Előző cikkem után talán megengedhető egy bevallottan, mert óhatatlanul szubjektív értékelés a két román államelnök-jelölt első tévévitájáról. Úgy látszik, Klaus Iohannis rájött, hogy – ahogyan többen írtuk –, ha nem áll ki, az megfutamodásnak hat. Meg ugye aki hátrányt akar behozni, annak legalábbis harcolni kell. Mindenkit, saját csapatát, talán saját magát is meglepve elmerészkedett hát ellenfele előre bejelentett magánestjére, és demokratikusan, a szervezést felfordítva részt vett az első tévévitán. Egyes egyedül jelent meg, kollégák, segédeszközök nélkül, egy magányos ember védekező agresszivitásával. Ráadásul a különben Ponta-ellenes riporternők, akik nem voltak erre a jelenségre felkészülve és amilyen ászok, átállni sem tudtak menet közben, szinte mind a miniszterelnöki hatáskörre vonatkozó kérdéseket tettek fel.

Nos, én most nagyon melegében úgy látom, hogy Viktor Ponta győzött, és előrebocsátom, hogy ezzel sem a saját szavazási opciómat nem kívánom jelezni, sem messzemenő következtetéseket nem akarok levonni. Tovább menve: megállapítom, hogy Ponta magabiztossága, jobb tárgyismerete (ellenfelének emberi kvalitásai ellenére) azért domborodhatott ki, mert egy program biztos talaján áll. Ez a rövidesen újjáalakuló Szociálliberális Unió eredeti programja – de hát miért ne nevezzük akkor inkább a kormány programjának? És miért ne lássuk teljesen indokoltnak ismét az RMDSZ ajánlását a második turnusra?

Klaus Iohannis fő hátránya, írtam már, abból ered, hogy pártszövetségének, kampánystábjának tagjai a „régi rendszer” letéteményesei, ahogyan ellenjelöltje nem győzi hangsúlyozni: a jelenlegi államelnök emberei. Ennek fényében a már félig groggy (vagyis megroggyant – ebből a szép magyar szóból jönne az ökölvívás egyik alapkifejezése?) Iohannis ultrarövid „üzenete” a műsor legvégén, hogy tehát „szavazzunk a változásra”, nehezen értelmezhető, és inkább öngólnak hat – hiszen a változást, a bősz rendszer felszámolását éppen Ponta választói akarják. (Azért is furcsa volt ennek az utolsó üzenetnek a váratlan lózungszerűsége, mert közben Iohannis végig arra panaszkodott, hogy nem hagynak neki időt részletesen kifejteni gondolatait. Különben volt eset az idei kampányban, hogy egy tömegrendezvényen az egyik pedálos hölgy eksztatikus hevületében arra buzdította rikoltva az emelvényről a hallgatóit, hogy szavazzanak Pontára, de az nyilvánvalóan szóbotlás volt.) Iohannis azonban sajnos pont a nagy témákban bizonyult felkészületlennek.

Sok mindent lehetne írni a vitáról, s meg vagyok győződve, hogy sokan fordítva látták a dolgokat, ilyen az emberi tudat és lélek berendezése. A legtárgyilagosabb gyorselemzést a Iohannis-párti sajtóban (ami Romániában az elnyomó többségben levő jobboldali sajtót jelenti, és ez az erdélyi sajtóra hatványozottan érvényes), az Adevărul hasábjain olvastam, abban a lapban, amelyben a hetvenegy román értelmiségi híres levele, Iohannist támogató felszólítása is megjelent. A lap azon melegében írt cikke Victor Pontának adja a győzelmet, akik tudnak románul, érdemes elolvasniuk, bárkinek a pártján állnak. Hacsak el nem döntötték, hogy akármilyennek bizonyuljon a kedvencük, úgyis rá fognak szavazni. Akik számára tehát nem mindegy, hogy alkalmas-e kiválasztott jelöltjük az ország első emberének, legbefolyásosabb közjogi méltóságának lenni.

Lesz még idő kommentekben is vitatkozni, lassan a cikkek lényeges tartozékaivá válnak (ha nem sértik meg a jólneveltség, a minimális politikai korrektség és a helyesírás szabályait), én most befejezésül egy olyan dologra hívnám fel a figyelmet, aminek jelentősége lehet a második fordulóra nézve.

Olvasok egy felmérést is, szintén a hangsúlyosan államelnök- és Iohannis-párti sajtóban arról, hogy milyen arányban fogadják meg a választók a saját első fordulóban megszavazott jelöltjeik ajánlását arra nézve, hogy a döntő fordulóban melyik jelöltre szavazzanak. Az összkép megdöbbentő: átlagosan mindössze egyharmada fogadja meg! (A fele egyszerűen a másik jelöltre szavaz, a többi még nem döntötte el.) Az egyik jelöltnek egyetlen első fordulós megszavazója sem voksol a javasolt döntősre, hanem ezek szerint száz százalékban a másikra! Mellesleg e felmérés szerint Monica Macovei és Elena Udrea első fordulós szavazói sem Iohannisra szavaznak. (Tehát vagy el sem mennek élni állampolgári jogukkal november 16-án, vagy pedig egyenesen Victor Pontára szavaznak. Ilyen körülmények között a két hölgynek talán inkább nem is kellene szavazásra buzdítaniuk a híveiket.)

Meg kell mondani, hogy az idézett közvélemény-kutatás szerint a magyar szavazók is nagy arányban azt mondták, hogy nem fogadják meg az RMDSZ tanácsát a második fordulóra. Mielőtt elkeserednénk (mások meg oldalra fakadnának örömükben), halkan emlékeztetek: a Szövetség Állandó Tanácsa nevében Kelemen Hunor a választók saját belátására bízta, hogy kire szavaznak a második fordulóban. El nem tudom képzelni, mi a saját belátás ellentéte, hogyan szavazhat valaki másképpen, mint a belátása szerint. Éppen ennyire bonyolultak azért nem lehetünk.