Félbeszakadtak a tárgyalások szerdán Victor Ponta miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közt, így egyelőre tisztázatlan, hogy tud-e, akar-e garanciát nyújtani a fő kormányzópárt koalíciós partnerének a kisebbségi jogok törvényi kiszélesítésére.

A gond ugyanis nagyobb annál, hogy a szövetségi elnöknek, aki a Minority Safe Packet beterjesző kezdeményező bizottság alelnöke volt, a Ponta-kormány minisztereként önmaga ellen kellene perbe szállnia. Annál is nagyobb, mint hogy a román kormány külügyminisztere mindent megtesz azért, hogy borsot törjön az  erdélyi magyarok orra alá és feszültséget keltesen Románia és Magyarország között.

A probléma veleje az, hogy 2004 óta – az egy árva oktatási törvény azóta se betartott előírásain kívül – a kisebbségi jogok biztosítása terén nem történt egy kis előrelépés sem.

Jobb- vagy baloldali kormányok valahánya asztalfiók mélyén hagyta és hagyja porosodni a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt. A nyelvi jogok terén pedig bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint a kommunista diktatúrában. Például a bírósági anyanyelvhasználat korlátozott. (Gyorsan jegyezzem meg: nem sírom vissza, még csak meg sem könnyezem a ‘89 előtti időket, azok szellemét is félve idézem meg, mert érzem, hogy gyakran kísért mindennapjainkban ma is.)

Míg a kettős hivatalos nyelvhasználat továbbra sem törvényesített a legalább ötödében magyarok lakta településeken, a politikusok kettős nyelvhasználata nem csupán megengedett, hanem szinte kötelező. Pillanatig sem voltak illúzióim, hogy a Ponta-kormány gyorsan feloldja azokat a konfliktusokat, amelyek európai mintákat átvéve villámgyorsan feloldhatóak, de azt azért nem gondoltam, hogy jottányit sem enged a kormány a törvényekből eredő diszkrimináció szorításából. Vagy – ha valakinek így tetszik –, hogy semmit sem sikerül fél év alatt kicsikarni. (Hajaj, azok a magyar sajtó által javasolt leszögezett határidők!)

Most az a paradox helyzet állt elő, hogy kormányon maradni nincs értelme, ám a kormányból kilépni sincs értelme. Azaz az eredmény (helyesebben az eredménytelenség) mindkét esetben kiszámítható. Az RMDSZ-re a szociáldemokratáknak egyre kisebb szükségük van. A Dan Diaconescu féle populistákkal és a Tăriceanu konzervatív liberálisaival elkormányozhatnak az elnökválasztásokig, azután meg meglátják. Addig azonban nem fognak egyetlen gesztust sem tenni a magyarok felé. Annál több jelzést küldenek majd a nacionalista román választópolgárok i.

Az RMDSZ esetleges kilépése a kormányból az uborkaszezonban bizonyos, ám nem kellő publicitást biztosítana a szövetségnek. Azonban erre a publicitásra most nincs szükség. Az őszi kampánynak ugyanis egyetlen tétje lehet. Az, hogy az RMDSZ esetleges jelöltje eléri-e az öt százalék – a parlamenti küszöb – körüli eredményt vagy sem. De nem túlságosan komoly tét ez! Az RMDSZ bírálói sem fogják a látványos kivonulást megtapsolni, ugyanis ők már rég megmondták, be se kell lépni, s amúgy nem ki, hanem le kell lépni…

Mit lehet tenni?

Érdemes talán valamit megpróbálni. Megkeresni azokat a szociáldemokratákat, Tăriceanu-féle liberálisokat, azokat a más, nem magyar kisebbségi képviselőket, akik nem utasítják el a párbeszédet, az örökös választási kampánylogikán túlmutató vitát. Akikkel talán sikerül megértetni, hogy a Minority Safe Pack ugyanúgy nyújt biztonságot az erdélyi magyaroknak, a romániai romáknak, mint az ukrajnai jogfosztott románoknak, vagy a timok-völgyeiknek. Utóbbiak arra panaszkodnak, hogy Szerbiában nincs oktatás, templomi szertartás román nyelven, s ha Románia, az anyaország nem támogatja őket, nem tudnak románnak megmaradni.

Románia azonban egymagában csak annyira tudja jobb belátásra bírni a szerb politikai osztályt, mint Magyarország a románokat. Azaz egyáltalán nem. A Minority Safe Pack ajánlásként való elfogadása viszont lehetőséget nyújtana a bonyolult és számos problémát szülő kisebbségi kérdés európai szintű rendezésére. Amikor Románia beszáll a kezdeményezés elleni perben az Európai Bizottság oldalán, több százezer kisebbségben élő románt árul el, akik számára több előnnyel járna a kisebbségi kérdés európai rendezése, mint amilyen hátrányt jelent annak elutasítása az erdélyi magyarok számára.

Ha ezt sikerül a józan kormánypárti politikusokkal megértetni, akkor a Titus Corlăţean féle nemzetiérzés-kufárok áruja fabatkát sem fog érni.

Az egyetlen jó hír: az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (mintegy 100 millió uniós polgárnak ) a hangja egyre erőteljesebb, Brüsszelben s Strasbourgban is kezdenek rá felfigyelni. Talán nincs veszve minden… Románia ha nem is lép ki a Minority safe pack elleni perből, de a pert elveszítheti – több százezer román örömére.