Mintha megkergült volna a világ. Alig ismerek szűkebb környezetemre. A pár évvel ezelőtt még kiegyensúlyozott, mértéktartó tanár, aki mezítlábas parasztgyerekként a régi rendszerben szerezte diplomáját, most állandóan a komcsikat és a zsidókat szidja. László, a villamosmérnök, akit korábban a politikai vagy történelmi témák alig érdekelték, most egy Árpád-kori hagyományokat őrző lovas csapat tagja, és több konfliktusa van szomszédjaival, mert nem csak a kertjükben lévő érett körtét és almát nyilazza le, de a háztetőre szállt galambokat is. Ubul, különben Pali, aki nem is olyan rég még gondosan dolgozta szőlőjét és büszkén viselte apja egyszerű abaposztó kabátját, egy idő óta cifrán zsinórozott zekében jár, és bár korábban alig figyelt az ilyen dolgokra, mostanában az ezeréves határ bunkereit kutatja, s főleg az érdekli: milyen változtatásokkal lehetett volna e lyukakból megvédeni az országot.

Mondanám, hogy nem értem, pedig nagyon is értem, hogy mi történt, hisz minden a szemünk előtt játszódott le. A kiváló vajdaság író, Végel László nemrég a maszol.ro-ban ismertetett tanulmánya segít megérteni a lényeget. ”A nyolcvanas években a kultúra képezte a kárpát-medencei magyarok összekötő szövetét,ennek az élén a magyar írók álltak, olyanok, mint Illyés Gyula és Mészöly Miklós, akik nem az egyik vagy a másik szemüvegén át szemlélték a kisebbségi kultúrát. A kilencvenes években felzárkózott hozzájuk a politika, és kiszorítja maga alól a kultúrát. A pártpolitika viszont megosztó. Nem emlékszem, hogyan, de Illyés Gyula a témában olyan meghatározó és akkor számunkra több újdonságot hozó két kötete, a Haza a magasban és a Hajszálgyökerek időben eljutottak hozzám is, s nemcsak bátorítást adtak, de önmagunk meghatározásában is segítettek. Számomra azóta is csak egyféle válasz van arra a kérdésre, hogy ki a magyar, az illyési: Az a magyar, aki annak vallja magát!”

A többi spekuláció. Benne az az újabb keletű nevetséges állítás is, hogy az igazi magyar az, aki Fidesz-tag és imádja Orbán Viktort! Mert ilyen nagy történelmi személyisége Mátyás király óta nem volt a magyarnak. Nos, várjunk ezzel, hadd ítéljen a történelem! Egyelőre sem a társadalmi béke, sem a gazdasági fejlődés nem igazolja a nagyságát. S nehogy pár év múlva teljesen más legyen az ítélet!

A rendszerváltás után ismertem meg Bibó István s a magyar társadalom több más felelős gondolkodójának írásait. Meghatározó olvasmányokat kaptam Katona Tamás történésztől, Pomogáts Béla irodalomkritikustól, Érdi Sándortól az MTV kulturális műsorveztőjétől és másoktól. Járt nálunk Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Major Tamás, Sebő Ferenc, Szörényi Levente, Makovecz Imre, Kocsis Zoltán, Béres Ferenc, és bár ők nem mondták, mi tudtuk, hogy az általuk képviselt művészet alakítja magyarság-tudatunkat, nem a politika és a politikusok. Nem Horn Gyula és Szűrös Mátyás, bármennyire figyeltük is, hogy miket mondanak, s nem isAntall József, még kevésbé az utánuk jövők.

Sokan rosszalltuk, amikor Németh Zsolték Tőkés László sugallatára nyíltan beavatkoztak az erdélyi magyarság dolgaiba, az RMDSZ ellenében megalakították az MPP-t, és Szász Jenőt ültették Székelyudvarhely polgármesteri székébe. Fájt, hogy ami a román hatalomnak többszöri durva próbálkozásra sem sikerült, vagyis az itteni magyarság egységének megbontása, azt mézes-mázas magyarkodással elérte egy anyaországi testvérpárt. Mert azóta, tetszik, nem tetszik, a második zsebpárt,az EMNP létrehozásával tovább gyengült érdekérvényesítő képességünk. S egyre nehezebb az öt százalékos választási küszöb elérése.

Öröm az ürömben, hogy Orbán miniszterelnök, ha nyíltan nem is, de valójában elismerte pártjának korábbi tévedését és kibékült az RMDSZ-szel. Ám továbbra is számolnunk kell a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye és a hasonló szélsőségek erdélyi megjelenésével és bomlasztó tevékenységével. Mert magyar átok: amit sokan varrnak, azt sokan szakítják is. Igaz, közben az anyaországi kultúra is mind érezhetőbben jelen van, de mintha szemérmetesebb volna, és nem az az összekötő szövet, ami kellene hogy legyen.

Túl könnyen engedett a politikának, s ennek a széthúzásnak elsősorban mi valljuk kárát.