Precíznek látszó nagyképű jóslatok, katonai kuruzslók vizionálják percnyi pontossággal, hogy Románia félórát állhatna ellen egy orosz támadásnak. Dühödt kommentárok, hazafias fenyegetések várják a muszkákat a másik oldalon, fényes győzelmet jósolva a lebírhatatlan nép hősiességnek, amint azt Ceauşescu elvtárs gépezete tanította évtizekeken át a (Decebál óta) patrióta honfitársaknak, a betanított, lefizetett történelemhamisítók kiverte ócska csapáson haladva.

Egy közlemúltig talán még érvényes és szellemes megjegyzés szerint, ha a Vörös Hadsereg lerohanná Romániát, akkor ellenállás kifejtése esetén valóban félóra alatt végezne a bekebelezéssel, de ha békésen fogadnák a hódítókat, akár három napig is elhúzódna a megszállási hadművelet, ennyit időt venne igénybe, amíg a szovjetek udvariasan meghallgatnák a fogadásukra előkészített üdvözlő beszédeket és elovasnák a megyei és városi elöljáróknak a dolgozók egyöntetű határozatát tükröző táviratait.

Băsescu elnök megemlítette, hogy Ogyessza itt van Románia keleti végeitől egy ejtőernyős (deszantos) ugrásra. Tenni kell valamit. Egyelőre hivatalosan nincs mozgósítás, nem keverednek meggondolatlanságba, ami okos lépésnek is minősíthető. Románai mindig nevezetes volt politikai kétarcúságáról. (Ami a politika és az országvédelem dolgában korántsem számít bűnnek.)

Miközben az ország a nyugati szövetségesek büntető intézkedéseihez támogatólag csatlakozik, és a NATO egységek honi állomásoztatása ellen nem emel függetlenségi vétót, eközben a Szatmár-vidéki gazdák máris több ezer tonna cseresznyét kötöttek le az orosz kereskedelmi partner számára, hiszen mezőgazdasági termékeink továbbra is a hússzor, ötvenszer, kilencszázszor nagyobb és minden természeti adottsággal rendelkező Oroszországban kelnek el legjobban.

Ogyesszában viszont nem túlságosan bizalomkeltő Románia neve a közösnek egyáltalán nem nevezhető történelem múltbeli tényei alapján. Ugyanis a román csapatok a német hadak oldalán vettek részt a város megszállásában, sőt Hitler bizalma töretlen volt még ekkoriban Antonescu marsall iránt (akit most számos agitátor próbál szentté tisztogatni), ezért a város parancsnokságát a románokra bízta, megszálló hatósági pozíciókat a románok töltötték be a németek vigyázó tekintete mellett.

A lakosság kommunistaellenessége és német szimpátiája sem akadályozta meg a szovjet partizánokat, hogy 1941. október 22-én – az Ogyessza alatt húzódó katakombarendszer (Európa legnagyobb és legszövevényesebb ilyen rendszere) igénybe vételével – felrobbantsák a román parancsnokságot az Engels utcában. Hajnali 5 50-kor a levegőbe röpült a város parancsnoka Ion Glogojanu tábornok, tíz tiszt, 35 közkatona és néhány polgári személy. A nyomozás hamar felderítette a tetteseket, akik egy kilométerrel távolabbról hozták működésbe a bombát a Sevcsenko park alatt a katakombarendszeren át. Megtorlásul Antonescu, a bölcs vezér, aki Hitlernek tett katonai esküjét előbbre valónak tartotta a király előtt letett hűségesküjénél (még 1944 augusztus 23-án is), elrendelte, hogy minden megölt román tiszt után kétszáz, minden katona után száz polgári lakost kell kivégezni rendteremtés céljából. A vérengzés két-három hónapig is eltartott, és múlthatlan emléket hagyott nem csupán a húszezer főbelőtt civilnek a családjában, hanem a város történetében is. Azt talán már hozzá sem kell tenni, hogy a megszálló hatóságok előszerettel öltek zsidókat, hiszen abban már volt némi tapasztalatuk, gyakorlatuk Bukarestből, Jassiból és Dnyeszteren túl területekről.

Ogyesszának tehát nemcsak a Fekete-tengerhez és Moldvához, Dobrudzsához van köze(l), hanem a közös, tágabb értelemben vett Duna-menti holokausztokhoz is.