Akár Romániában is érezheti magát az az erdélyi magyar, aki Fehérgyarmattól Battonyáig végigjárja a román-magyar határ túlsó oldalán lévő településeket. Részben azért, mert mind több román szót hall, részben pedig azért, mert a románok sok ezer ingatlant, házat, kertet, de jelentős földterületeket is felvásároltak. Ha egyszer ott sokkal olcsóbb, mint nálunk! Aminek oka elsősorban az, hogy az elöregedett lakosság egyre jobban a közelebbi nagyobb városokba és Budapest felé húzódik, ahol gyermekeik élnek és dolgoznak. Idő kérdése, hogy a több óvodában és elemi iskolában beindult fakultatív, tehát nem kötelező románnyelvtanítás után a román utcanév-táblák is a magyar mellé kerüljenek. Uniós polgárként a románok akár a pesti Váci-utcát is megvásárolhatják, ha eladó, anélkül, hogy magyar állampolgárok lennének. Nem sokan tudják, hogy az uniós állampolgárság esetenként felülírja a nemzeti állampolgárságot.

Mindezt nem csak ismerem, de láttam is, arról viszont nincs tudomásom, hogy magyarországiak ingatlant vásároltak volna nálunk, például Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban, bár ettől még lehet néhány példa. Dolgozni dolgoznak ideát, végig a határmentén talán több ezren. Ha egyszer odaát jóval kisebb erre a lehetőség...

S a magyarság szülőföldön való maradása okán ez csak egyik gond, amit a pesti kormányok nem tudnak kezelni. (De az ottani „királyi” médiát sem látni, hogy az ilyen nagyon is égető nemzeti gondokra felhívná a kormányzók figyelmét, inkább az ellenzékre lövi, a választások közeledtével mind sűrűbben, puska- és ágyúgolyóit! És szabadságharcot folytat az ellenzéket támogató magyar nemzetrész ellen is!)

Nem is annyira a Partiumban, például Szatmárnémetiben, Váradon vagy Aradon, inkább a Székelyföldön égető gond a munkaképes magyar lakosság, elsősorban a fiatalok megtartása. Ha a „belső anyaország” feloldódik, az végzetes lehet az egész erdélyi magyarságra.

Munkahely, munkahely, munkahely kellene sok-sokezer székely fiatalnak! Akár Budapest segítségével. Ez minden szónál meggyőzőbben igazolná, hogy az anyanemzet valóban szülőföldjén akarja megtartani a székelységet. Ennek jelei viszont alig látszanak.

A maszol is közölte nemrég, hogy Magyarország 15. helyen áll a Romániában befektető külföldiek rangsorában, ami már a szomszédság okán is gyenge helyezés. Ám a nemzeti érdeket nézve, ennél is nagyobb gond, hogy a magyar tőke kilencven százaléka Bukarestbe ment, az ottaniak ezreinek biztosít munkahelyet. Persze ott nagyobb a profit, amit egyesek szerint állítólag nem lehet a nemzeti érdekkel párosítani.

S akkor a németek, ha úgy teszik Friciék, hogy tudják?! Az csak egy dolog, hogy Szatmárnémetiben, Temesváron, Szebenben és máshol működnek olyan német alapítványok és kereskedelmi szervezetek, amelyek jobbára az itteni sváboknak, szászoknak és leszármazottaiknak kamatmentes hiteleket és más kedvezményeket adnak vállalkozások elindításához. Mint ahogy az sem véletlen, hogy Szatmárban, Temesvárt vagy Szebenben a német tőke ruház be legtöbbet.

Miért ne lehetne célirányosabb a magyar tőke is? Miért ne támogathatná a magyar kormány is valamilyen formában azokat a magáncégeket, amelyek a Székelyföldön ruháznak be, teremtenek munkahelyeket? Ha a német kormány megtalálta az ehhez szükséges eszközöket, a magyar miért ne találhatná meg? Mert könnyebb papolni és irreálisan nagyokat mondani a nemzeti összetartozásról és a szülőföldön-maradásról, mint a gyakorlatban tenni, sőt áldozni is érte valamit!

A németek mindezt olyan tudatosan és okosan csinálják, hogy otthon, az anyaországban se legyen nagy a munkanélküliség. Németországban vállalkozás-szervezést tanult szatmári fiatalok mesélték, hogy az ottani nagy multi cégek – a kormány ajánlása nyomán – az élőmunka-igényes műveletekből is több mindent otthon tartanak, hogy a kisebb szakképesítésűeknek is legyen munkalehetőségük.

Ez a valós hazafiság, nem az üres duma.