Nem Erasmus a címben szereplő férfiú, de úgy látszik azóta sem veszett ki a bölcsesség a poldereken.

Na igen, ha az ember félreteszi a hamar feltámadó elfogultságokat és belegondol a dologba, akkor zavarba jön. Nem tudja, melyik a helyes út, az elfogadható szemlélet, magatartás, az okos reagálás, miként tartható a politikai korrektség. A befogadás és elutasítás között habozunk, mi európaiak, most midőn megint szembesülnük kell a közvetlen közelünkben becsapodó terrorfenyegetéssel. Az Unió határai belül.

De remélhetőleg nem a tűréshatárokon belül is. A terrorizmust – ez az egyetlen, amit bátran és egyértelműen ki lehet jelentenünk – gyökerestől ki kell irtanunk, száműznünk kell szűkebb (európai) és tágabb (globális) környezetünkből.

Ettől kezdve azonban minden bizonytalan: meg kell-e szűrni az Unió határainál jelentkező maghreb-közel-keleti-muszlim bevándorlókat vagy legyünk nagylelkűen rövidlátók, tételezzük mindenkiről a legjobbat, maradjunk humanistán együttérzők a bebocsátást kérőkkel? A fordítottja ugyanis nem valószínű, hogy valaha is elő fog fordulni. (A kivétel a kuruc emigráció volt a Törökföldre.) Meddig megélhetési menekült a menedékjogért folyamodó, a munkát kereső, és mikortól menekült az, akinek az élete állandó veszélynek van kitéve odahaza? Na és a miénk, európaiaké arra predesztinál, hogy áldozatok legyünk és hatalmas tüntetésen mutassuk meg mennyien vagyunk?

Meghatotta-e a terrorszervezeteket és pénzelőiket az impozáns párizsi demonstráció? A fokozodó rendőri és katonai jelenlét az utcákon? Milyen volt a mostanihoz hasonló intézkedések hatása Irországban vagy Baszkföldön az elmúlt évtizedekben? Hiszen azok európai kulturán szocializált európaiak voltak, világnyelveken beszéltek, bennszülöttek voltak. Hatásos volt tehát a fellépés vagy üljünk le tárgyalni velük – törökülésben, hogy meg ne sértsük őket. Kitehető a kereszt az iskola falára vagy Dávid Pajzsa, ha egy burka is szerepel az osztálynévsorban? Európa zsidó-keresztény jellege tanítható olyan iskolában, ahol muzulmán tanulók is vannak, akik francia vagy angol állampogárok? Megengedhető az európai szólásszabadság, a kritikai szellem, a kétely a hagyománnyal és a fanatizmussal szemben?

Én egy olyan családból szármnazom, amely körülbelül 350 éve vándorolt be Lengyelországból Erdélybe többezer más családdal együtt. Kényszerből. Hivatalos befogadásunkhoz, az összeszokáshoz, a viszonylag békés egymás mellett éléshez előbb falvakon, majd 1850 után a városokban körülbelül 150 évre volt szükség. Az elidegenítéshez, a kilökődéshez, kiűzetéshez elég volt két évtized, a holokauszthoz csupán három hónap és 2500 csendőr egész Magyarországon. Ha ezek után sokan visszajöttek és itt élték le az életüket, azt jelenti, ragaszkodnak identitásukhoz, amely nem fenyegeti az európai kultúrát, a kisrégió szokott életmódját. Mi több, sokféle módon igyekeztek ők is élhetőbbé tenni. Aki pedig elment, leginkább nosztalgiával emlékszik arra, amit maga mögött hagyott. A szenvedések, nélkülözések ellenére. Leginkább a kultúra hiányzik nekik a civilizációs stressz közepette.

Popper Péter egyik pompás megfigyelése jut eszembe. Hogyan fest egy átlagos izraeli társalgás: milyen jól tettük, hogy idejében kivándoroltunk, mennyire nehéz volt nekünk és milyen könnyű ezeknek, akik most érkeznek ki, mennyi kedvezményben részesülnek, aztán a jólét bizonygatása után óhatatlanul sor kerül az arab kérdésre, ezen jól összevesznek és mindenki hazamegy dühösen.

Nem tudom, miként folyik egy Európába bevándorolt algériai vagy marokkói, jemenita, palesztin, szír stb. családban a társalgás, de gondolom, annak örülnek, hogy idejébe ideértek, mekkora segélyt kaptak a volt gyarmatosítóktól, munkát, miután sikerült felszabdítani az országot az idegen iga alól és kiderült, hogy nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal, a nyugati vagy ketei típusú önmegvalósítással. Inkább jönnek európai anyagi segélyre. Kultúra nem kell, az nekik is van, ősi. (Minden lesajnálás nélkül.)

Nekem a legrokonszenvesebb annak a rotterdami arab származású polgármesternek a felhívása volt a napokban, aki azt tanácsolta a bevándoroltaknak vagy második generációs ottszülötteknek (Ádenből vagy Jordániából): ha nem tetszik Hollandia, Európa, nyugodtan haza lehet húzni. Nem itt kell megvívni szabadságharcukat, teszem hozzá, hanem odahaza. Aki itt él: fogadjon már el bennünket ilyen gúnyosnak, humorunkkal együtt. Tanuljon meg nevetni önmagán is. Vagy szerkesszen maga is vicclapot. Rajzoljon karikatúrát. Pont-pont, fejecske, gondolkodik emberke. Egyszerű.