Nem számítottam e rovatban külön írni Gyuluról, már azért sem, mert mostanában már az említése is sokféle vitára, ellenérzésre ad alkalmat, de a nevéhez kapcsolódó utóbbi események rákényszerítettek. Természetesen Horn Gyuláról van szó, aki abban a rendszerváltó időben, Németh Miklóssal, Szűrös Mátyással, Pozsgay Imrével és még néhány személlyel együtt meghatározó alakja volt a magyar nagypolitikának, különösen a külpolitikának.

Mi, erdélyi magyarok is inkább a kedveskedő Gyulunak hívtuk, mintsem Horn külügyminiszternek. S kívántuk, hogy bár több ilyen határozott, a realitásokra figyelő és cselekedni merő reformkommunistája volna térségünknek.

Csaknem azzal egy időben, hogy a napokban egészalakos szobrot emeltek neki Budapesten, mely eseményről még a leplezetlenül kormánypárti közszolgálati televízió is beszámolt röviden, egy volt magyar karrierdiplomata könyvét mutatták be Szatmárnémetiben. Hodicska Tibor Négyszemközt Ceauşescuval című munkája nálunk is nagy sikert aratott, hisz sokan akarták tudni, hogy belülről, a diplomata szemével milyen volt, milyen tényezők segítették, s főleg gátolták a magyar-román viszony normális alakulását. A fordulatosan és olvasmányosan megrt négyszáz oldalas napló szerzője harminc0t évet dolgozott a diplomáciában, ebből húsz évet Bukarestben és Kisinyovban szolgált. Az a tény, hogy ez az idő közvetlenül a rendszerváltást megelőző és az azt követő időkre esik, még érdekesebbé teszi mondanivalóját.

A könyvben a magyarországi rendszerváltás alakjai közt többször feltűnik Horn Gyula, akit egy diplomatának nehéz is lett volna megkerülni. Némi távolságtartással, szárazon, elfogultság nélkül ír róla akkor is, amikor 1989 december 29-én tagja annak a magyar küldöttségnek, amely Horn Gyula vezetésével Bukarestben a Nemzeti Megmentési Front vezérkarával, elsősorban Iliescuval tárgyal. A találkozót azért is időszerű felidézni, mert a mai pesti jobboldali kurzus leginkább pufajkásként említi az akkori külügyminisztert, s csapatának szemére veti a határon túli magyarok ügyének elhanyagolását, esetenként elárulását.

Ezzel szemben Hodicskától megtudjuk, hogy Horn fontos problémaként vetette fel az erdélyi magyarok autonómiájának a biztosítását. Mikor megtudta, hogy maga az autonómia szó egyféle vörös posztó a románok számára, akkor azt javasolta, hogy keressenek helyette azonos tartalmú román kifejezést.”Itt kezdődött az autonómia húszegynéhány éves romániai története” – állapítja meg könyvében a diplomata. Majd elmondja, hogy Horn még a májusi magyarországi választások előtt sokat utazott és rengeteg tárgyalást folytatott. Többek között járt a pápánál, akinél az erdélyi magyar egyházmegyék visszaállítását szorgalmazta, sürgetve új magyar püspökök kinevezését. Mint ahogy az is ide kívánkozik, hogy az 1990-es márciusi marosvásárhelyi pogrom kapcsán a magyar kormány nevében az ENSZ-hez fordul.

Szóval a pufajkás a határon túli magyarok érdekképviselete terén is tette a dolgát, amennyire a lehetőségek engedték, ám ismert visszafogottsága miatt ezekről kevesebbet beszélt, mint kellett volna.Sokan nem tudtuk azt sem, hogy ő volt az első magyar politikus, aki Bukarestben szóvá tette az erdélyi magyar autonómia szükségességét. Mivel a másik oldal képviselője, a Fidesz Horn Gyula érdemeit igyekszik elhallgatni vagy kicsinyíteni (szíve rajta, de mégsem ennyi ellenszenvvel kellene), hisz a nyugati határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása mégiscsak valamivel bátrabb tett volt, mint az, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetésén azt kiáltotta, hogy ruszkik haza!

A nyugati sajtóvisszhangja meg összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, Horn Gyulát bátorsága miatt a legtekintélyesebb lapok és kancelláriák a kor történelmi személyiségei közé emelték. Mert az egykori pufajkás támasza volt ugyan a kommunista rendszernek, miként 56-ig Nagy Imre is, de amikor eljött a kellő pillanat, felülemelkedett önmagán, és népe, nemzete érdeke szerint cselekedett. Ez itt a lényeg.

Pár éve Brüsszelben Antall Józsefről nevezték el az ET egyik pavilonját. Az idén Horn Gyuláról az egyik tanácstermet. Vajon melyik magyar politikus követi őket a brüsszeli tisztelettáblán?