Újabb brutális újságíró gyilkosság rengette meg a nemzetközi közvéleményt. A kegyetlenkedéseiről, keresztre feszítéseiről, lefejezéseiről és tömeggyilkosságairól elhíresült terrorcsoport, az Iszlám Állam tegnap egy amerikai újságírót fejezett le. A szörnyű felvétel sajnos nem egyedi, nem James Foley az első nyugati/amerikai fogoly, akit közel-keleti terroristák lefejeznek és a világhálón közszemlére teszik kivégzését.

Több tekintetben mégis egyedi, mondhatni úttörő a történet. Az internetre feltett kivégzésen a talpig feketében lévő dzsihádista brit akcentussal beszél, mintegy bizonyítva, nem véletlenül kongatják a vészharangot a nyugat-európai hírszerző szolgálatok. Londonban válságtanácskozásra ült össze a kormány, David Cameron miniszterelnök megszakította szabadságát a történtek miatt.

A video megjelenés után még voltak kérdőjelek a felvétel hitelességét illetően, de a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa rövidesen megerősítette annak valódiságát, a britek pedig valószínűsítették, hogy a kivégzést végrehajtó férfinek valószínűleg nem csak az akcentusa, hanem állampolgársága is brit.

Ezzel kézzelfogható bizonyítékot nyert, hogy az arab tavaszt követő helyi konfliktusokban, de főképp a szír polgárháborúban megjelentek a nyugat-európai muzulmánok, s közülük szép számmal váltak a legrettegettebb közel-keleti terrorszervezetek harcosaivá. Nem alaptalan tehát a félelem, hogy visszatérve befogadó vagy már születésük szerinti európai hazájukba, vélhetően ugyanebben a szellemben élnek tovább, folytatják „szent harcukat” a „hitetlenek” ellen a szíriai-iraki kiképzés és gyakorlat szerint.

Manapság, a kalifátust kikiáltó, keresztényeket és más nem szunnita, nem behódoló etnikumokat, törzseket és vallási csoportokat tűzzel-vassal irtó Iszlám Állam dzsihádistáinak ámokfutása láttán már-már visszasírjuk Oszama bin-Ladent és az al-Kaida virágkorát. Van is miért.

Ibrahim kalifa, azaz Abu Bakr al-Bagdadi néhány év alatt egy kis al-Kaida fiókszervezetből olyan szörnyet hozott létre az Iszlám Állam elnevezésű csoportból, amely teljesen új helyzetet teremtett a világ biztonsági térképén.

Bin-Laden al-Kaidája egy az egész világot behálózó terrorszervezet, egy hidra, amelynek minden levágott feje helyett kettő nőtt ki.  Bin-Laden belevezettette a repülőgépeket az ikertornyokba, megmutatta a világ szuperhatalmának sérülékenységét, s a teljes nyugati-keresztény világ biztonságérzetét döntötte romokba.

Az Iszlám Állam azonban egy terrorista államot hozott létre, egész népcsoportok ellen indított szent háborút. Kegyetlenebb, elvakultabb, mint az al-Kaida, vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi még nekik is sok volt, tavaly zárták ki az al-Kaidából. Kompromisszumképtelen, a muszlimok Messiásaként, Mehdijeként tűzzel-vassal kívánja megteremteni az igaz világot. S remélhetőleg ez a megszállottság lesz a veszte, s egyben a világ esélye arra, hogy a régen várt keresztény-muszlim egységfront létrejöjjön a nemzetközi terrorizmus megfékezésére.

A magát Ibrahim kalifának kikiáltó terrorista vezér túl sok érdekcsoport számításait húzta keresztül az arab-muzulmán világban is ahhoz, hogy ezért ne törjék ki előbb-utóbb a nyakát.

Mindenekelőtt azért, mert – legyen bár világi/katonai hatalom vagy vallási diktatúra, monarchia – a kalifa és a kalifátus mindnyájuk hatalmát veszélyezteti, megdöntésükre tőr, hiszen a kalifa a világ minden muzulmánjának vezetője kell, hogy legyen, s Bagdadi máris annak képzeli magát, ennek szellemében jár el. Szertefoszlatta a térségbeli ellenzéki mozgalmak utolsó reményét is, foglyaival együtt magát az arab tavaszt is keresztre feszítette, lefejezte azokat a demokrácia-álmokat, amelyeket az arab tavasz mozgalmai jelenítettek meg.

Az arab demokráciakísérlet eleve akadozott a kezdet gyermekbetegségei, a tapasztalat hiánya miatt, s mára vagy megkezdődött a visszarendeződés a katonai rezsimek nyújtotta biztonság irányába, mint Egyiptomban, vagy polgárháborúba, káoszba torkollt, mint Líbiában.

Az Iszlám Állam és Bagdadi színrelépése, elképesztő, megdöbbentő kegyetlenkedése azonban e demokratikus ellenzéki mozgalmak ellen megfogalmazott vádakat látszanak igazolni, miszerint abban a táborban nincsenek mérsékelt lázadók, csak terroristák vannak. A Bassar el-Aszad elleni harcban, az ellenzék oldalán feltűnő Bagdadi gyakorlatilag rehabilitálta Aszadot, s kioltotta a szír ellenzék utolsó reménysugarát is. A nagyvilágot pedig választás elé állította, vagy nyíltan, vagy burkoltan, de összefog a nemrég még légicsapásokkal fenyegetett szír elnökkel az Iszlám Állam ellen, vagy tovább tűri e szélsőséges csoport tombolását.

Nem az Iszlám Állam és nem Bagdadi az első szörnyeg, amely többek között és elsősorban a nyugati-amerikai segítségnek köszönheti létét – ilyen volt bin-Laden is és a tálib mozgalom is –, de kétségtelenül ez a „legtökéletesebb”. A tálib tapasztalat ellenére viszont a Nyugat kis elefántként viselkedett – nehezen tanult, hamar felejtett, s ugyanazt a hibát követte el Aszad fegyveres ellenzékének lelkes, pénz-paripa-fegyverrel való támogatásával, mint tette azt a szovjetek ellen harcoló tálibok esetében.

Most már csak remélni tudjuk, hogy a kis elefánt felnőtt.