A Marosvásárhely északkeleti sarkába telepített lakónegyed November 7-éről kapta a nevét, a jónép meg a taxis diszpécserek még most is így mondják: „novi hét”.

A Szászrégen felé vezető utat átkeresztelték, egy másik forradalomról nevezték el – 1989. december 22. utcának. A dátumos utcáknak nincs sikerük, mert ha ki kell mondani, az sok időt vesz igénybe; ennek okán például az 1918. december 1. sugárút is a régi nevén (Hosszú utca) ismert.

A Novi 7 negyed viszont megtartotta a nevét, a városban két útjelző tábla is van, amelyen „Cartierul 7 Noiembrie” szerepel. Lehet, hogy majd valamelyik civil csoport kivonulásokat szervez a névváltoztatásért, de egyelőre jó így, mert legalább tudjuk, miről van szó.

A lakónegyed piacát is a frissebb dátumról nevezték el. A bejárat fölött színes felirat hirdeti: Piaţa de zi 22 Decembrie 1989. Napi piac

A bejárat melletti kis házikóban melegednek (nyáron hűsölnek) a ’vámosok’. Akinek nincs, onnan bérelhet piaci mérleget. Az épületen tábla két nyelven: S.C. Administrator Imobile şi Pieţe S.R.L. – Piac és Épületrendészet K.F.T.

A magyar feliratot én inkább Ingatlan- és piackezelő kft.-nek írtam volna, de ha a jó szándékot nézzük, akkor minden rendben van. (Zárójelben: talán tavaly történt, hogy a nagyváradi utcaneveket is lefordítatták magyarra – egy arra szakosodott fordítóirodával vagy csak házon belül? –, akkor is született néhány szörnyeteg, például str. Lămîiţei = Citromka utca. Zamek, ennyit ’tudunk’ magyarul és románul. A szótárak és az írástudók kipusztultak.)

Az idei október megszülte az erdélyi magyarság új szimbólumát: „az egybanis a magyar összefogás jelképe”. A szimbólumok a legváratlanabb helyeken születnek, erről viszont pontosan tudjuk, hogy a Novi 7 piacon nemzették. Lakó Péterfi Tünde – kezdeményező és civil aktivista – szeptember 28-án megjelent ezen a piacon, és két nyelven feliratozott kartonokat osztogatott az árusoknak (a sajtóban előforduló megnevezések: termény-névtábla, kétnyelvű árucímke, termékcímke, termékfelirat, árcédula). Az esemény kezdetben visszhangtalan volt, aztán három hétig ez a téma uralta a hazai lapok címoldalát.

„Nem akarunk szervezetekhez vagy pártokhoz fordulni (…) bármilyen segítséget elfogadunk, de kizárólag civilektől.” – mondotta akkor L. P. T. (Vásárhelyi Hírlap, okt. 2.) Ennek ellenére október 3-án mégis az EMNP néhány vezető tisztségviselőjével jelent meg a piacon. Jakab István városi párttitkár szerint ők csak „magánszemélyként” jöttek, hogy (tévékamerákkal!) „segítsenek a kétnyelvű terméktáblák kiosztásában”. (VH, okt. 7.) – (Lásd a Morcov és/vagy murok c. írást.]

E „magánszemélyek” aztán október 4-én sajtótájékoztatón közölték, hogy…

A többit tudjuk: rendőrség, jegyzőkönyv, aprópénz-gyűjtés a büntetés kifizetésére stb. A sajtómunkásoknak köszönhetően így született meg a magyar összefogás új szimbóluma. Némi sárga fény azért keveredett a piros-fehér-zöld örömbe, ugyanis e szimbólum a román pénzverdék terméke.

Szintén október 4-én történt meg, hogy L. P. T. a következő szövegű folyamodványt iktatta a piackezelőség központi irodájában:

Kérelem

Alulírott Lakó Tünde, Marosvásárhely, F… utca 18/3 engedélyüket kérem, hogy Marosvásárhely piacain kétnyelvű feliratú táblákat ajándékozzak az eladóknak, árusoknak. Kijelentem, hogy ebből a tevékenységemből semmiféle anyagi hasznom nincs, mindössze azt szeretném, hogy az anyanyelvemen olvashassam a termékek nevét. Mint Marosvásárhely polgára, úgy gondolom, ehhez jogom van. Mint egyszerű, civil polgár, nem tudom felsorolni önöknek a megfelelő paragrafust, de bízom abban, hogy önök segítenek elérni a célomat, akár azzal, hogy ismertetik velem a törvénycikkkely idevonatkozó részeit.

Köszönettel:

Lakó Tünde s.k.

Marosvásárhely, 2013. 10. 04.

A kérelmet aznap iktatták 3194. számmal.

A történethez tartozik, hogy a rendőrség a jegyzőkönyvet kiküldte a megadott címre, de onnan visszaérkezett, tekintve, hogy L. P. T. a nagymamája címét adta meg. (A mama 99 éves, Tünde pedig a kilencvenes évek elején lakásgondok miatt települt át férjestül Magyarországra.) Ez nem von le semmit az akció sikeréből, nem is azzal van a baj, hanem azzal, hogy nem ismerik a régi elvet: a hatóságtól, hatalomtól ki lehet csikarni dolgokat, ha megfontoltan, az érvényes törvények szerint cselekszel és támadhatatlan vagy.

A büntetést kifizetni botorság volt – ám akkor nem született volna meg e fontos szimbólum! A rendőrség által fölvett jegyzőkönyv ugyanis téves adatokat, tényeket rögzített (mondom ezt a sajtóból szerzett információk alapján): „reklámcédulák osztogatását” konstatálta.

L. P. T. – a büntetés kifizetésén kívül – három hibát követett el: 1. előbb kellett volna iktatnia a kérelmet, így az engedély megszerzése után nyugodtan osztogathatta volna az árucímkéket; 2. valós lakcímet kellett volna bejelentenie, mert úgy ’sportszerű’; 3. hibátlan magyar nyelvű címkéket kellett volna osztogatnia (hadd tanulja meg mindenki a jót).

Például a „paradicsom-paprika / gogoşi” feliratban két hiba is van. A magyar név összetett szó, egybeírják. A „gogoaşă, gogoşi” magyar jelentése fánk, pánkó (kelt tésztából zsíradékban sült édesség), a paradicsompaprika román neve: gogoşar, gogoşari. Ámde: az erdélyi magyar piaci polgár – kényelmes lévén – gogosnak nevezi a paradicsompaprikát, mint ahogy a murkot, fuszulykát és a vinettát sem az anyaországi megnevezésekkel illeti. Többet mondok: az egyszerű székely ember árdénak mondja a zöldpaprikát. A magyarázat egyszerű: minden népcsoport a terménnyel, termékkel, gyümölccsel együtt a nevet is átveszi. Ennek okán a máramarosi román ember a szilvaíz megnevezésére a „silvoiţă” szót használja. Épp nálunk, a Novi 7 negyedi piacon tudta meg a jámbor többségi, hogy annak a román neve: magiun.

Különben csend van a Kárpátok alatt.

S ha a Duna tévé a fenti eset kapcsán nem emlegette volna két alkalommal is azt, hogy Marosvásárhely ’frontváros’, akkor megnyugodhatnánk. Mert nekem a balhé nem hiányzik. Elég volt már a frontokból, forradalmakból és szabadságharcból. Béke van.