Másokhoz hasonlóan, az ünnepek miatt hosszúra nyúlt szünetet olvasással próbáltam változatosabbá tenni. Mai tanulságaira figyelve s mulasztásaimat pótolva többek közt Kossuth Lajos 48-49-es beszédeit olvastam, a szilveszter okán Krudy Gyula kulináris novelláit, és mert ajándékba kaptam, a 33 meghökkentő eset a magyar történelemből című, inkább szenzációkeltésre, mintsem alapos kutatásra és tárgyismeretre alapozott könyvet. Úgy látszik, újabban ez a módi.

A magyar történelmet legalább átlagos szinten ismerők számára, jó ha négy-öt periférikus eset tűnhet meghökkentőnek. Meg az olyan szemlélet, amely szerint Dózsa György mártíromsága Petőfi Még kér a nép című versének köszönhetően ívódott annyira erősen a köztudatba, majd a kommunisták csináltak belőle nemzeti hőst, miközben elhallgatták a parasztvezér és csapata rémtetteit. A szerző már-már ezt a „bárdolatlan és írástudatlan kegyetlen katonát” okolja a mohácsi nemzet-tragédiáért.

Persze az interneten is sok mindent olvastam. Nem kevés szomorú dolgot. Például azt, hogy az „ új nemzeti kultúra” hangadói tovább mocskolják Ady Endrét és József Attilát. Számukra Ady költészetét elhalványítja, hogy a költő iszákos és vérbajos volt, József Attiláét is lerontja, hogy egy ideig tagja volt a kommunista pártnak.Várjuk, hogy Petőfit is kikezdjék, mert sok borverset írt, és a szőlő levének dicséretével részegeskedésbe taszította a magyarságot.

Ám mélyebben mégis inkább az aktuális dolgainkkal kapcsolatos internetes olvasmányok gondolkoztattak el. Például az, hogy az újabban gyöngyhalásznak becézett volt MPP-s vezető és kompániája milyen aljasul jelentette fel, küldte a korrupciót vizsgáló hatóság elé a Hargita megyei tanács RMDSZ-es elnökét. Hát ezért kellett a Németh Zsolt és Kövér László hathatós támogatásával létrehozott polgári párt, hogy a román szélsőségeket megelőzve végezze el a piszkos munkát?! Mennyire aktuális Széchenyi 170 éves mondása: „Mások nem tudnak nekünk annyit ártani, mint amennyit mi ártunk önmagunknak!”

Nagyrabecsült brüsszeli képviselőnk második házasságával kapcsolatban sok butaság került olvasói véleményként a maszol. ro cikke alá. Ilyenek, mint: „Miért bántják szegényt, ő is csak ember, aki hibázik!”. „Na és, ha az ő hibájából mondták a válást? Attól még prédikálhat. Mással is megesett ilyesmi!” Szomorú, hogy egyetemet végzett emberek nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy a köz szavazatával megválasztott közszereplőknél bizony sokkal szigorúbbak az erkölcsi elvárások is, mint másoknál. Innen nézve nem annyira magánügy ám, hogy a volt püspök, mint egy komisszár, állandóan elszámoltatta családját, és egy gyufa áráról is nyugtát kért első feleségétől, meg egyebek. De még az sem, hogy Brüsszelben letépte annak az RMDSZ-vezetőnek a plakátját, akinek döntő szava volt abban, hogy az érdekvédelem listájának első helyén EP-képviselő lett.

Hogy mennyire hézagos sorainkban nemcsak az általánosan elfogadott erkölcsi (keresztényi s egyúttal polgári) normák ismerete, hanem a közállapotokat, ha úgy tetszik mindennapi életünket szabályzó törvényeké is, példázza az alábbi eset.

A Markóékat leginkább csak ironikus megjegyzéseivel említő székelyföldi lap internetes oldalán azt írja az egyik olvasó: „Gyalázat, hogy az RMDSZ mindmáig nem harcolta ki a parlamentben az autonómiát!” Hol él az illető, ha még nem halotta: ez csakis és csakis a parlament többségi szavazatával lehetséges? Mikor lesz meg ehhez a legalább 50 százalék plusz egy? Ám azon érdemes elgondolkozni: vajon csak Kelemen Hunoréknak, vagy pedig másnak is, például Szász Jenőnek, Tőkés Lászlónak, Toró T. Tibornak, de még az idézett újságnak is erkölcsi kötelessége lenne erről tájékoztatni az erdélyi magyar embereket... Ám akinek más az érdeke, az miért tájékoztassa, ugye!

Az aktuálpolitika által teremtett hézagok aztán lenullázzák a hivatalos pesti nagypolitika által oly szépen zengedezett nemzeti összetartozást, amire csakugyan nagy szükség lenne. Sürgősen, mert vészesen kopik, erodálódik a magyarság.