Szándékosan írom az új elnök eskütétele előtt ezt a kis eszmefuttatást, két tételben.

Kezdjem a legmeredekebb részével. Remus Cernea független képviselő, a rebellis jog- és környezetvédő, a megkülönböztetés ellen küzdő, egyházellenes civil harcos, a Zöld Párt demokratikus elkötelezettségű elnöke zavarba hozta a holnapi avatási ceremónia szervezőit, ugyanakkor – sokadszor – magára haragította az ortodox klérust. Cernea szerint ugyanis az új államelnök beiktatásának „egy laikus állam törvényei szerint” kell történnie. Magyarán a szertartásnak nem lehet része az ortodox egyházfő áldása, az alkotmány szerint ugyanis Romániában nincs államvallás, egyetlen egyház sem játszhat kivételezett szerepet, függetlenül a hívei számától. A román állam semleges bármilyen vallásos hittel vagy ateista ideológiával szemben, idéz a megátalkodott fiatalember ritkán figyelembe vett törvényekből...

Kíváncsian várom, hogyan ütközik meg az új elnök korán jött kultusza ezzel a hagyománnyal egy olyan országban, ahol ilyen alkalmakkor, választások előtt, közben és után, még a szocialista vezetők is keresztvető robotokká válnak, és nincs egyházi ceremónia, ahol ne végeznék magas frekvenciával ezt a testgyakorlatot. Az is felette érdekel, mit szól és hogyan dönt ez ügyben a lutheránus Klaus Johannis, külön ezért nézem meg az eskületételét. Megjegyzem, Remus Cernea már a saját képviselői esküjekor kiverte a biztosítékot, amikor nem volt hajlandó a bibliára tett kézzel elmondani a standard szöveget, csak az alkotmányt volt hajlandó használni.

Az új államelnök hozzáállását sejteti Erdély érsekének állásfoglalása. Laurentiu Streza – miután részt vett a Szeben megyei tanács legutóbbi ülésén (!) – Remus Cerneáról szólva kijelentette: „Felmerült bennünk a kérdés, meddig és mennyi türelmünk lehet? De ha azt hiszi, hogy harca ellenünk, az Egyház ellen könnyű, Istennel nehéz lesz annak, aki ezt megpróbálja.” Kedves, ugye? Válaszbejegyzésében Cernea ezt írja: „A történelemből tudjuk, hogy az ilyen fenyegetések intolerancia forrásaivá válhatnak, erőszakhoz vezethetnek. A vallási türelmetlenség sok áldozatot szedett, és hatalmas forrása a rossznak a világban. A demokráciák csakis az állam és az egyház különválasztása elvének alapján és a teljes hitbeli jogegyenlőség biztosításával tudták elkerülni.” Klaus Johannis meggyőződését sejtjük (csakis egy fizikus meggyőződése lehet), de hogyan oldja fel az ellentmondást? Visszautasítja az egyházi áldást? – ez az egyik erős véglet. Átkeresztelkedik? – ez a másik.

Más. Nem ilyen kérdésekre kerestem a választ, hanem egyszerűen érdekelt: képzeljék, elovastam Klaus Johannis könyvét. Pas cu pas – Lépésről lépésre. Amit már feketén is árulnak, bestsellerként. (Én tizenöt lejért vettem meg, nem ötszáz, de ötven lejért akármikor odaadom.) A kötetből már több mint százezer példány fogyott el. Örülök ennek az üzleti sikernek – a könyvet a kiváló Curtea Veche kiadó jelentette meg, ahol a Markó Bélával készített beszélgetőkönyvünk román változata (Condamnaţi la reconciliere, Paul Drumaru fordításában) is napvilágot látott –, azért örülök, mert így nem befolyásolok senkit, százezrekkel szemben mondhatom el a véleményemet erről a végül is önéletírásról.

Kifejezhetem a legrövidebben: unalmas. Kicsit bővebben: közhelygyűjtemény, egyetlen váratlan mozzanat nélkül. Némi malíciával: igazolja Crin Antonescu látleletét: „Olyan ember, aki keveset beszél, és annyit gondolkodik, amennyit beszél.” Még részletesebben: ennek az embernek mintha nem lennének érzelmei, nem látszik egyetlen eredeti gondolata sem.

