Sok mindent rámondhat az olvasó a maszol.ro-ra, hogy ilyen meg olyan, ide meg oda húz, ezt meg azt pártolja, de egy dolgot még rosszakarattal sem: azt, hogy címkézünk! Nem beszéltünk össze, nem tanácskoztuk meg szerkesztőségi gyűlésen (ami azért sem lehetséges, mert többen nem is ismerjük személyesen egymást), minden publicista munkatársunknál belülről jött parancs, hogy kulturált hangon kell írni – nem sértünk meg senkit, még akkor sem, ha megérdemelné. Mindent el lehet mondani anélkül, hogy fasisztáznánk, komcsiznánk, buziznánk, anyáznánk, seggfejeznénk, vagy a disznóvályúhoz küldenénk valakit. Ez erkölcsi kérdés, az olvasó és egyben önmagunk tisztelete, ugyanakkor szakmai parancs. Nem leszünk vulgárisak, átokfröcskölők, sárdobálók még akkor sem, ha a nagyobb hatáskeltés, az olvasó cukkolása  miatt többfelé ez a divat.

Nem először mondjuk el itt, hogy a vélemény-rovatban közölt írások nem a szerkesztőség, a jegyzetíró véleményét tükrözik. Semmilyen témában nem fejeznek ki közös, még kevésbé egyeztetett állásfoglalást, csupán az adott újságíró viszonyulását ehhez vagy ahhoz az eseményhez, kérdéshez, jelenséghez. Mint ilyen, senki számára nem kötelező iránymutató, legfeljebb jelez egy lehetséges, a szerző által elfogadható irányt, vagy annak az ellenkezőjét. Ha nem tetszik, saját szűkebb környezetében bárki szidhatja, akár a pokolra küldheti szerzőjét, de amint nyilvánosan is kifejti álláspontját, rá is kötelező bizonyos tartás és visszafogottság, a közbeszédben általánosan elfogadott hang. Szégyenteljes, hogy nagytapasztalatú újságírókat véleményükért egyesek nyíltan lenemzetárulózhatnak, szarházizhatnak!

Aki rendszeresen olvassa a maszol.ro jegyzetei alatt közölt véleményeket, aligha vonja kétségbe, hogy jogom-jogunk van a füstölgésre. A kelletténél jóval több és gyakoribb a durva megfogalmazás, a parlagi hang, a szerzőt szándékosan lealacsonyító, megszégyeníteni szándékozó címkézés. Azoknak, akiknek nem tetszik a többféle, nem egyszer egymásnak teljesen ellentmondó vélemény, vagyis a pluralizmus, s nem tudnak vagy nem akarnak civilizáltabban fogalmazni, nem ajánlhatunk mást, mint hogy keressenek maguknak olyan újságot, amelyben számukra csak kedvező vélemények látnak napvilágot.

Pirul az arcom, ha néhány olyan hozzászólásra gondolok, ami az RMDSZ kormányon maradásával kapcsolatos, a húsosfazéktól a moslékos vályúig annyi jelzőt, címkét ráaggattak a szervezetre és azokra, akik a maradást támogatták. De egytől se olvastam olyasmit, hogy akkor mit kellene csinálni, mi lenne hasznosabb közösségünknek, milyen más úton lehetne jobban érvényesíteni érdekeinket, ha a „moslékos vályúnál” nem lehet. Sajnos, nincs ilyen út, mert a nemzetközi szervezetek – mintha még nem tapasztaltuk volna meg eleget! – az ejnye-bejnyén kívül alig tesznek valamit értünk, s meg nincs is olyan eszközük, amivel Romániát rászoríthatnák, hogy ölelje keblére az erdélyi magyarokat.

A piszkolódó vélemények közt is megalázónak tartom azokat, amelyek Verestóy Attila szenátorral kapcsolatosak. Nagyon is kilóg a lóláb: egyeseket elsősorban az irritál, hogy vagyonos ember. Bezzeg, ha egy Vîntu, Becali, vagy akár Dinu Patriciu bírná azokat a dolgokat Székelyföldön, akkor szót nem szólnának, mert hát azok ugye országtulajdonosok. Kérem, nézzék meg az interneten, hogy mi mindent támogat a Verestóy Alapitvány, s hány székely fiatal boldogulását segíti az onnan kapott ösztöndíj! Vajon Vîntu és Patriciu kit támogatna csíki, udvarhelyi, gyergyói vagyonából? Sokan nem tudják Verestóyról, hogy kapcsolatai révén kiváló háttérpolitikusa az RMDSZ-nek. Bárhol a világon az ilyenek sokkal inkább eredményesek, mint azok, akik ordibálnak és az asztalt verik.

Még csak annyit: a vélemény-rovat fenntartói közt aranytollas újságíró, jeles erdélyi író és budapesti író és publicista, megbecsült egyetemi tanár és kutató is van. S azok, akik ezt a csapatot piszkos jelzőkkel bélyegzik, vajon kinek a véleményét fogadják inkább el? Az ordibálókét, gyalázkodókét, asztalveregetőkét?