Az idei államfő-választások nyomán kialakult helyzet jó példázza, hogy mennyire meggondolatlan lépés volt különválasztani a parlamenti és az elnökválasztásokat. Klaus Johannis választóinak tábora ugyanis teljes változást óhajt a politikai életben, amelyet egyébként az újonnan megválasztott államfő ünnepélyesen és határozottan meg is ígért.

Kérdés azonban, hogy ez a gyökeres változás mikor következhet be.

Az egyidőben megtartott parlamenti és elnökválasztások alkalmával ugyanis az esélyes elnökjelölt amolyan politikai mozdonyként maga után húzta az őt támogató pártot vagy pártkoalíciót. Most, hogy különválasztottuk a két választást, olyan helyet alakult ki, hogy a jobboldali államfőnek baloldali parlamenti többséggel és kormánnyal kell szembenéznie. Emellett pedig az őt támogató „új” Nemzeti Liberális Párt is megmaradt a „réginek”: a nemzeti liberálisok és a demokrata liberálisok levitézlett, tekintélyüket régen lejárató, pártvándor – és a korrupciótól egyáltalán nem távol álló – politikusaiból áll, akik a hatalomból kikerülve megismerkedhettek az ellenzékiség sanyarú kenyerével, és most alig várják, hogy ismét a húsosfazékhoz juthassanak. A nagy „megújítás” alighanem a régi politikát hozná csak vissza.

A nagypolitikában járatlan Klaus Johannisnak nehéz dolga lesz tehát létrehozni az új parlamenti többséget. A politika boszorkánykonyhájában jártas Hrebenciucokra lenne szüksége, bonyolult tárgyalásokra, kulisszák mögötti szálhúzásokra, esetleges átállásokra, mi több, árulásokra, netán – Traian Băsescu szavaival élve – erkölcstelen megoldásokra. Csakhogy ez a fajta politizálás korántsem vág egybe a Klaus Johannis által beígért „politikai megújulással” – arról nem is beszélve, hogy az új államfő, mint mondotta, nem kívánna Traian Băsescu módszereivel élni.

És még ha sikerülnének is a romániai politikusok közismert ravaszságával és sunyiságával, a kiskirályi furfanggal szemben egyelőre meglehetősen felkészületlen Klaus Johannisnak a bonyolult politikai manőverek, a parlamenti többség egyszerű átrendeződésével még mindig ugyanazok a politikusok ülnének a törvényhozásban, a területen korlátlanul érvényesülhetne a kiskirályok teljhatalma, a kormányba pedig a kapzsiságukról jól ismert – vagy még nem ismert, de ugyancsak mohó – politikusok kerülnének.

Klaus Johannis választói aligha elégednének meg az egyszerű parlamenti átrendeződéssel, helycserével. Az új államfőnek fölösleges lenne kierőszakolnia akár Victor Ponta lemondását is, – hiszen a helyébe ugyancsak a szociáldemokraták vagy az általuk támogatott személy kerülne, a szintén szociáldemokratákból álló kormány élére. Ha pedig – ami egyébként elképzelhetetlen – a szociáldemokraták jószántukból úgy határoznának, hogy átadják a hatalmat az ellenzéknek, akkor vajon mennyivel lenne jobb a nemzeti liberálisokból és a demokrata liberálisokból álló új kormány, amely élére mondjuk Vasile Blaga netán Cătălin Predoiu kerülne?

Vannak, akik azt mondják, a román politikai osztályt ebben a bilincscsörgetős világban megtisztítják majd a korrupció elleni ügyészek. Az igazság ebben csupán annyi, hogy ők letartóztathatják a korrupt politikusokat – de honnan kerülnek majd a helyükre (szocialista szlogennel élve) „új típusú” politikusok?

Klaus Johannisnak az államfő-választási kampány során a győzelméért szinte semmit sem kellett tennie (és nagyjából nem is tett semmit). A román választók nagy többsége olyannyira kiábrándult a huszonöt év alatt meg- is kiismert politikai osztályból, hogy bárkit megszavazott volna, aki némileg is más. Az igazi politikai és erkölcsi teszt viszont most következik Klaus Johannis számára.

Sajnos, első „államfői tettei” – tanácsadóinak megválasztása – nem arra utalnak, hogy sikerrel venné az erőpróbát.