Mindig azt hittem, magyarnak (románnak, angolnak, franciának, németnek stb) lenni állapot, vagyis születés kérdése. Esetleg vállalásé, nevelésé. Magyarként azt kellett megtapasztalnom, hogy ez igaz lehet más népekre, de ránk, magyarokra kevésbé. Én még sohasem láttam-olvastam olyant, hogy például a román belpolitikai vitákban a felek egymás románságát vonták volna kétségbe, de nem láttam ilyent más országban sem. Szidják, fúrják egymást ott is, néha még ökölre is mennek a parlamentben, de nem idegenszívűzik egymást, nem vonják kétségbe ellenfelük nemzethez való tartozását.

Nálunk ez lassan természetes dologgá válik. Kezdetben még csak jó és rossz magyarokra osztották a társadalmat, ma már „aki nincs velünk”, azaz velük, az nem is magyar. Büszkék lehetünk, nekünk nem csak Unicumunk van – kissé keserű, kissé drága, de a miénk és finom –, hanem mi magunk is unikum lettünk ilyen szempontból.

Magyarságból most épp Kárpátalja vizsgázik. És Budapest. Finoman fogalmazva is „érdekes konjunktúra” állt elő a legnehezebb helyzetben lévő nemzettársaink számára. Az ukrán parlament ugyanis továbbra is erőből rendezné a nemzetiségi gondokat, leszavazta a választókerületek újraszabását, így marad a nemzeti kisebbségek számára hátrányos helyzet, s esélyük sincs parlamenti képviselőt küldeni a 46 milliós ország törvényhozásába.

Petro Porosenko ukrán elnök elnökválasztási kampányában megígérte – sőt a KMKSZ-szel kötött választási együttműködési szerződésben vállalta – a többségében magyarok lakta választókörzet visszaállítását, de mindez üres fogadkozás maradt. Mit tehetett szegény elnök, ha a parlament leszavazta? Befutó helyet ajánlott fel a KMKSZ képviselőjének (új elnökének) saját választási tömörülésének listáján, amelyet nem kisebb személyiség, mint Vitalij Klicsko, a boxlegenda vezet.

Mi tagadás, Klicsko a szívem ukrán csücske, talán az egyedüli politikus az ukrán prérin, akinek európai elkötelezettségét nem vonom kétségbe, mégsem hiszem, hogy az a megoldás, hogy a bajnok szárnyai alatt találjon menedéket a 150 ezres kárpátaljai magyarság. De gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a nagy februári „rendszerváltás” után – a keleti oligarchákat a nyugatiak váltották fel Ukrajna kulcspozícióiban, a magyar kisebbség pedig egyik párt listájáról a másikra került.

Csakhogy ily módon megszűnik az ukrajnai magyarság érdekvédelme, s hiába kapott Brenzovics László befutó helyet a Porosenko Blokk listáján, a magyarságnak nem lesz parlamenti képviselete. Merthogy ugyebár 2012-ben, amikor – a magyar körzet hiányában – Gajdos István az UMDSZ elnökeként választási együttműködést kötött Viktor Janukovics pártjával, a KMKSZ kijelentette: Gajdos nem magyar érdeket képvisel, nem tekinthető a magyarság parlamenti képviselőjének. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett az Orbán-kormány is, egyenesen persona non gratának nyilvánítva Gajdost, az UMDSZ-t kizárva a magyar-magyar együttműködési rendszerből, a hozzá közel állónak tekintett szervezeteket pedig a támogatásokból. Kövér László ilyen megfontolásból meg sem hívta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára, a KMKF-re.

Ha Gajdos és az UMDSZ nem volt „magyar” a Régiók Pártjával való együttműködés miatt, akkor vélhetően Brenzovics sem lesz az a Porosenko Blokk képviselőjeként, a két szervezettel is rendelkező kárpátaljai magyarság pedig marad képviselet nélkül idegenekkel lepaktáló, velük egy tálból cseresznyéző politikusai miatt. Ugye, ismerős gesztusok, ismerős szólamok? Természetesen a KMKSZ továbbra is a magyar-magyar kapcsolatrendszer szereplője lesz, Brenzovicsot pedig a kárpátaljai magyarság képviselőjeként fogja kezelni Budapest is. Mert, ami szabad Jupiternek…

De ez is a normális. Jól döntött a KMKSZ, Brenzovicsnak nem volt más racionális választása. Már csak szervezete korábbi álláspontját kellene revideálnia, talán bocsánatot kérnie a sokat pocskondiázott ellenféltől, még akkor is, ha mindez elsősorban nem az ő, hanem elődje, Kovács Miklós nevéhez kötődik.

Naiv vagyok? Persze. De tudom, hogy ennek az önsorsrontó magyar marhaságnak egyszer már véget kellene vetni, mert a hülyeség már-már úgy terjed, mint az Ebola. És nem kevésbé veszélyes.

Egyesek tényleg elhitték, hogy egyedüli letéteményesei a nagy magyar igazságnak. Olvasgatom például Izsák Balázs nyilatkozatait az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezete kapcsán, s egyre inkább úgy látom, hogy a székely lófő sértődöttsége nem szerepjátszás, tényleg hisz abban, hogy ő és szervezete a székely-magyar autonómia egyedüli letéteményesei. Bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét, a román hatalom által "ellenőrzött" alternatív mozgalmat teremt az, hogy a bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ az SZNT autonómiatervezete helytt újat dolgozott ki, mondta. Vagyis az RMDSZ nem magyar.

De akkor ki a magyar Erdélyben? Az SZNT székely, az RMDSZ-t „a román hatalom ellenőrzi”, az EMNP védnöke magyarországi képviselő lett. A végén úgy járunk, mint a románok a 19. században, amikor német földről hoztak királyt maguknak. De legalább azóta is szeretik – és nem kérdőjelezik meg a románságát.