Az Unióra, annak nyomására hivatkozva a kormány állítólag azt tervezi, hogy a közelebbi jövőben megadóztatja az egyéni kazánokat, fűtésközpontokat, amelyeket a vacogó emberiség szerelt fel a szocializmus bukását követően. Az adókivetés, a lakosság megsarcolása arra való hivatkozással történne, hogy az egyéni és magán, személyi-családi bojlerek, kazánházikók, pincékben-padláson megbúvó melegforrások botorul és balgán, pimasz mód és ártalmasan szennyezik a környezetet, a széndioxid-kibocsátás megnőtt, ha ez így megy tovább, előbb-utóbb elfogy körülöttünk a belélegezhető tiszta levegő.

Van benne némi igazság, kétségen kívül, hiszen milliomnyi kis tűzhely füstje, korma, kátránya és egyéb mérgező anyaga bekerül az atmoszférába, ez pedig okoz ködöt és szmogot, fulladást, asztmát a nagyvárosokban, de még a kicsinyekben is. Míg az ellenőrzött kollektív és racionális, mérnökien megtervezett hő- és melegvíz-szolgáltatás esetén a szennyezés és környezetrongálás, a veszélyhelyzet csökken.

No de hol van ma már a parlamentileg demokratikus és multikulturális országban még „ellenőrzött, kollektív és racionális, mérnökien megtervezett központosított hő- és meleg víz szolgáltatás”?

Néhány elszigetelt esettől eltekintve sehol sem. Mindenütt meg- és bebukott, kipurcant, befuccsolt, csődöt mondott, zátonyra futott, szétesett a központi fűtés intézménye. Az emberek összekuporgatott fityingjeiket az elmúlt évek során egyéni hőszolgáltatókba fektették. A kazánházakban álló cső- és közlekedőedény-monstrumok rozsdáznak, vagy már le is szerelték őket, a használható építményeket más célok felé irányították, a közelünkben például üzletet rendezett be egy multinacionális cég, így fejlesztve tovább a multikulturalitást legalább kereskedelmi szinten.

Aligha hihető, hogy az adóemelés vagy adókivetés hatására valaki is ijedtében leszerelné az egyéni bojlerét. Aligha hihető, hogy valaki inkább fázik, szenved télszaka, közben a szocializmus győzedelmes éveire gondol, amikor központi fűtés mellett is vacogott, hidegvízben pancsikált reggel-délben-este, csak azért, hogy spóroljon. Ugyanakkor az sem várható el, hogy az állam, a város, önkormányzat, amerikai nagybácsi, valamely önzetlen jótevő, maga Jóisten vagy Hephaisztosz, az istenek kovácsa itt újból viharos gyorsasággal kiépíti, helyreállítja, olcsón működteti majd a központi fűtést blokknegyedenként, kiskörzetekre osztva. Ja, és gazdaságosan.

Az sem reális elgondolás, mondják a szkeptikus szakértők, hogy egy-egy tömb- vagy bérház, régebbi építésű ingatlan pincéjében helyezik el a ház kazánját, hiszen a legtöbb tömb alá a mérnök elvtársak nem képzeltek pincét. (A pince már-már a tudatalattival határos, a párt, a diktatúrák pedig mindig szerették ellenőrizni az emberek gondolatát, a házakét is, a tudatalattira pedig nem tudtak befolyással bírni.)

Na és mi történjen a sok millió leszerelt bojlerrel, kazánnal, vezetékkel? Talán felajánljuk az Uniónak vagy szegényebb ázsiai országoknak? Az Antarktiszra küldjük a sarkkutatóknak a kutatóbázisra? Ki fogja finaszírozni az átalakítást? Honnan, miből? És főleg mi haszna lenne egy ilyen tipikusan rosszul működő tagállamban, amely a lakossági igényekkel törődik a legkevésbé?

Ez az adónem (újkori füstadó) tulajdonképpen egy újabb hatósági, az Unió igényeivel legalizált pénzszerzési akció lenne a rejtett államcsőd finanszírozására.

Az Unióra való hivatkozással tulajdonképpen az emberhez méltó, a kényelmes élethez való jogunk sérülne. Avagy diplomatikusabban fogalmazva: kérdőjeleződne meg.