A szocializmus lebontása, úgy tűnik, könnyebb volt, mint néhány (több tíz!) engedély nélkül felépített csicsás házikó, cukormázas mesés, giccses palota lebontása, eltávolítása a városrendészet és jogszerűség követelésére.

A temesvári városvezető már a választási kampányban azt ígérte, hogy az építkezési engedéllyel nem rendelkező ingatlanokat lebontja. És nem csupán. A törvényességel, jóízléssel, helyi hagyománnyal, egységes, történetileg kialakított városképpel mit sem törődő polgárok, hirtelen-burzsoák a tulajdonukba került építészetileg értékes, védett, műemlék jellegű házakat átalakítják, elrondítják, külsejüket megmásítják, kétes indógyarmati stílusban romantikussá silányítják. Nincs aki megállítsa őket.

Mert a bíróságok döntésein sorra-rendre kicsorbulnak a várost védő tanácsi határozatok. A talár kijelenti, nem bontható, nem törölhető az állag-megmásítás, ugyanis azzal a tulajdonhoz való jog sérül. A jóízléshez való jog még nem vonult be Justitia hálószobájába. Az esztétika még mindig a szubjektivizmus foglya, a jogi védelmet élvező dolgok kategóriáján kívül rekedt.

Persze, ha beláthatnánk a bíróságok független fejébe, ugyancsak függőségek láncolatával találkoznánk. Így marad a sejtés. Gyanakodhatnánk például arra, hogy a bíróság nem kíván hosszas perekbe bocsátkozni a „kárvallottak” panaszainak orvoslásáért. Az amúgy is túlterhelt igazságszolgáltatás lélegzetvételhez jut a bontás el nem rendelése folytán. A legtöbb tanácsnak nincs pénze a hosszas pörlekedésre, az építtetőnek annál inkább…

Tippelhetünk arra is, hogy nem kívánnak vitába szállni a politikummal, ugyanis a paloták tulajdonosai azonnal fellármáznák az összes jogvédőt, összeurópai, ha nem éppen világszinten az Európa Tanácsot és az ENSZ-t, mondván, hogy nálunk módszeres üldözés folyik, a palotaproletárok ellen hadviselést kezdtek a fajgyűlölők, a szegregáció aparthajdúi. Hiszen ők semmi mást nem csináltak, mint házat építettek maguknak, kiköltöztek a nyomornegyedből, méltó lakot rittyentettek maguknak és népes családjuknak.

A bökkenő csak az, hogy sem ők, sem a család igazából nem lakják ezeket a palotákat, legfennebb néhány szobát. Vagy ott állnak befejezetlenül, vörösben tátongó második, harmadik emelettel, vagy mert elfogyott a pénzük, vagy babonából (nem fejezik be az épületet, mert így nem foghat rajtuk az irigyek rontása). S hiába árulják a házat, hiszen ki venne olyan ingatlant, amelynek építési engedélye nincs, tulajdonjoga rendezetlen, az eladó jogkerülő, üzleti ügyekben fölöttébb megbízhatatlan, ravasz, az alku feltételeit megkerüli igyekvő...

Persze az sem kizárt, hogy éppen az európai ellenőrzéstől idegenkedő hatóságok rámutatnak e habostorta-förmedvényekre: íme, uraim és hölgyeim, mi már megoldottuk a rr-kérdést, hiszen nálunk effélékben éldegélnek Ők. A többiek éppen Franciországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolban, Olaszban vagy éppen Norvégiában e pillantban koldulják, könyörgik, kéregetik, jósolják, kuruzsolják és bizniszelik össze a palotácskára valót. Hiszen minden rr-nek jár egy palota. Legalább egy tornyocska a történelmi belvárosokban és a városvégi farkastelepeken (lásd Bánffyhunyad, Torda stb. látványosságait).

Nos a rr-kérdés megoldásához ez pont annyira releváns, mint Iohannis megválasztása országelnökké. Németet emeltek a románok maguk fölé. Igaz, I. a mandátum végén esetleg újraválasztható, de ugyanúgy le is köszönhet és hazaballaghat a szászhiányos Szebenbe, ahol addigra már a főtér régi patricius házain is mézeskalácstornyocskák éktelenkedhetnek. Nem tudni. A paloták viszont maradnak. Nem válthatók le, csupán lebonthatók.

De ehhez össze kéne hívni a nagyhatalmakat Máltára, hogy egyezségre jussanak bontás dolgában. A szocializmus esetében sikerült. Tehát van remény, ha ki nem tör megint egy hosszú iszlám-hidegháború. Ezalatt a paloták lakói legalább nem fáznak semmitől...