Bizonyára sokan látták már azt a közösségi médiafelületeken kerengő, e-mailekben is terjedő fotót, amelyet általában Viktorok címmel küldözgetnek vasárnap óta. Három név látható rajta egymás alatt: Viktor Janukovics áthúzva, Victor Ponta áthúzva, és fölöttük Viktor Orbán, még nem áthúzva, de egyértelmű üzenettel. Lehet, hogy első látásra jó poén, de ha belegondolok a mögöttes tartalomba, egyáltalán nem tudok nevetni rajta. Sőt, veszélyesnek tartom, mint ahogyan az ugyanazon felületeken, és nemcsak ott, olvasható összehasonlításokat, utalgatásokat is az arab tavasszal kapcsolatban.

Nem élünk tökétes társadalmakban, huszonöt évvel a rendszerváltás után is még bőven van mit tenni, de az arab országok diktatúráival való összehasonlítás finoman fogalmazva is otromba túlzás. Attól eltekintve, hogy az arab tavasz országaiban is a közösségi médiának köszönhetően vonultak utcára az emberek és döntötték meg évtizedek óta megcsontosodott önkényuralmi rendszereket, az égvilágán semmi közös nincs a helyzetben. Nekik más esélyük nem volt a változtatásra, mint az utca nyomása, a forradalom, nekünk viszont megvan a legális, normális, demokratikus eszközünk az épp regnáló hatalom menesztésére – a választás. Épp ezt bizonyította a vasárnapi romániai szavazás is. Egy diktatúrában, egy hatalmával visszaélő hatalommal szemben ez nem lett volna lehetséges.

Nem a szívem csücske Orbán Viktor és rezsimje, és nem is kifogásolom, hogy utcára vonultak ellene az internetadó, a korrupciós és kitiltási botrány miatt. Mégsem gondolom, hogy Orbánnak most azonnal takarodnia kellene, ahogyan azt a tüntetők kérik. Azt igen, hogy a gyanúba keveredett illetékeseket le kellene váltani, hogy az esetet tisztességesen ki kell vizsgálni és a nyilvánosság elé tárni, hogy a felelősöket meg kell büntetni. És ha olyasmi kerül felszínre, hogy mindez a miniszterelnök tudtával, irányításával történt, akkor igen, a kormánynak is becsületbeli kötelessége lenne a lemondás. De addig még a miniszterelnököt is megilleti az ártatlanság vélelme, s pillanatnyilag még kétharmados parlamenti többség áll a háta mögött.

Akaratlanul is Antall József volt miniszterelnök elhíresült mondása jut eszembe – „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Vagyis, a tavasszal tetszettek volna elmenni választani, hiszen azért akkor sem volt titok, hogy Magyarországon központosított korrupció, államilag irányított lenyúlás van: trafikmutyi, magánnyugdíj-pénztári vagyon, irányított közbeszerzések, visszamenőleges törvények és ad-hoc kitalált, kivetett adók és illetékek stb. De akkor a magyarországi elégedetlenek zöme otthon ült, előre beletörődve a vereségbe, meg sem próbáltak demokratikus alapjogukkal élni és demokratikus úton távolítani el a kormányt, amellyel nem voltak elégedettek.

A vasárnapi romániai elnökválasztás ékesszólóan bizonyította, hogy tényleg minden voks számít és még egy számtalan sebből vérző demokráciában is sokkal nagyobb ereje van, mint bármiféle utcai felvonulásnak, tiltakozásnak. És talán az sem utolsó szempont, hogy megkérdőjelezhetetlen, száz százalékosan legitim út és eszköz. Ám amit az a bizonyos tábla sugall Victor Ponta kapcsán, amit a győzelem utáni eufóriában azonnal követelni kezdett az utca és a Facebook, annak már sok köze nincs sem a jogállamhoz, sem a jogállamisághoz. Ponta elveszített egy választást 2014. november 16-án – az államfőválasztást. De ennek semmi köze nincs miniszterelnökségéhez, ugyanis 2012 novemberében kétharmados többség emelte hatalomba. Igaz az a többség elolvadt, az akkori partner a mai ellenfél, de a Ponta-kormánynak pillanatnyilag is megvan a kormányzáshoz szükséges többsége, Románia legitim kormánya marad, függetlenül Johannis győzelmétől. A vasárnapi protest voksolás intő volt a fiatal miniszterelnöknek, de nem ok a lemondásra.

A vasárnap állítólag demokráciáért, jogállamért küzdő többségnek magának is tiszteletben kell tartania azokat a szabályokat, amelyeknek megsértésével vádolja a hatalmat. Barack Obamának sem kell lemondania, amiért nemrég lezajlott időközi választáson a republikánusok győztek, a választók így fejezték ki elégedetlenségüket a kormányzatával szemben. De ott senkinek eszébe sem jut ilyent követelni. Mint ahogy Franciaországban sem, ahol nemegyszer kényszerült politikai társbérletre a kormányzat és az államfő. Robert Fico idén tavasszal veszítette el az elnökválasztási küzdelmet Kiskával szemben, de ezért nem kellett lemondania a miniszterelnökségről, sőt a román elnökválasztással egy időben zajlott szlovákiai helyhatósági választáson pártja továbbra is a legerősebb pozíciókat szerezte meg. Londonban is tüntetnek a diákok, de nem azt kiabálják, hogy Cameron mondjon le, hanem azt, hogy a jövőre sorra kerülő választásokig kitartanak.

Igen, több száz éves előnye van demokratikus tapasztalat terén az angolszász társadalmaknak, éppen ezért talán érdemes lenne az eszközeikre is figyelni, ha már ők a példakép és a cél. Az utca nyomásának megvan a maga funkciója és a helye is, ellenkező esetben a bolgár útra térünk. Az Európai Unió legszegényebb országában két éve folyamatos politikai válság van, amely nyilvánvalóan és elkerülhetetlenül csak súlyosbítja a gazdasági nehézségeket. Két év alatt két előrehozott választás volt, öt kormány került hatalomra, a helyzet pedig romlott. A választások minden esetben rekord alacsony részvétellel zajlanak, a kormányokat az utca buktatja meg. Bulgária helyzete egyre tragikusabb.

Az ukrán példára szándékosan nem térek ki, és nem csak azért mert ízléstelennek tartom a mi két Viktorunk egy lapra vételét az aranyvécés Janukoviccsal. Mindenekelőtt azért nem részletezem, mert remélem, hogy soha, de soha nem jutunk el odáig, hogy mifelénk is Majdanná váljon bármelyik ország fővárosa. Arról nem is beszélve, hogy öldöklő polgárháborúba torkollt a kijevi forradalmi hangulat. Magyarország esetében ez utóbbi veszély nyilván nem fenyeget, de ha a román választásnak azt a vetületét nézzük, hogy Erdély kontra Regátként, Regát kontra Erdélyként is próbálják értelmezni, beállítani (és ez az ellentét nyilván benne is van a helyzetben), csak arra emlékeztetnék, hogy a történelem mindeddig nem sok jót hozott az ilyen típusú egymásnak feszülések esetén. Lapozzuk fel a történelemkönyvet – s az amerikai észak-dél elleni háborútól a Kelet-Ukrajna versus Nyugat-Ukrajna háborúig jutunk. Akkor már inkább a régiók Európája, nemde?