A Szociáldemokrata Párt, a PSD megint ott áll a hatalom közepén, és megint úgy tűnik, hogy nélküle sem kormányozni, sem stabilitást teremteni nem lehet Bukarestben. Április 23-án a párt kiléptette minisztereit a kormányból, ezzel akarván bedönteni a koalíciót. Ez azonban csak a legújabb fejezete annak a történetnek, amely nem egyszerűen egy baloldali párt históriája, hanem a posztkommunista Románia hatalmi szerkezetének krónikája is: folytonos névváltoztatások, belharcok, helyi kiskirályok, korrupciós ügyek, ideológiai álcák és döbbenetes túlélőképesség.

Ha van párt Romániában, amelyet nem lehet pusztán egy szokásos európai balközép formációként leírni, akkor az a PSD. A formáció sokkal inkább egy történelmi túlélőgépezet: egyszerre hordozza a posztkommunista átmenet személyi és intézményi folytonosságát, valamint azt a klientúraépítő reflexet, amely a román állam számos szintjén hosszú időre bebetonozta. Ezért amikor idén áprilisában a párt a koalíció felrobbantásával fenyeget, nem csupán egy napi politikai manővert látunk, hanem a PSD régi módszerét: maradni a hatalom közelében, de úgy, hogy a felelősség végül másra égjen rá.

A mai PSD szervezeti és hatalmi szempontból nem az 1893-as párt egyenes ági folytatása, hanem az 1989 utáni állampárti elit és a Nemzeti Megmentési Front világából nőtt ki. Itt jön a legfontosabb árnyalat: a PSD nem jogi értelemben a Román Kommunista Párt közvetlen folytatása. Nem arról van szó, hogy a Nicolae Ceaușescu-féle pártot egyszerűen átkeresztelték volna, és kész. A folytonosság inkább személyi, kulturális és hatalomtechnikai volt. Az 1989-es forradalom zűrzavarában a Nemzeti Megmentési Front, az FSN vette át a kezdeményezést, élén Ion Iliescuval, aki maga is a kommunista apparátus embere volt. 

Az FSN eredetileg átmeneti erőként lépett fel, de gyorsan párttá szerveződött, és 1990-ben elsöprő győzelmet aratott. Aztán jött az első nagy törés. Az 1992-es kongresszuson az FSN kettészakadt: Petre Roman megtartotta az eredeti FSN struktúrát, míg Ion Iliescu emberei létrehozták a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot, az FDSN-t. Egy évvel később, 1993 júliusában az FDSN felvette a PDSR, vagyis a Szociális Demokrácia Romániai Pártja nevet. Ezután 2001-ben megszületett a ma is ismert PSD. Ebből a névsorból, FSN, FDSN, PDSR, PSD, szinte tankönyvszerűen kirajzolódik, hogyan próbálta a román baloldal levakarni magáról a forradalom utáni zavaros átmenet és a kommunista személyi örökség nyomait,miközben a hatalmi mag sokáig érintetlen maradt.

Kapcsolódó

Bolojan: a reformok sértik a PSD-s érdekeket, ezért akarnak félreállítani

Bolojan elmondta, hogy kilenc hónapon át nem vette figyelembe a bírálatokat, csakhogy a szociáldemokraták nem elégedtek meg ezzel. 

koalíciós válság Ilie Bolojan PSD Sorin Grindeanu

A párt első korszakát Ion Iliescu határozta meg. Ő volt az a figura, aki egyszerre testesítette meg a stabilitás ígéretét és a reformok lassításának gyanúját. Sok román szemében ő volt a rend embere egy kaotikus átmenet idején. Mások számára viszont annak bizonyítéka, hogy az ország 1989 után nem szakított elég mélyen a kommunista múlttal. Iliescu neve elválaszthatatlan az 1990-es bányászjárásoktól. 

A 2001-es átalakulás után a párt igyekezett európai szociáldemokrata identitást felépíteni, és ezt a nyugati integráció is segítette. A román NATO-és EU-csatlakozás időszaka a PSD számára legitimációs aranytartalék lett. A párt azóta is szívesen emlékeztet arra, hogy kormányzati szerepe volt az euroatlanti integráció előmozdításában. Adrian Năstase 2000–2004 között négy éven keresztül meg tudta őrizni a miniszterelnöki pozíciót, ami kiemelkedő teljesítménynek számít Romániában. 

