Volt egy álmom.

Két ember sétált a kisváros parkjának platánjai alatt. Ráérősen. Csevegve. Az egyik, amolyan Tamási-féle nadrágos ember, akinek a szemüvegrámája többe kerülhetett, mint társának turkálós fashion szerint összeválogatott öltözéke. Utóbbi is Ábelesre fogta a figurát:

-  Jó, azt mondják, hogy valahol otthon legyünk benne. De mennyiből, kedves uram? Tudja, jövő hónaptól drágul a gáz, a villany, az üzemanyag. Az üzemanyag miatt a kenyér, a zöldség, a hús. Mit szól ahhoz, hogy akár száz lejjel is többet költhetek áprilisban, mint egy hónappal korábban, a bérem pedig nem nőtt, fikarcnyit sem. Ha panaszkodni mernék, a főnököm azt mondaná, hogy fel is út le is út, elegen állnak a kapuban munkát keresők...

- Tisztelt választó! Teljességgel megértem aggodalmát. A nacionalista, sovén, xenofób megnyilvánulások országunk, nemzetünk egységét veszélyeztetik. De biztosíthatom, mindent megteszünk azért, sőt, annak érdekében, hogy egyetlen talpalatnyi földet sem... Szigorúan alkalmazzuk a törvényt azok ellen, akik autonómiáznak, s így aláássák az állam biztonságát. A székely szabadság napján felvonulókat kíméletlenül megbírságoljuk, és támogatjuk azokat, akik a román nyelvet védelmezik a magyar szeparatisták ellenében nagyvárosaink főterein tüntetve.

- Aztán más is van, amiért aggódom. Az unokáim... Tudja, az egyik nyolcadikos, a másik tizenkettő... Elbuktak a próbavizsgán. Mi lesz így velük, fiataljainkkal? Szolgák lesznek idegen uraknál? Mi lehet a gond? Csak annyi, hogy a bestye kölykök nem tanulnak? Csak annyi, hogy a tanár kicsi pénzért kicsit tanít? Vagy, hogy a pénzért napi huszonöt órán át hajtó szülőnek a gyermeke tanulmányi előmenetele annyi? Életre nevel az iskola? Hallom, hogy végzős diákok, akik már rég informatikusként keresik degeszre magukat, alulról súrolták informatikából az ötöst? Nem a követelményekkel van a baj? Talán túl magasra helyezték a mércét, s a polinomokkal küszködő diák fejben osztani sem tud?

- Igen az osztás... Nagyon veszélyes, tisztelt választó, hogy a világ újrafelosztása elkezdődött. Résen kell lennünk! Ezért elfogadhatatlan, hogy Románia földrajzát és történelmét magyarul tanulják a negyedikben. Ami a matematikát illeti, az valóban fontos. Én ugyanis kereskedéssel foglalkozom. Az állam kereskedem. Megvesyem egz lejért és eladom tízért. Nos, ez a tíz százalék az én kis hasznom. De megéllek belőle... Az viszont elfogadhatatlan, hogy a román nyelvet, országunk hivatalos nyelvét úgy oktassák a kisebbségeknek, mint az angolt vagy a németet! Mi lesz akkor a krónikaírók lángoló üzenetével?! Elveszne akkor végleg az a sok regionalizmus, amelyet Creangă gyerekkorából ránk örökített, s amit már a román diákok, mit diákok, a tanárok sem értenek!

- Örökségünket elherdáljuk, kedves uram! Épületeink, kastélyaink, fürdőhelyeink romokban. A Tündérkert még őrzi varázsát ott, ahová – mint viccesen mondogatjuk – emberi kéz nem tette be lábát, de legtöbb helyen ócskavastelepre emlékeztet. Másutt szemétdombra. Igaz lehet a statisztika, hogy évről-évre egyre több pillepalackot teremnek mezőink. Egyebet aligha. Képzelje, uram, nem hogy a földeket, de a háztájit sem művelik meg faluhelyen. Múltkorjában kérdem a szomszéd faluban, van-e házitojás eladó, mire azt válaszolják, csak a falusi szupermarketben bolti. Valamit tenni kellene a gazdasági és vidékfejlesztés terén...

- Mi nem adjuk el az országot, legyen nyugodt a kedves választó! Sem földet, sem erdőt, sem gyárat. Maradjon bár ugar, változzon legelővé vagy vasteleppé. A miénk marad örökkön örökké! Ha lehetőségünk van rá, a restitúciót is úgy alkalmazzuk, hogy valamicskét is csak nagy későre, a legjavát soha vissza ne adjuk. Mikó’ tévedünk, akkor gyorsan visszapereljük. Biztosítom, kedves választó, hogy azokra a napi gondokra, amelyeket itt felvetett, lázasan kerestük a megoldást, s remélem, sikerült erről meggyőznöm, meg is találtuk.     

Volt egy álmom. Ám látomásomban csak annyi volt az álomszerű, hogy a politikus a közemberrel együtt sétált, ráérősen.

A többi stimmel a valósággal. Létkérdéseinkre mellébeszélés a válasz.

Társadalmi párbeszéd nincs.

Csak pártbeszéd van.

Ambrus Attila