt, hogy a két legfontosabb titkosszolgálat, a SRI és a SIE élén, továbbá a DIICOT élén csupán ideiglenes megbízott vezető áll, még az Alkotmánybíróságba is ki kell nevezni egy új tagot, az Amerikai Egyesült Államoknak pedig nincs Bukarestben rendes nagykövete.)

Elena Udrea parlamenti képviselő azért is a legtöbb titok tudója a politikusok között, mert a volt államelnök legfőbb bizalmasa és védence-protezsáltja, elsőszámú magán-informátora, egyesek szerint annál is többje volt. Elsősorban ez teszi érdekessé és kulcsfigurává. Másodsorban az, hogy – a Bica jegyében történt párizsi megfigyelése után – nyilvánosságra hozta a Román Hírszerző Szolgálat legfontosabb emberének, George Maior lemondását követően jelenlegi ügyvivő igazgatójának, Florian Coldea altábornagynak néhány viselt dolgát. Ezek igazságtartalmát persze bizonyítani kellene, márpedig köztudomású, hogy egy titkosszolgálat nyomásra azonnal összezár, nem könnyű felelősségre vonni. Florian Coldea pályafutása alapján nyilvánvaló, hogy ez a szál is a volt államelnökhöz vezet. (Kíváncsi természetű olvasóink lehiggadhatnak: az Omar Hajszám-rejtélyről – véleményem szerint szintén kapitális szélhámiáról – egyhamar nem fog fellebbenni a fátyol, gondoskodtak a titkosításáról.)

Persze Udreát „érdekessé” teszik a saját korrupciós ügyei is, azokat nyilván nem fogja megúszni. Ám aki az igazságszolgáltatás mindenható szerveinek és a legfontosabb titkosszolgálat legfontosabb emberének a bemószerolására vetemedik, annak külön biztos helye van a Noé zárkájában – ahol mellesleg a mai román bűnöző fauna minden génhordozójának ott lenne a helye, az alvilági figuráktól a közéleti nagymenőkig, még a véleményformálók rendje képviselőinek is. Elítélni Udreát azért fogják, amit tett (legyen vele igazságos Iustitia!), de félni azért félnek tőle, amit mond. Ebben a pillanatban érdekesebb a tanú/feljelentő Udrea, mint a korrupcióval vádolt Udrea. Úgyhogy akár a jobb-rosszabb krimikben: sürgősen be kell fogni a száját, már így is késő.

Ez az érdeke a volt államelnöknek is. Már a közös kis meneteik okán is. (Nana – csak egy lehetséges példa.) Politikailag a legvégsőkig támogatta Udreát, bábkormányában a legnagyobb költségvetésű tárcát adta neki, miatta szakított a maga kreálta párttal. Hogyan érhette el ezt egy végül is nem kiemelkedő képességű „jobbkéz”, aki jóideje valóságos „második kabinetként” működött T. B. mellett? Felkapott pletykák beszélnek E. U. „olyan” származásáról, ifjúkori nemi szabadosságáról és üzletszerű kéjelgéséről, éjszakai látogatásairól az államelnöki hivatalban kerítés átugrása, tavi lakosztályában romantikus csónakázás után... Mások szerint a hölgy közönséges szélhámos, aki hol Jeanne d’Arcot, hol Mata Harit alakít... Nem releváns, mondhatnánk, de hát egy olyan területen, a bűn területén vagyunk, ahol minden kis részletnek, elejtett cetlinek vagy megjegyzésnek tudvalevően meg lehet a fontossága.

A volt államelnök sokáig hallgatott. Nem tudni, hogy úgy, mint egy kínai bölcs, mint a családi béke megszállottja – vagy mint sár a fűben. De joga volt. Most megszólalt, leadva némi bizonytalan jelzést. Joga van erre is, mondhatnánk. Ám az ő „érintettsége” más, mint a többieké. A korrupció elleni harcban sorra kerülnek elő régi ügyek (miután a politikai ellenfél bandájának a fele már börtönben van) – és a kérdés az: ki rejtegette és kinek az utasítására rejtegették eddig ezeket az ügyeket? Hogyan juthattak, csalás útján, politikusok százával ingatlanokhoz? A nemzetgazdaság kárára hatalmas vagyonokhoz? A titkosszolgálatok, amelyeknek minden maffiagyanús mozgást jelenteniük kellett volna, hol voltak? Ha nem jelentették az államelnöknek, ha maguk tussolták el az ügyeket, akkor vezetőiknek is felelniük kell! Ha jelentették, és az államelnök szemet hunyt, vagy pedig – ami még rosszabb – maga állíttatta le egyes ügyiratok tisztázását, akkor neki is a legmesszebbmenően viselnie kell a következményeket. Mindkét változatban perelni kell őt, és neki felelnie kell. Külön a saját korrupciós ügyeiért, mert azokért is!

Az utóbbi évtized, két elnöki mandátum a perverzió jegyében telt le. Egy korrupt, felelőtlen szélhámos, politikai kerítő mindent pervertált, amihez hozzányúlt. Legelsősorban a választási rendszert, amelynek nyomán a parlament ma működésképtelen gyülevész társaság. A leszámolást a kommunizmussal (mert önkényeskedő viselkedésében kommunista maradt), a korrupcióval (mert korrupt maradt), a titkosszolgálati múlttal (mert szekusokat pártoló maradt). Szokott gyakorlatává tette a kéjelgésszerű alkotmánysértést, választási csalást és politikai bosszúállást. De pervertálta legfőképpen az igazságszolgáltatás függetlenségének és a jogállamnak az eszményét. Mindemellett Romániát „állandó harctérré” tette. Ahogyan sajnos az Magyarország is, napjainkban a „szabadságharcnak” éppen a váladékos szakaszában.)

Lehet, hogy Elena Udrea egy olyan politikai játszmát űz, amit mi egyelőre nem érthetünk. De az is lehet, hogy a védekezési reflexétől, az önuralom álcája mögött megbúvó pánikérzettől hajtva tulajdonképpen egy mocskos rendszernek, politikai mentora és eszményképe legsúlyosabb örökségének: a maffia-államnak ássa meg, akarva vagy akaratlanul, a sírját.