Területi erőközpontok laza birodalma

A Szociáldemokrata Párt egyik legfontosabb belső sajátossága ugyanis az, hogy nem pusztán ideológiai párt, hanem területi erőközpontok laza birodalma. Liviu Dragnea Teleorman megyéből emelkedett országos királycsinálóvá, és még miniszterelnök sem lehetett, mégis évekig ő mozgatta a román kormányt a háttérből. Radu Mazăre Konstanca extravagáns ura volt, akit sokan a helyi bárói politika mintapéldájaként emlegettek, végül korrupciós ügyei miatt börtönbe került. Paul Stănescu neve pedig Olt megyével forrt össze; a román sajtóban évek óta tipikus PSD-s megyei erős emberként írnak róla, és 2020-ban maga is ingerülten úgy reagált egy újságírói kérdésre: „igen, báró vagyok, helyi báró”. Ezek a figurák nem mellékszereplők voltak, hanem a PSD működési logikájának kulcsfigurái: a pártban a formális ideológiai címkéknél sokszor fontosabb volt, hogy ki melyik megyét, melyik pénzcsapot és melyik lojalitási láncot kontrollálja. A korrupció ezért nem egyszerűen a PSD-t időről időre érintő botrány, hanem a párt történetének egyik szervezőeleme. 

A 2017 és 2019 közötti időszak ennek emblematikus példája lett. A Dragnea-korszakban a kormány megpróbálta lazítani a korrupcióellenes szabályokat, illetve olyan igazságügyi reformokat vitt, amelyek belföldön tömegtüntetéseket, külföldön pedig éles bírálatokat váltottak ki. Liviu Dragnea személye külön fejezetet érdemel, mert ő mutatta meg a legvilágosabban, milyen a PSD, amikor teljesen leveti az óvatos európai maszkot, és nyers hatalomtechnikára vált. Mivel egy korábbi ítélet miatt nem lehetett miniszterelnök, a háttérből irányított. 

Amikor Sorin Grindeanu nem bizonyult elég engedelmesnek, saját pártja buktatta meg a saját kormányfőjét. Amikor Mihai Tudose is eltávolodott tőle, ő is repült. Tudose hét hónapon belül a második PSD-s miniszterelnök lett, akit a saját pártja döntött meg. A rendszer abszurditását jól mutatta, hogy a választók egy pártra szavaztak, majd az a párt rövid időn belül saját maga darálta le a kormányait, mert a tényleges hatalom nem a kabinetben, hanem a pártvezér és a köré szerveződő lojalitási hálózat kezében volt.

A PSD belharcai azonban nem Dragneával kezdődtek, és nem is vele értek véget. A párt története lényegében szüntelen vezércserékből, árulásokból, visszatérésekből és újracsomagolásokból áll. Mircea Geoană 2009-es elnökválasztási veresége után elveszítette a pártelnökséget, helyét Victor Ponta vette át. Ponta később fiatalabb, modernebb arcot ígért a PSD-nek, de miniszterelnökként őt is botrányok kísérték, köztük a plágiumvád. 2015-ben a Colectiv-tragédia után lemondott, majd később végleg eltávolodott a PSD-től.

Kapcsolódó

FRISSÍTVE – Grindeanu szerint akár technokrata miniszterelnök is jöhet

Grindeanu úgy vélekedett, hogy megoldást jelenthetne egy olyan miniszterelnök-jelölt, akit a jelenlegi koalíciót alkotó pártok mindegyike el tudna fogadni.

kormányválság PSD Sorin Grindeanu Ilie Bolojan Bolojan-kormány

És akkor jött Viorica Dăncilă, akit sokan nemcsak gyenge, hanem egyenesen kínos miniszterelnöknek tartottak. Ő lett a PSD első női kormányfője, de kinevezése pillanatától kezdve inkább Dragnea bábjaként tekintettek rá: elődeihez képest éppen azért számíthatott bizalomra, mert nem látszott önjáró politikai szereplőnek. Dragnea bukása után sokan azt hitték, hogy a PSD tanult a leckéből. Bizonyos értelemben tanult is. A párt ma óvatosabb, kevésbé agresszíven támadja nyíltan az igazságszolgáltatást, és gyakran próbálja magát pragmatikus, államférfiúi erőként bemutatni. 

De a mélystruktúra alig változott. A klientelizmus, a területi alkuk, a „ki mit kap” logikája, a kompromisszumok nélküli belső leszámolások lehetősége továbbra is ott van a rendszerben. Ezt jelezte az is, hogy 2024 végén a PSD egyszer már kivonult a koalíciós tárgyalásokból, majd később visszatért, most pedig 2026 áprilisában ismét a kilépés eszközét használja nyomásgyakorlásra.

A mostani válság emiatt tökéletesen beleillik a PSD történetébe. Április 20-án a PSD visszavonta támogatását Ilie Bolojan liberális miniszterelnöktől, és jelezte, hogy minisztereit is kivonja a kabinetből, ami a parlamenti többség elvesztését jelentheti. A konfliktus mögött költségvetési megszorítások, reformviták és az EU-s források körüli nyomás áll. Vagyis a PSD megint ugyanazt csinálja, amit története során oly sokszor: úgy próbál egyszerre a rendszer része és kritikusa lenni, hogy közben megőrizze saját mozgásterét. Ha marad a kormányban, viseli a megszorítások árát. Ha kilép, ráterhelheti a felelősséget a partnereire, miközben továbbra is nélkülözhetetlen parlamenti szereplő marad. Ez a taktika nem új, hanem a PSD lényegéhez tartozik.