Amiről Kelemen Hunor beszélt csütörtökön a kolozsvári sajtóértekezleten , illetve a Maszolnak adott pénteki interjúban, nevezetesen, hogy a novemberi elnökválasztás után új fejezet kezdődik, és egy teljesen más összefüggésrendszerben kell majd politizálni: a leglényegesebb változás az ország életében, amelyre már vasárnaptól kezdve fel kell készülni. Véget ér egy zavaros korszak, az államelnök fémjelezte „régi rendszer”, amelyet én pervertáltnak neveznék. Alig találkozott szó a tettel, a politikai élet állandó viszályoktól volt hangos, egymás ellenében működtek alapintézmények, a hatalom sértette meg leginkább az elveket, az értékekeket és a törvényeket, amelyeket hirdetett: tolvaj kiáltott tolvajt, kommunistázott a kommunista, szekusozott a szekus, az igazságszolgáltatás függetlenségét szajkózta annak kisajátítója, a legnagyobb korrupt hirdetett harcot a korrupció ellen, a politika összefonódott a maffiával. Végzetesen elértéktelenedett az eszmerendszerek, ideológiák, doktrinák – a jobb- és baloldal szerinti tagolódás – szerepe a politikai döntéshozatalban.

A választási kampány ezek után természetes módon alakult a „régi” és az „új” totális harcává, eleve meghatározva a táborokat.

Természetes, hogy az RMDSZ a változás pártján áll. Az elért eredmények ellenére erőfeszítései nem csupán nacionalista indulatokba, asszimilációs törekvésekbe, hanem intézményes gátakba ütköznek. Már belső pluralizmusa okán sem célravezető számára a túlzott „oldalazás”, ugyanakkor programját követve jóideje hangsúlyozza, hogy az országnak a „kabát átgombolására”, új jogszabályokra, új alaptörvényre van szüksége. Lefordítva ez azt jelenti, hogy (ha lejárt a felforgatók kora) a gazdasági, politikai, társadalmi, etnikai stabilitás biztosítása mellett a radikális váltásra kell összpontosítania.

Persze a változást még a szorgalmazói is más- és másképpen képzelik el. Az autonómiatervezet első jelentős vitáján az egyik román értelmiségi, politológus azt kérdezte Kelemen Hunortól: biztosak vagyunk-e benne, mármint mi magyarok, hogy új alkotmányt akarunk? A kérdésben nem irónia, hanem kétely, egyfajta bizalmatlanság bújkált, hátha a törvényhozásban kialakult többség esetleg a mostaninál gyengébb, nekünk rosszabb alaptörvény kidolgozására használja fel a fölényét? (Példáért az ilyesmire nem kell messze menni; intő jel lehet a kisebbségi törvény sorsa is.) Ezért fontos a párbeszéd a román civil, akadémiai szférával, s hogy ez elindult, önmagában eredménye az RMDSZ kampányának.

Jövőképet azonban negatív forgatókönyvekre építeni nem lehet. Véleményem szerint Kelemen Hunornak és csapatának mostani – talán minden eddiginél tartalmasabb, mert minden eddigi tapasztalatot és az autonómiatervezet felhajtóerejét is hasznosító – kampánya éppen a pozitivitásával vált ki az ismét botrányosan eltérített választási diskurzus szennyáradatából.

Például volt egy kellőképpen nem méltatott epizódja ennek az akciósorozatnak, egy hírhedt tévéadásban, ahol nem megszokott dolog a barátságos fogadtatás. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy Kelemen és társai az addigi összes meghívottak közül magasan a legjobban szerepeltek. (Beleértve a nyelvhelyességet és a kifejezőkészséget románul.) Ezt a műsorvezető és a jelenlévő közönség is nyugtázta. A szellemességet ki nem záró komolyság, a kérdések felelősségteljes megközelítése, a felsorakoztatott érvek emlékezetessé tették az éjszakába nyúló eseményt, felvillantva a román-magyar közeledés lehetőségeit.

Van e pozitivitásnak egy másik vetülete is. Az RMDSZ államelnök-jelöltje alig említette a kampányban az EMNP államelnök-jelöltjének a nevét, nemhogy személyében támadta volna őt. Magunk sem tettük, nem eléggé bíráltuk rovatunkban, habár – szemben a Kelemen Hunoréval – a Szilágyi Zsolt kampánya nem nélkülözött negatív elemeket, személyeskedést, a hivatalos feljelentésig elmenően. (Az egyes odahúzó sajtócikkekről, -véleményekről nem is beszélve.) Lelkük rajta, nem hiszem, hogy sokra mennek vele. Az olvasók és a választók, ha kellően informáltak, eldöntik, melyik a tisztességesebb eljárás, ki az úriember – ki az alkalmasabb a feladat ellátására. Ki mögött áll nagyobb erő, politikai cselekvési potenciál.

Ebből következik a kérdés, hogy miért szükséges az RMDSZ jó szereplése ebben a kampányban. Nekünk sosem volt mellékes és most sem lehet mellékes, miként fogadják véleményünket az ország sorsáról, a célkitűzéseinket, programjainkat a többségiek, azaz a románok – az egyszerű emberektől a civil társadalomig és a politikai osztályig. Ismerjük fel, hogy éppen az autonómiatervezet és vitája révén esély és alkalom adódhat, a kampányon túlmenően is, a két nép viszonyának javítására.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy hol is „készüljön” érdekképviseleti szervezetünk politikája. Az egyik azt mondja, hogy a központja Bukarestben van, mert ott születnek a döntések, a másik szerint Erdélyben kell lennie, hiszen ez a táptalajunk. (És akkor már nem csak Székelyföld, hanem a szórványvidék is!) Ugyanakkor persze, anyagiakkal is megtámasztva az egyik fontos kulcsa Magyarországon – Budapesten – van. Javasolom, hogy egyszerűen fogadjuk el, amit az RMDSZ kezdettől fogva csinál és hangoztat: Erdélyben és Bukarestben és Budapesten. És az Európai Unióban! Kizárás helyett inklúzió. Tagadás helyett igenlés. Gyanakvás és szkepticizmus helyett bizalom.

Ebből a szempontból is szerencsés dolog, hogy a magyar kormány és miniszterelnök az RMDSZ jelöltjét támogatja  a mostani államelnök-választásokon. Orbán Viktor a kampányhajrában Kelemen Hunornak kívánt sikert, de Tőkés-Toróék legfrissebb beismerése szerint is már augusztusban őt biztosította támogatásáról. (És azóta sem változtatott ezen, legalábbis – tudomásunk szerint – nyilvánosan nem.) Ez nagymértékben megkönnyíti az erdélyi magyar szavazók dolgát, hiszen sikerük, Kelemen Hunor sikere egyben a magyar vezetés sikere is lesz.

Persze tudatában kell lennünk annak, hogy itt nem pusztán személyi szimpátiákról van szó. Magyarországnak életbevágó érdeke, hogy Romániában a stabilitás körülményei között politikailag is erős magyar közösség működjön, vagyis hogy a román törvényhozásban és kormányban legyen meghatározó az RMDSZ szerepe.

Az erőt sokféle összetételben, összefüggésben, hangsúllyal és mellékjelentéssel lehet használni. De ha egy közösségről és főleg egy kisebbségi közösségről van szó, annak az ereje a szó minden értelmében fontos. Erre az erőre szavazunk holnap. Magunkra szavazunk.