Pécsett megöltek egy huszonöt éves pszichológusnőt. Előbb eltűnt, a Facebookon egész mozgalom kereste, majd egy bokros, elhagyott területen megtalálták a holttestét. Nagy rendőri erők keresik a gyilkost, és elszabadult indulatok kísérik az ügy virtuális nyilvánosságát.

Ilyenkor mindig aktivizálódnak a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazók, a publicisták pedig (már akik nem mehettek el szabadságra) rámozdulnak arra az eseményre, amely legjobban foglalkoztatja a közvéleményt. Valami tanulság csak kijön belőle, ha szubjektív stíluselemekkel felturbózva mi is elmeséljük a történetet.

Az új nyilvánosság szabályait még csak tanuljuk, de nagyon jó lenne hamar elérni a fejlettebbek színvonalát. Könyörtelen harcnak ábrázolják az internetes újságírást legtöbben, hasonlít a korai kapitalizmusról alkotott képhez, a gyenge, a könyörületes, a tétova elbukik, és továbbmegy győztesen az, aki átgázol a többieken, nem válogat a módszerekben.

Ha egy huszonöt éves szép leány az áldozat, akkor címlapra tesszük a képét, kinyomozzuk a magánéletét, megszólaltatjuk az ismerőseit, és teret adunk a legvadabb találgatásoknak. Erre gyűlnek az olvasók.

És ha még szabadjára engedjük a cikk után a kommentálások lehetőségét, akkor odagyűlnek az összes trollok és droidok, tíz komment után elindul az „elmúltnyócév", „elmúltkétév", s nincs esély se arra, hogy valamit normálisan kitárgyaljon az olvasóközönség. (Egyszerűsítve: bulvár és mocsok kell, jöhet minden mennyiségben, másra alig vagyunk kíváncsiak.)

A magyarság Romániában országos napilap nélkül maradt. És itt már nem az alacsony számú előfizetőről van szó, hanem arról az orgánumról, amelyik egy szerepet töltött be hagyományosan, mértékadóan. Magyar többségű településen ott kellett legyen az újságárus kínálatában. Most, kivetve a virtuális térbe, valószínűleg azok keresik, akik eddig is itt olvasták Ausztráliától Kanadáig, de nem biztos, hogy Csíkszépvíztől Gyergyóalfaluig is. Megnézve a világhálón sikeres lapokat (ott a látogatók száma egyértelműen mérhető) – bizony nem az a műfaj sikeres, amit az ÚMSZ művelt eddig. Hogy ezután hogyan lesz?

A világ, benne Európa, s benne Magyarország és Románia szintén váltás előtt áll. Az egyenlőtlenségnek a fennálló struktúrája tovább nem tartható. Válságból sodródunk válságba, s döntéshozóink csak görgetik maguk előtt a nagy, eldöntendő kérdéseket.

Hogy vajon egy nagy dzsungel a világ, ahol vérengző fenevadak vadásszák le a gyengébbeket, vagy inkább egy békés erdő, melyben a lehullott lombból avar lesz, s az élet ezernyi változata egymás mellett, egymást kiegészítve, öntudatlanul követve a nagy tervet, békésen teremti a lét közös feltételeit?