Ki gondolta volna két évtizeddel ezelőtt, hogy megérjük a kommunizmus dicsőséges feltámadását? Márpedig maholnap akár tanúi is lehetünk a Vörös Villamos visszatértének. (De ki gondolta volna, hogy a szélsőjobb is lábra kap Európában?)

A kommunisták azóta aktivizálódtak a kelet-európai térségben, miután kiderült, Görögországban a szélsőbaloldal akár meg is nyerheti a következő választásokat. A SYRIZA vezetői nem titkolják, azonnal megtagadnák a görög államadósság törlesztését, államosítanák a bankokat. Ami sok szegény ember számára elégtételnek is tűnhetne, csakhogy a SYRIZA tovább megy! Elkobozná a lakosság megtakarításait is, s azt „az ország felemelkedésére" fordítaná.

A populizmus és a demagógia teret nyer, és nem csak a szegénységbe taszítottak közt, akik minden munkaadóban a kizsákmányolót látják, hanem akadémiai körökben is. Divatos társadalomtudósok hirdetik a kommunista ideológiát.

A francia Alain Badiou egyenesen a kommunizmus aktualitásáról prédikál, arról akarja meggyőzni a közvéleményt, hogy a mai társadalom gondjai rendszerjellegűek, és csakis forradalmi úton orvosolhatók.

Az újkommunisták eltekintenek a kommunizmus munkatáboraitól és egyéb szörnyűségeitől, s tiszta eszmének tartják. Úgy vélik, a kommunizmus azért bukott meg, mert a Nép Vezérei, a Nép Szeretett Fiai, a Kárpátok Géniuszai rosszul valósították meg a gondolatot.

A kommunizmus bűneinek feltárását mi, erdélyi magyarok sem végeztük el. A bűnösöket, akikről véletlenül kiderült közösség- és emberellenes cselekedetek sorát követték el, felmentettük. Még emléknapot is szervezünk számukra!

Az újkommunizmus ideológusainak van ugyan némi kétségük afelől, hogy a következő kísérlet már biztosan sikeres lesz, de azt remélik, hogy az előzőnél mindenképpen jobb lesz. „Próbáljátok meg újra! Bukjatok meg vele ismét! De jobban!" – biztatják azokat, akik tudomást sem akarnak venni a történelmi valóságról. Arról, hogy az újabb kísérleteknek újabb milliók eshetnek áldozatul.

Az nem zavarja őket, hogy erőszakpártinak számítanak. Az újkommunizmus apostola, a szlovén Slavoj Zizek így vall: „Na és ha demokráciaellenesnek és totalitáriusnak neveznek bennünket, akkor mi van?... A forradalmi politikában nem a vélemények számítanak, hanem az igazság, annak nevében pedig kényszerűségből el kell tekinteni a többség véleményétől, és a forradalmi akaratot kell vele szembeszegezni."

A marxizmus persze mindig is népszerű volt. (Csak a marxista rendszer visszásságait megtapasztaló kelet-európaiak körében vált röpke évtizedre elfogadhatatlanná.) A BBC 1999-es szavazásán a nézők, hallgatók Marxot választották az évezred legnagyobb gondolkodójának! A Kommunista Kiáltvány a Biblia után a második legnagyobb példányszámban eladott könyv ma is!

A mindenkori ifjú baloldaliak mindig is fel tudják használni a kizsákmányolás elméletét, de újabban az újkommunista értelmiség már a forradalmi erőszak eszméjét is nyíltan vállalva szorgalmazza a kapitalizmus meghaladását. Sőt, a kínai kommunista vezetés is előszeretettel idézi a német filozófust a vadkapitalizmus elleni retorikai harcban. Azzal senki sem törődik, hogy a marxista elméletek semmilyen útmutatást nem adnak a kapitalizmus meghaladásának mikéntjéről. A bankoknak és multinacionális cégeknek adós államok polgárai közül – a pártok, a kormány és ellenzék hamis retorikájától kiábrándulva – egyre többen reménykednek az immár igazságos kommunizmus visszatértében.

Romantikának tűnik? Ne legyünk benne biztosak! Sokan, ma már nyugati társadalomtudósok sem tartják lehetetlennek, hogy az újkommunisták hallgatóságra és követőkre találnak az olyan fiatalok körében, akiket felháborítanak a válság tünetei, s akik „sem a kimerülő szociáldemokráciában, sem az öngyűlölő értelmiségi kultúrában" nem találják meg azt, amiért lelkesedni tudnának.

A tetszhalott feltámadt, populizmussal és demagógiával táplálkozik, amiből van bőséggel. Nem vörös villamosként cölönkölve, hanem véres szörnyetegként térhet vissza.

Igaza volt a költőnek: Boldog, ki nem éri meg!