Az államfő aláírta az ideiglenes miniszterek kinevezéséről szóló rendeleteket
Nicușor Dan aláírta a szociáldemokrata miniszterek lemondását, illetve az ideiglenes miniszterek kinevezéséről szóló rendeleteket.
A mezőgazdasági minisztérium élére Tánczos Barna szenátor, miniszterelnök-helyettes kerül, míg az egészségügyi tárcát ügyvivőként Cseke Attila fejlesztési miniszter veszi át.
Az államfő Facebook oldalán hangsúlyozta: továbbra is közvetítői szerepet kíván betölteni a politikai szereplők között. Ennek jegyében hétfőre egyeztetésre hívta a négy Európa-párti politikai alakulat vezetőit, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetőjét.

Mint fogalmazott, a találkozó célja, hogy Románia fontos programjairól egyeztessenek, például az országos helyreállítási tervről (PNRR).
Mint írtuk, a Cotroceni-palotában tartott első konzultációs forduló nem hozott konkrét megoldást, ugyanakkor több lehetséges forgatókönyvet vázolt fel. Ezek közül egyre gyakrabban kerül szóba egy kisebbségi kormány lehetősége. Dominic Fritz USR-elnök kijelentette: pártja hajlandó támogatni egy ilyen felállást. Hozzátette, hogy a tárgyalások akár független parlamenti képviselőkre vagy kisebb pártokra is kiterjedhetnek, kizárta ugyanakkor a tárgyalásokat AUR-ral mint párttal. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy egyes AUR-képviselőkkel külön folytassanak egyeztetést. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sem zárkózott el egy olyan kisebbségi kormány lehetőségétől, amelyet a PNL, az USR, az RMDSZ a nemzeti kisebbségek képviselői alkotnának, és amelyet eseti alapon mások is támogatnának a parlamentben. Az RMDSZ kizárta az AUR-ral való együttműködést.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT