Eméletileg az ukrán forradalom után vagyunk, az államelnököt elfogatóparancs várja, és Rosszijáig meg sem állt. Putyin politikailag harakirizik azzal, hogy védi Janukovicsot. Fenét lehet lenyugodni, hiszen megosztottságról szólt itt minden.

A legfőbb a szakadás Kelet (Harkov) és Nyugat (Lviv) azaz pro-Rosszíja és pro-EU között. El fog tűnni? Nem hiszem.

Ott van a kulturális és nyelvi szakadás – ha csak Kijevet nézzük, feltűnnek az oroszul beszélő, ám Európa-barát állampolgárok. Köddé lesz ez? Kötve hiszem.

A forradalmi és a szélsőséges eszmék ütközésének vége kellene hogy legyen, ám az utóbbi feloldódott az előbbiben és pervertálta. Nézzük: a Pravij Szektor, a Szvododa, az Ifjúsági Nacionalista Kongresszus, a Patrióta Egylet, az UNA-UNSZO, a Nemzeti Munkáspárt, az Ukrán Hazafiak, a Trident, a Fehér Kalapács és a Bratszvo épp a forradalmi részvételért kapnak majd extra politikai legitimitást. Rendjén van ez?

Ott az antagonizmus a „demokratikus” és az elviselhetetlen korrupció, a demokrácia és forradalom között, a legitim választások és a mindent elsöprő megmozdulások között. Mi bizonyul ezentúl legitimnek és állandónak Ukrajnában? Van választás, amelyre nem következnek forradalmak, majdani Majdanok?

Szembe került az eddigi és a reanimált alkotmány, sejthető, hogy az alaptörvény mint olyan már nem szent, sőt, mediálás közben a nyugatos külföld is szanzsen eltekintett az alkotmányos demokrácia erőltetésétől. Kóser ez?

Ott a törésvonal Kijev és Moszkva, Kijev és Krím, Kijev és Szevasztopol között, de mi is jellemzi legjobban az utóbbit? 1954-ig Krím a Szovjetunió része, de 1954-ben Hruscsov Ukrajnának „adja”, Szevasztopol igazából sosem igazodott az ilyes döntésekhez, mert már 1948-ban Sztálin kiemelte a krími adminisztráció súlya alól és autonóm entitássá tette Moszkva direkt irányítása alatt. A városra, de Krímre is jellemző, hogy Szevasztopol ma is bicefális: a városi adminisztráció és Fekete-tengeri Flotta uralja. Mindez jelzi, hogy mennyire nincs mit kezdeni a jelennel és hogy türelmes kivárásra van szükség. Az oroszok mozgósítottak az ukrán határon, helikoptereztek a Krím felett, aggódik is mindenki.

Mást remélek: Oroszországnak mindig volt bizonyos lekörözhetetlen többlete, ez nem olaj, terület, lélekszám, nem fajsúlyos ideológiák gyűjteménye, hanem az idő. Rosszija, ha fenyegetően is de kivárhat, annál inkább, hogy Szocsi utófényében elméletileg Moszkva boldogabb, emberjog-barátibb, érzékenyebben politizáló kellene hogy legyen. Oroszország most szegényebb is egy olimpiányival, úgyhogy érdeke kivárni, de közben tesztelheti a külföld elkötelezettségét, hátha csak olyan Ukrajna megvédése, amilyen a grúz verzió volt.

Egy biztos: Moszkva tudja, hogy ha valami csoda folytán Ukrajna rendeződne, úgy ők elszalasztanák a bevonulás lehetőségét, így hát bementek, s a háttérben ott vár sorsára Moldova és Grúzia. A szimferopoli, akszenyovi árnykormány és a május 25-ről, március 30-ra előrerántott autonómia-referendum csak ráadás...