Itt veszélyes, plutarkhoszi terepre keveredem, a párhuzamosságokéra. Klaus Johannisszal a pályánk a tanárrá válásig sok mindenben hasonlít. Igaz, hogy ő szász, én pedig (félig, de eredeti, „anyaországi”) német származású vagyok. Mindketten erdélyi szász kisvárosban születtünk, mindketten fizikát végeztünk Kolozsváron, mindketten szász kisváros középiskolájában tanítottunk. (Angela Merkel is fizikus, de ő kutató volt, a természettudományok – igazi – doktora.) Különben Johannisnál (sz. 1959. június 13.) kereken tizenöt évvel, Merkel asszonynál (sz. 1954. július 17.) kereken tíz évvel vagyok idősebb. Bizonyos gyermekkori tapasztalatokon túl – a szászok nem vegyültek, magukba zárkóztak, gyermekkoromban soha velünk (románokkal, magyarokkal, székelyekkel, zsidókkal, félig-oroszokkal) még focizni sem jöttek – ezek a sorspárhuzamok talán mégiscsak valamiféle rokonszenvet kellene hogy ébresszenek bennem a Johannis-jelenség iránt... De hogyan, ha a könyvében nincs benne egyetlen barátjának, osztálytársának, évfolyamtársának a neve! Egyetlen tanárjának a neve! Még az sem derül ki, milyen szakot, milyen fizikát végzett. Jómagam elméleti fizikát – ő? Szilárdtestfizikát? Rádiótechnikát? Valami újabbat, ami az én koromban még nem volt? Lehettek jócskán közös tanáraink! Senki? Mellesleg az egyetemi oktatóiról rossz a véleménye. Pedig nekünk még voltak kiváló tanáraink. Ezek után nem is csodálkozom, hogy például a „magyar” vagy a „zsidó” szót nem is találtam a könyvében. Sokszor nem fordulhat elő, és csak ezért nem fogom újraolvasni. Mellesleg a legérdekesebbet a Wikipédiából tudom meg róla: a román mellett Klaus Johannis német állampolgár is.

Hanem a könyv politikai része azért érdekes. Ez is olyan, mintha a Hivatalos Közlönyt olvasnánk, mintha köztisztviselői tájékoztató lenne, de legalább megtudjuk belőle például, hogy a szerző nem szerette Ceauşescut. (Eddig nem láttam kritikát a könyvről, de egy lelkes hír megmaradt bennem: arról a szenzációról számol be, hogy Johannis a diktátort a román történelem toxikus alakjának tekinti...) Nem szereti Johannis Iliescut sem, és meglehetősen fanyarul számol be arról, hogy most leköszönő elődje 2009-ben nem volt hajlandó őt miniszterelnöknek kinevezni. Általában: nem úgy beszél az elődjéről, hogy annak derűlátásra lenne oka. (Ez viszont engem tölt el reménnyel és derűlátással.)

A könyvön a szerző neve Iohannisként szerepel. Az elnök neve hivatalosan Klaus Iohannis, így írja alá hivatalos papírokon. Hogy ő a régi rendszer áldozata, mert mint annyi kisebbségi embernek, elírták a nevét? És hogy ez mélyen érintette őt, és magánban a Johannist használja? Az ő dolga! Joga és lehetősége lett volna – és igazi „jól végzett munka” – visszaváltoztatni Johannisra. Véleményem szerint a magyar sajtónak is úgy kellene használnia az államelnök nevét, ahogyan a román és a nemzetközi sajtó, ahogyan maga az elnök használja.

Mindezekkkel együtt és a rá nehezedő sokirányú nyomás (Pascal törvénye!) ellenére Klaus Johannis lehet megfelelő elnöke Romániának. Mindenképpen elődjénél összehasonlíthatatlanul jóravalóbb ember. Komoly közjogi méltóságként be fogja tartani az alaptörvényt. Közvetítő és kiegyensúlyozott lesz, ahogy a könyvében is ígéri. Döntéseit alaposan megfontolja – ebben legyen valóban németes. Vasárnaptól árgus szemekkel lessük működését.