Bivalytürelemmel néztem a híreket, sokáig vártam, hátha a friss amerikai félidős választások átjönnek, de nem: az érdemi reakciókat elvitték Kelet-Ukrajna kvázikormányai, a spanyol kormánytól menekülő régió-kormány, Franciaország és haldokló elnöki intézménye, a kétsebességűvé egyesült Németország sajátünnepe, s a mi választáskánk.

Az amerikai esemény azonban meghatározó, mert oly távoli és mégis közeli. Azzá válhat bármikor, mert olyan európaias. Ott is van egyfajta unió-szkepticimus csak amolyan fortyogásként, hogy a szenátusi nyerés és a Kongresszus konzervatív párti (GOP) uralása mögött az lapul, hogy a voksolók egyharmada bezzegfehérekből, és gazdagokból állt. És veszélyben a szövetségi büdzsé is – amennyiben nem az Obamacare-ről, az egészségbiztosítási reformról van szó, vagy pedig az immigrációról, a republikánusok cseppet sem faszariak.

Mindegy, Obamához nem nyúlhat a Kongresszus, ő a hadúr, és lelke nyugodalmára dönthet háború és békeügyekben. Igen ám, de a Kongresszus kezében a szövetségi büdzsé, és ezen keresztül indíthatja vagy leállíthatja az utánpótlást – mondjuk az Irak-Szíria talpas-szoft és hardver-emésztőbe –, vagy mondhatja azt, hogy már bocsánat, de Afganisztánból drágább hazajönni, mint maradni. (Hogyhogy? És a bilaterális biztonsági szerződés Kabul és Washington között, amelyben írva vagyon a kis csapatlétszám? És keretszámtágító záradékok nincsenek? Levegőbe beszélek?)

Miután a fegyveres erők szenátusi bizottságát John McCain vezeti, sokaknak fog képzettársításként azonnal bejönni a szíájéjen keresztüli afgán-antiszovjet szabadságharcosok kiképzése és felszerelése, ami közvetve elvezetett a most is virgonc tálib-rezsim professzionalizmusához, hogy az egész ügy al-Kaidás leágazásait ne is említsem. S ha ez nem elég, fent nevezett úr nem csak arról híres, hogy en general harmatgyengének tartja az obamisztikus szír, iraki ügyvitelt, de büdöskevésnek tartja Amerika oroszellenes erélyét is. Továbbra is veszélyes magatartás ez, mert az embernek az az érzése, hogy a délkelet-ukrajnai konfliktusnak lassan aligha van köze Luhanszkhoz, Donyeckhez, Kijevhez vagy a Berlin-Párizs tengelyhez, de egyre inkább Washington és Moszkva langyosodó hidegháborújává válik, amelyben Amerika, köszöni, igencsak és igencsak védett távolságban van...mi meg itt né.

Hogy befejezzem és hasonló aprópénzzel fizessek Washingtonnak Csíkszeredából (jó mi?): amennyiben a republikánusok, épp kifelé evickélőben az Ebola-pánikból, hazavágnak egy olyan elérhetőbb egészségügyi rendszert, amely eddig egyáltalán nem egészségbiztosított millióknak adna reményt, megtehetik – kegyetlen dolog, de engem oly pompásan biztosít az állam, hogy ingyenesen betegeskedhetek akkor is ha a villám beleüt a tyúkszemembe (vagy csakis akkor), szóval nem zavar annyira a távoli ügy...

Ám Amerika csak ne keverje a nehéz-kvaszvizet ilyen unzsenír, mert még a végén valamely december-egy-utcamániás védelmi miniszter kell elém vesse magát, hogy eltakarjon az orosz sorozat elől.