Sikertelenül érettségizett a diákok kétharmada a zömében magyarok lakta megyékben. Hargitában a jelentkezőknek mindössze 30 százaléka ért el átmenő jegyet. Kovászna megyében sem sokkal jobbak az eredmények: az érettségizők 32 százaléka vizsgázott sikerrel. Az országos összesített adatok szerint az eredmények még a tavalyinál is rosszabbak, noha már 2011-ben is elvágták a vizsgázók több mint felét.

Mi történt? Ezzel a kérdéssel fogadtak a minap Délvidéken, s vajdasági ismerőseim arra kértek, próbáljam meg elmagyarázni a hatalmas bukás okát. Vállalva a vádat, hogy túlságosan is szimplistán látom és láttatom a rendkívül összetett problémát, megtettem. Aztán hirtelen úgy éreztem, akár vitaindítóként, odahaza is el kellene mondanom, mert két-három megszívlelendő tanulsága van az idei érettséginek. Az egyik következtetést főként a szülők figyelmébe ajánlom!

Tavaly azzal magyarázták a katasztrofális eredményt, hogy videokamerás megfigyelő rendszerek felszerelésével megakadályozták az addig oly gyakori puskázást, másolást és azt a széles körben elterjedt gyakorlatot, hogy a felügyelő tanárok segítenek a feladatokkal nehezen megbirkózó nebulóknak. A megfigyelő rendszer telepítését az utolsó pillanatban jelentették be, így a diákok nem tudhatták, hogy az érettségi csalásnak vége. Idén viszont tudhatták, mégsem készültek többet, jobban.

Sokan, sokféleképpen láttatják az idei, még nagyobb kudarc okát. A diákok, a szülők, sőt, még Kerestély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője is a felkészítő tanárokat okolja. Igaz, a főtanfelügyelő enyhítő körülményként említi a tanárok rendkívül alacsony fizetését, ami magyarázza a pedagógusok motivációhiányát. Fölösleges azonban bűnbakká avatni a pedagógusokat! Az idei érettségi vizsgán ismét a romániai oktatási rendszer bukott meg.

A magyar megyék gyenge eredményei egyrészt – de nem elsősorban – azzal magyarázhatóak, hogy az erdélyi magyar diákoknak román nyelv és irodalomból is érettségizniük kell. Ráadásul ugyanazokat a tételeket kell megoldaniuk, mint a román anyanyelvű társaiknak.

A középiskolában irodalomelméletet és -történetet tanulnak, az érettségi vizsgán pedig nyelvi kompetenciákat kérnek számon. Nem csoda, ha a székelyföldi diákok fele elégtelenül teljesített, hiszen a román tanulók negyede sem írta meg az anyanyelvi vizsgán az átmenő jegyet.

Meg kell említenem a fordításból eredő ordító hibákat is. A történelem vizsga feladati közt szerepelt a „perioada postbelica" idő behatárolás is, amit a magyarító egyszerűen világháború utániként fordított, ami az első és a második háború utáni periodust is jelölheti. Akinek a gyereke az első világháború utáni korszak politikai életét írta le, joggal kérdezte: Ezért kellett bevezetni a történelem magyar nyelvű oktatását? Hogyan tudtam volna meggyőzni arról, hogy nem ezért.

Fizikatanár ismerősöm jelzi, hogy a román tételben szereplő belső ellenállás helyett a magyarban belső energia szerepel, egy másik tétel esetében az eredeti szövegben azt az utat kell kiszámítani amelyet egy test összesen megtesz a lejtő tetejéről a megállásig, (15,70 m a javítókulcs szerint), a magyar szövegben pedig csak a vízszintesen megtett utat kéri a feladat, amely csupán 11,25 m.

A figyelmetlen fordító miatt pontokat veszítenek hát a vizsgázók, s ez is hozzájárul a végső eredményhez.

A katasztrófa legfőbb oka azonban az, hogy Romániában a fiatalok szinte mindegyike elméleti oktatásnak a részese. Szinte azt írtam: szenvedője. Az inasképzést, a szakmák, mesterségek tanítását évek óta megszüntették. A szakközépiskolákban is csak a fémmegmunkálás, az építkezés, a villanyszerelés elméleti kérdéseit tanulják, annak gyakorlatát nem. Ezeknek az iskoláknak a diákjai is érettségiznek, matematikából például integrálásból, deriválásból, mátrixok szorzatából.

Németországban a fiatalok 40 százaléka érettségizik, 60 százalékuk szakmát tanul, amelyből aztán jól megél. Romániában minden 18. évét betöltött diák érettségizik, és ugye, minő meglepetés: 40 százalékuk abszolvál, 60 százalékuk nem!

Ezek az adatok gondolkoztathatnák el igazán a szülőket! Nem igaz, hogy csak a diplomások boldogok, a jó szakik nem. Olvassák el Benedek Elek végrendeletét, mindenkinél meggyőzőbben bizonyítja, hogy az üres fejű aktakukacoknál becsülendőbbek a jó kezű mesteremberek. Sőt, sikeresebbek, gazdagabbak is.

Ennek ellenére ma senki sem akar mesterségeket tanítani, csak a deriválást, a marketing, a irodalom és a molekuláris biológia elméletét.

Mert nem jól van ez így, nem először firtatom: miért nincsenek komoly szakmunkásképző iskolák Romániában?! Bizonyára nem is utoljára kérdem. Válasz az illetékesektől ugyanis soha sem érkezik. Csak minden júliusban, az érettségi eredmények kifüggesztésekor az újabb és újabb hidegzuhany.