Decemberben volt huszonöt éve annak, hogy Panamában lezajlott az Igaz Ügy (Just Cause) hadművelet. Tulajdonképpen arra ment ki, hogy amerikai igazságszolgáltatás elé citálják Manuel Noriega tábornokot, a CIA segítségével hatalomra juttatott diktátort, merthogy „felfedezték”: a Medellin narko-klán frontembere lett. Az 1989. december 20-án kezdődő hadműveletben a talpasok és a légierő alig pár határozott mozdulattal kontrollja alá helyezte a stratégiai panamai helyszíneket, a repülőteret, kikötőket és katonai támaszpontokat – talán ez volt a második világháború után az első valódi sikeres katonai beavatkozás amerikai részről. Noriega január harmadikán adta meg magát, és a Fehér Ház villámgyorsan rájött, hogy nem lesz már szükség a panamai amerikaiak védelmére, a kábítószerek elleni harcra, a csatornavédelemre, és a demokrácia karbantartására.

Mondják, hogy az USA fiaskóinak sorát ez az akció bontotta meg, s innen az afganisztáni, iraki vérszem (ami véraláfutásos szemmé alakult). Sokak szerint az iráni-szíriai kalifátust illetően is elegendő lenne alkalmazni a leporolt doktrínát, miszerint a helyi bajokat legjobban a helyiek orvosolják, legfennebb kell hozzá egy icipici amerikai és ez ügyben amerikoid-közelkeleti koalíció, hájtek repülős-drónos-deltaforszos-Langley-es égésgyorsító keverék...

A baj csak az, hogy a helyiekből verbuvált és perverzül sok dolláron felszerelt, agyonképzett seregen úgy ment át a prekonceptuális kalifátus, mint a közmondásos libán az alig emésztett táplálék, és a legközelebbi szunni-újrafelfegyverzéses, drillezett, területvisszafoglalásos remények is – minden professzionalizmus mellett – csak későtavaszról szólogatnak.

Pedig ott van Irán, és már egy ideje teszi a dolgát. Mindent beleszámítva a térségben Irán szerepelt a legjobban, és már ez kooptálja a megoldáskeresésben. Teherán megtartotta baráti-csatlósi vonzáskörében Szíriát, és továbbra is kicsiny, de kemény támogatói magvához (Irak, Libanon, Szudán, Emirátus-részek) tartozónak tudhatja. Mi több, a táborába tartozik lassan Jemen is, amelyet már inkább a síita hutik országának lehet elképzelni, s ha ezek nem kaptak (a jemeni hivatalos verzió szerint) eddig iráni támogatást, a sikerek halmozása meghozza azt is.

Irakot ismerjük: ha a kormány eddig balanszírozott volna a nem-függés és Teherán-trabantság között, a kalifátus veszélye biztosan és egyoldalúan elkötelezi.

Egyre élesebb a vita, hogy az USA és az EU szankciói mennyire haraptak Iránon, s hogy a „sugárzóan” emberarcúbb Rohani-kormány által bevonzott könnyítések mellett a megszorítások nem eredményeztek-e valamelyes gazdasági fittséget: többszínűséget a csak olaj-bevételekről a megbízható agrár- és ipari bevételekre. Mondom, és nem egyedül: 2015 Irán éve lesz!