Milyen országban élünk? A miniszterelnök szerint olyanban, amire büszkék lehetünk! Hogy szavainak kellő nyomatékot adjon, amikor csak alkalma adódik rá, mint most is a választások előtt, felszólít: mindenkit legyen büszke rá, hogy román!

Nekünk erdélyi magyaroknak nem kell büszkének legyünk, ha egyszer bennünket külön nem említ, bár tudja, hogy nem tartjuk magunkat románnak. Szóval, egyrészt van egy mosolyország, ahol nagyon jól mennek a dolgok. Másrészt a külföldi média és részben a hazai ellenzéki sajtó (van még ilyen?) egészen más országról adja napi híreit. Például arról, hogy Románia továbbra is az EU egyik legkorruptabb országa, sőt újabban, hogy – az unió történetében példátlan módon – kilenc volt minisztert nem kevesesebb, mint egy milliárd euró elsikkasztásáért vizsgál a DNA (Korrupcióellenes Ügyészség). Meg arról, hogy nyugati országokban megint tolvajláson kaptak román állampolgárokat. Nemrég Olaszországban egy egész bob-pályát meglovasítottak. Vagy azt, hogy ismét karamboloztak valamelyik nyugati autópályán a rossz hazai utakhoz szokott fecsorok. Lásd a mostani, féltucat halottal járó nagy szalonikai tömegbaleset! S akkor még nem említettük, hogy egy felmérés szerint az Unió országaiban  román állampolgárokban bíznak legkevésbé.

Tudjuk, fejétől büdösödik a hal, a nagyok példája fölötte ragadós. Ha a miniszter milliókat elsibolhat, akkor a lenti kis és középvezetőktől miért sajnáljuk azt a pár tíz- vagy százezret?

De ilyen hírek mellett hogyan is juthatna idő olyan apróságokkal foglalkozni, mint az hogy az egyik iskolában a pedagógusok saját fizetésük kiegészítésére használták az intézet alapítványára befolyó, a szülőktől különböző célokra adományozott pénzeket. Azt is csak a helyi lapok reagálták le, de messze nem olyan terjedelemben, mint azt, hogy a város harmadosztályú (itt elitnek számító) futballcsapata már megint mindössze csak 300 néző előtt játszott; hogy a kéttagozatos szatmárnémeti Északi Színház művészei októberben kapták meg az augusztusi fizetésüket, ekkor is csak többszöri utcai tüntetés után. Könnyű elképzelni, milyen nyaruk volt szegényeknek, ha az amúgy koszos szamosi strandra is csak kölcsön-pénzzel mehettek, miközben az új igazgató és barátai ha nem is a Kanári-szigeteken, de az Egyesült Államokban múlatta az időt.

Az egyik helyi román lap szerint, Oros igazgató úr, aki hűséges szoci volta mellett ki tudja milyen érdemekért került a színház élére, a román tagozattal amerikai „vendégszereplésre” utazott, ami abból állt (az említett újság szerint), hogy kétszer felléptek egy garázsban. A buli több mint 200 ezer lejbe került, ami alig egy ötöde annak, amit az Oli futballcsapat egyszerre kapott. Ezek alapján nem túlzás azt mondani, hogy a szatmári szoci városvezetésnek egy falábú focista ötször annyit ér, mint egy színész.

S ennek a Dorel Coica polgármester és csapata már többször jelét adta. Kezdve attól, hogy oda nem figyelés miatt a színház épületének felújítását – egy nyertes uniós pályázat nyomán – az utolsó pillanatokra hagyta, egészen addig, hogy a tágabb régióra, különösen a szomszédos országokra fókuszáló s méltán nemzetközi hírű Sorompók nélkül színjátszó fesztivált megszűntette. Mentségükre legyen írva, a magvasabb kultúrához sorolható más rendezvényeket is felfüggesztette, például a nemzetközi dzsessz-fesztivált. Az nyagiak hiányára való hivatkozással ugyanakkor nem sajnálták az adófizetők pénzét a maguk kezdeményezte sekélyes, tingli-tangli kulturális rendezvényektől, s persze a nagyobb támogatás mellett is csak botladozó III. osztályú futballcsapattól, hogy az „államvallást” ne is említsük.

A napokban, az új – az idén már harmadik! – igazgató beiktatásán az újságírók Coica szemére vetették, hogy nem jár a színházba, mire azt válaszolta: majd akkor megy, amikor az előadások nem alkoholistákról és drogosokról szólnak! Alkalmasint akkor, amikor jólfésült, tiszta lelkű és kezű, példamutató szocdem hazafiakról szól a történet.

De addig is milyen országban élünk? Meg kellene kérdezni a külföldre ment kétmillió fiatalt is!