Váratlan Pillanatok… A nevének kezdőbetűiből kialakítható kifejezéssel kezdenék néhány gondolatot Victor Ponta miniszterelnök vasárnapi, nyergestetői megjelenéséről.

Egyrészt valószínű, hogy csupán a nagyközönség számára volt váratlan, mert noha gyakran úgy tűnik, hogy a romániai politikai élet olyan, mint a dzsessz (gyakoriak benne az improvizációk), egy székely megemlékezésen való részvétel, amelyen jelen vannak a magyar állam képviselői is, nem lehet teljesen véletlenszerű, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a hét végén az államelnökség legnagyobb esélyű várományosát a kisfia carting-versenye és motorszeretete vitte el Kézdivásárhelyre.

Másrészt viszont azt sem érdemes feledni, hogy a rendszerváltás után eltelt két és fél évtizedben jártak már szép számmal errefelé, nem is egyszer, a legmagasabb rangú román tisztségviselők: Stolojan, Iliescu, Radu Vasile, Năstase, Băsescu – és legutóbb maga Ponta is részt vett a csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson, ahol a házigazda polgármester, nyilvánosan, néhány jóval keményebb labdát is hozzávágott, aminek országosan megvoltak az eredményei, például a helyi elöljárók fizetésének emelésében.

Azt sem szabad feledni, hogy különösképpen az RMDSZ kormányrészvételével, de amikor ellenzékben volt is, jónéhány román miniszter is megfordult a Székelyföldön és különösképpen Udrea asszony hozott jelentős turisztikai beruházásokat Tusnádfürdőre, Borszékre vagy éppen Csíkszentkirályra. (És persze eszünkbe juthat a székelyföldi miniszterek központi beruházásokat olykor igazi góbé furfanggal errefelé mozgató tevékenysége is.)

A látogatásoknak nyilvánvalóan kettős a jelentősége: egyrészt jelképesen utalnak arra, hogy az erősődő és többször kihangsúlyozott, az egész Kárpát-medencére kiterjesztett magyarországi nemzetpolitika ellenére Székelyföld a maga sajátosságaival egyetemben Románia államiságának része, másrészt viszont lehetővé teszik, hogy a megyei elöljárók nem csupán az RMDSZ parlamenti képviselőin és szenátorain, kormánytagjain keresztül, hanem közvetlenül is elmondják gondjaikat-bajaikat az éppen ide látogatóknak.

Ezek a gondok és bajok alapjában véve két részre oszthatók: egyrészt a jelképes és érzelmi székelyföldi politizálás (zászlók, autonómia stb.) jellegzetességei különíthetők el, másrészt pedig a mindennapi élet hozza felszínre a közvetlen és egyre sürgetőbb tennivalókat: munkahelyteremtés, infrastruktúra-fejlesztés, a Székelyföld gazdasági versenyképességének növelése, módszerek-eszközök a fiatalok elvándorlásának ha nem is teljes mértékű felszámolására, de legalább csökkentésére és így tovább.

Amikor pedig magasrangú romániai és magyarországi tisztségviselők együtt jelennek meg, akkor azt sem szabad feledni, hogy az olykor felbukkanó keménykedések, magyarkodások vagy románkodások ellenére a két ország egyike sem szeretne kiéleződő konfliktusokat. (Az újabb romániai magyar konzulátusok engedélyézésének megvonását, Semjén miniszterelnök-helyettes kézdivásárhelyi zászlóállítását, a budapesti Gozsdu-vagyonra vonatkozó utalásokat stb. elintézték közlemény- és médiaszinten.) Nem csupán a közös uniós és NATO-tagság, a kölcsönös gazdasági érdekek, a közös határ mindkét oldalának gazdasági és infrastrukturális valamint a megélhetéshez való átjárhatósága (a romániai nyugat a maga élénk gazdaságával már régóta túllépett a magyarországi kelet lemaradottságán), hanem a nemzetpolitizálás érdekei is azt kivánják, hogy a felszín röpke tűzijátékai ne befolyásolják a mélyben zajló alapfolyamatokat.

A Ponta-látogatásból persze könnyen levonható lenne az a gyors következtetés is, hogy a miniszterelnök az őszi, államelnöki választáshoz szeretné begyűjteni a székelyföldi magyarok szavazatát, hiszen a román politikusok jó szavaira a székelyek bármikor a történelemben, és a jelenben is, roppant bőkeblűen válaszoltak. De úgy gondolom, hogy a Nyergestetőn elhangzott bármilyen mondatot inkább a felvázolt koordináta-rendszerben kell értelmezni. A Székelyföldnek soktényezős politikai feltételek között kell kitaposnia a maga útját. Sem jobbra, sem balra, sem előre, sem hátra eldobva a sulykot, hanem megmaradva a saját lakosai sugallta, hétköznapi túlélés bölcsességében.