Azt nyilatkozta az RMDSZ néhány politikusa, hogy a romániai politikai belháborúba nem érdemes beleszólni. Mármint a romániai magyaroknak És még azt is hozzátették: rábízzák az erdélyi magyarokra, hogy a közelgő, az elnökfelfüggesztést jóváhagyó vagy elutasító népszavazáson oda üssék a pecsétet, ahová akarják. Már amennyiben elmennek a referendumra, hogy az igen és a nem között válasszanak. De ha nem mennek el, az is a saját döntésük legyen.
Kissé fura a vélekedés mindkét része.

Ami a másodikat illeti, néhány szóval elintézhető. Vajon általában nem azért megyünk választani, hogy a saját döntésünket érvényesítsük, mégha ehhez a cselekedethez a politikusok finoman fogalmazva támpontokat szoktak szolgáltatni, durvábban leírva pedig bevetnek befolyásolásunkra mindenféle eszközt? Vajon csak akkor szavazunk a saját vélt vagy valós érdekeink, eszméink, gondolataink, lelkiismeretünk szerint, ha valaki atyáskodik fölöttünk és eldönti helyettünk, hogy melyik a követendő út?

Nem hiszem. A romániai magyarság már többször megmutatta, hogy nem nyáj, amelyet különböző hatalmi vagy annak vélt központokból terelgetni lehet, hanem önállóan gondolkodó egyének összessége, akik adott kérdésekben közösen, másokban viszont eltérően vélekednek. Tehát sértő és lenéző már maga a gondolat is, hogy valakik most ránk bízzák a döntés jogát. A döntés joga ugyanis a miénk. A sajátunk. Mindig is az volt és senkinek nem kell visszaadni. Akkor is, ha képviseletet választunk és akkor is, ha népszavazunk.

Ami pedig az RMDSZ-vélekedés első részét illeti, miszerint nem érdemes a romániai politikai belháborúba beleszólnunk, az még elgondolkodtatóbb.
Ugyanbizony milyen belháborúba szóljunk bele? Az afrikai törzsi harcokba? Vagy az amerikai elnökválasztásba? Netán a csecsenek, grúzok vagy oroszok pártját fogjuk a hol fellobbanó, hol csupán füstölgő villongásokban?
Hát nem ebben az országban élünk?
Nem az volt a felfogásunk a rendszerváltás óta, hogy romániai állampolgárokként a romániai közállapotok demokratizálásában, intézményeinek létrehozatalában és kiegyensúlyozott működésében vagyunk érdekeltek? Nem azért küzdöttünk, hogy olyan országot próbáljunk létrehozni, amelyben érvényesülhet a magyar közösségi lét és önazonosság megőrzés, fejlesztés jogi háttere és intézményrendszere az egyre nyitottabbá váló Európában?

Bizony, érdemes lenne olykor visszapillantani az alapvető RMDSZ-dokumentumokra. Már a szervezet megalakulásától kezdve. Amelyekben a romániai magyarság sorsát az ország egészének az átalakulásához kapcsolják, természetesen nem feledkezve meg a sajátos vonásokról sem.

Mindaz a feneketlen politikai felfordulás és annak kimenetele, aminek most Romániában a napjait éljük, vajon nem érint valamennyiünket? A lej elszabadult árfolyama, a kudarcról kudarca bukdácsoló iskolarendszer, az évek óta szülési fájdalmak között vergődő, de a vajúdását befejezni képtelen egészségügyi hálózat fuldoklása, az igazságszolgáltatás téblábolása a kis- és nagy korrupció szövevényében, a vállalkozási esélyegyenlőség torzulása, a szakadékokká mélyülő társadalmi egyenlőtlenség, a globalizmus tengerén hol ehhez, hol ahhoz a zátonyhoz csapodó ország sorsa vajon nem érint valamennyiünket?

Bizony, meglehetősen téves az a nézet, hogy ez a küzdelem nem a mi küzdelmünk, hogy mindössze néhány, úgymond balkáni gladiátor nem a rómaiakhoz, hanem a jelzőhöz mért szerelékben és fegyverzetben küzd a porondon, mi pedig majd azok mellé állunk, akik győztesen tápászkodnak fel a homokból!

Az RMDSZ mintha így gondolkodna: a mi egyetlen szövetségesünk az erdélyi magyarság, ha pedig mi a győztes oldalára állunk, akkor győzött az erdélyi magyarság. Törés, nagy-nagy törés van ebben a logikában. Az erdélyi magyarság kisebb-nagyobb településeinek lakosai, társadalmi és szakmai csoportjai, az egyének és egyéniségek ugyanis az elmúlt esztendőkben a maguk életvitelében megtapasztalták, hogy bizony jelentős különbségek vannak a romániai politikai erők nemzetiség-felfogásában és –gyakorlatában, és nem mindegy, hogy kinek az oldalára állnak. A szavak és tettek egységében, nem pedig két- vagy sokszínűségében.

Hogy is fogalmazzak? Az állást nem foglaló harmadik nem mindig nevet. Olykor sír is.