„Mert félni egy másik kultúrától ma is annyit jelent, mint félni – a kultúrától” – írja 1906-ban Ady Endre, aki a mai nemzetféltők előtt csak a viszonylagos jólneveltség és tabuk miatt nincs kiátkozva, vagy legfennebb azért, mert akik mondjuk Wass Albert emlékét ápolják, ritkán látnak el Adyig.

Akárhogy is: aranytollú költőnk és publicistánk már százannyi évvel ezelőtt is tudta, hogy aki elzárkózik, aki gyűlölködik, aki megoszt, aki saját vackát tartja az egyetlen legitim és értékes környezetnek, azt nem nehéz leleplezni.

Aki csak a saját kultúráját látja és fogadja el, annak saját kultúrája sem az, aminek lennie kellene. A kultúra nem politikai eszköz és nem az a célja, hogy megfosszon, elszigeteljen, hanem épp ellenkezőleg: hogy gazdagabbá tegyen minket és másokat. Így akinek a kultúra csak ürügy arra, hogy elkülönítse magát másoktól, és jobban aludjon ettől este, az a kultúra ellen is dolgozik.

Az MPP szervezte himnuszéneklő demonstráción, Sepsiszentgyörgyön egy román televízió is forgatott, sikerült is a kamera állítaniuk néhány embert, akik „megleckéztették” a román kérdezőt. Miután megszólították őket, nem voltak hajlandók románul beszélni, a televízió munkatársának azt mondták, tudnia kellene magyarul, hiszen őket is kötelezték a román nyelv megtanulására. A riporter visszakérdezett: hogy a román államban? – mire azt mondta egyikük, hogy ez az ő államuk is VOLT.

Azt gondolom, hogy a kétnyelvű, többnyelvű társadalom valóban jobb, mint az egynyelvű, de ezt a románul tudóknak románul mondjuk el, a magyaroknak magyarul. Akkor is, ha megfeszülünk a nagy nemzeti öntudattól. Mert ha nem, akkor nem üzentünk, hanem szimplán suttyók voltunk, neveletlenek, akiket evőeszközt használó éttermekben nem látnának szívesen.

Azt is gondolom, hogy ez az én államom, az én országom. Akinek azon múlik, hogy saját állama-e az állam, amelyben született és él, hogy az általa preferáltak vezetik-e éppen, az hogyan fog építő részese lenni a társadalomnak, amelyben él? (Nem) mellesleg a magyar társadalom sokkal hasznosabb részese lehetne a román államnak, ha egy himnusz és egy felböffentett oláhozás között együttműködne és építene – a politikában is így van ez, a remek sajtóközlemények és nemzetárulózás mellett konstruktív partnerként is részt kell venni.

Innen ismerszik tehát meg, ki fél a kultúrától, és ki nem. Egyébként is, kozmopoliták vagyunk: amerikai zene mellett francia regényt olvasok kínai trikóban, sőt – sokak keservére – alaposan meg kell szűrnöm, hogy Nobel-díjasaink között ne épp egy zsidót fogjak ki. Nem szólva színmagyar véremről, amely mindenféle, mint mindenkinek.

A kultúra közös és mindenkié, aki szereti a kultúrát. Aki meg fél tőle, az szegényebb lesz.