Elbúcsúztunk az évtől – nem sokkal korábban pedig elbúcsúztunk Traian Băsescu évtizedétől. Utóbbi mindenképpen történelem volt. Hogy ilyen vagy olyan, azt majd az utókor dönti el, és nem kizárt, hogy az elherdált tíz esztendőt temető keresztet plusz jelként fogja majd értelmezni.

Az tény, hogy mindkét elnökválasztáson proteszt-szavazatokkal győzött: a választók egyszer Adrian Năstase komakapitalizmusa, másodjára pedig a Mircea Geoanát támogató mogulok (jelesen Sorin Ovidiu Vântu) ellen tiltakoztak.

Băsescu tíz éves államfőségének egyetlen pozitív érdeme az volt, hogy megtartotta a nyugati orientáció útján Romániát. Belpolitikája viszont teljesen következetlen volt. Tönkretette például a Demokrata Liberális Pártot, amely őt hatalomra segítette. És amelybe olyan – enyhén szólva – kétes személyeket toborzott, mint Elena Udrea és annak hűséges barátja-hódolói: Gheorghe „Pinalti” Ştefan, William Brânza, Silviu Prigoană. Meg Emil Boc, akinek szókincse nagyjából ennyire korlátozódott: igenis, főnök. Ezek valamennyien Traian Băsescu tekintélyéből és befolyásából éltek – ami egy darabig elégségesnek is mutatkozott.

Băsescu később szétverte komoly értelmiségiekből álló tanácsosi gárdáját is.

Az alkotmányban ugyan ott szerepel, hogy az államfő vezetheti a kormány ülését – ám gyakorlatilag ő maga lett a kormány, a kormány szóvivője pedig – a miniszterelnök lett.

Saját példájával is támogatta a nepotizmust. Mondjuk így: politikailag éretlen lányából európai parlamenti képviselőt fabrikált. Elena Băsescu hivatalosan ugyan függetlenként indult, valójában azonban a Demokrata Liberális Párt kampányolt mellette, és a párt megyei szervezeteinek, pontos számokat megszabva kiadták, mennyi szavazatot kell gyűjteniük.

Szavait sem igen válogatta meg, tisztségéhez nem méltó kifejezéseket használt, olykor egyenesen alpári volt. Alattomos módon megsértette Mihály királyt, azt állítva, hogy kényszerű lemondásával elárulta az országot; az orvosok tőle tudhatták meg, hogy nincs is szükség jelenlétükre Romániában; a tanárok azt, hogy túlságosan keveset dolgoznak; az anyákkal közölte, nem akarja Romániát kismamák országává változtatni; a filozófusok pedig azon filozofálhattak, hogy Băsescu szerint a pincérekre nagyobb szükség van az országban. Üvegből itta a pezsgőt, a félig telt üveget pedig a szilveszterező tömegbe dobta, a lelátókon szotyolázott, hajnalig fröccsözött a mostanság éppen börtönben ülő Gigi Becalival, majd volánhoz ült…

Mandátuma végére teljesen egymagára maradt, elhagyták közeli – és távoli – munkatársai, népszerűsége legalább hatvan százalékkal esett vissza a kettős mandátuma elején mért szinthez képest. Immár nem több, mint Elena Udrea „politikai ügynöke”.

Most már alighanem maga Băsescu is csak történelem lesz.

Az általa kiagyalt Népi Mozgalom Pártjához ugyanis, úgy tűnik, nem fűlik a foga, nem kíván pártfogoltja, Elena Udrea keze alatt dolgozni. Pedig az elnökasszony – akár egy jó feleség – pazar dolgozószobát rendezett be neki. És párttagként biztosan az utazáshoz hozzászokott hajóskapitány kedvébe járna, gyakran küldené külföldre. Így találkozhatna például akár Norvégia elnökével is.