A minap az antitero-legények elkaptak egy bűnözőt Călăraşi utcáin. (Nem a Kossuth Lajos utcában – figyelem, átkeresztelt utcák lakói! –, hanem a dél-romániai Călăraşi-ban.) Ebben még semmi szenzáció nem rejtezik, nincs is benne rejtett utalás, egész egyszerűen mindennapos jelenség, hogy elcsípnek egy gonoszul tevő fickót az erre hablatyolt (idegenül: habilitált) szervek, és a lakosság nyugalma azonnal helyreáll, egyenletesen vernek a verőerek (és -legények), a be- és kilélegzés szabályos lesz, mint egy német autópályaszakasz.

Még nagyobb lenne azonban a lakosság nyugalma, itt elsősorban az elöregedő romániai társadalomra célzok, remélhetőleg pontosan, ha a kormány bejelentené, hogy emeli a picuri, nagyon kicsi és középkis nyugdíjakat. Hiszen tudjuk az elmúlt évek hánykolódásaiból, hogy a nagyon nagyokhoz nyúlni életveszélyes, óriási népszerűség-vesztéssel járna, amit egyetlen valamire való kormányzat sem engedhet meg magának.

Ekkor a valaki közbeszól a hetedik sorból, hogy a kormányfő az imént jelentette be, jövő évtől tervezi az öt százalék körüli nyugíjszaporítást. Az afféle bejelentésekkel tele van már a haza legnemesebb szervere, a padlás és a nyugdíjasok zsebkendője is, hiszen a jövő év mindig jövőre lesz, azaz 2015-ben 2016, 2016-ben – 2017… i tak daljse...

Másfelől a kormány(fő) töretlenül bízik abban (melyik nem?), hogy a közeli és távoli jövőben is hatalmon lesz, hogy a nyugdíjalapokra begyűjtött pénzek elegendőnek bizonyulnak a nyugdíjas társadalom részleges ki- és megelégítésére. Ugyanis az elöregedő országokban a nyugdíjasok, ahelyett, hogy természetesen fogynának, egyre csak szaporodnak a (munkát és potyát) kereső rétegek nagy bosszúságára.

Holott igencsak kézenfekvő az az ötlet, amely nem a véleménymondó bensejéből pattant ki, hanem sokkal felkészültebb ön- és közgazdászok hangoztatják, artikulálják: vissza kellene állítani a nyugdíjak értékállóságát oly módon, hogy kivennék az adózók kategóriájából a penzionátusokat, azaz helyreállítanák a 2007 előtti állapotokat. Vagy legalábbis csupán a nagyon nagy és politikai érdemekért kapott nyugdíjakat kellene mérsékelt progressszív adóval megsarcolni.

De ott kanyarodtam el, hogy a lakosság azon az éjszakán nyugodtabban hajtotta fejét álomra, hiszen Călăraşiban elfogták a nápolyi maffia egyik rettegett szeletét. Tudom, tudom, a szervezetet Camorrának hívják és a Nápolyba igyekvő kezdő- és kocaturistákat figyelmezteti is olyik utazási iroda, cicerone vagy a helyi viszonyokkal és a haslövéssel ismerős jóindulatú egyén, hogy a szervezet nevét ne ejtsük ki hangosan a szűk utcákon odalenn Sorrento vagy Capri környékén, mert könnyen magunk is áldozatul esünk a déliek heves vérmérsékletének.

Ebben bízva rejtőzött el Călăraşi-ban a nemzetközileg körözött maffiózó, hogy itt aztán nem akadnak nyomára a terrorelhárító maszkosai. Tévedett. Hamar kiderült ugyanis – egy efféle kisvárosban, semmi sem maradhat titokban, sokan jártak már Itáliában –, hogy az ismeretlen férfi a Camorra küldötte. Némely vállalkozó szellemű túlokoskák, kik az olasz nyelvvel csak rokonszenveznek, azt gondolák, hogy itt az alkalom: be akartak iratkozni a Camorra di Commercioba, azaz az olasz kereskedelmi kamarába. Nagy volt a meglepetésük, amikor kiderült, hogy ez a kamara nem rendelkezik formanyomtatványokkal csak vérpecsétes bűnjelekkel. Felháborodásukban azonnal a hatóságokhoz fordultak, akik éjjel és nappal a lakosság szolgálatában állnak. Így fogták el Kamarás Jancsi betyárt Huszárfalván. Kiadatása folyamatban. Emlékiratai is.