Soha életében nem volt ilyen alpári, mint most, írta maga a szerző, Lovas István, a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója október 21-én, amikor a címben idézett megszólítással fordult a Magyarországon akkreditált külföldi tudósítókat tömörítő Hungarian International Press Association (HIPA) nevű szervezet tagjaihoz, azaz az összes Magyarországon dolgozó külföldi újságíróhoz, Nick Thorpe BBC tudósító kivételével. Pontosabban, úgy fogalmazott, hogy „listen shitheads”, s néhány sorral alább már „fucken shitheads” lett a sok hülye külföldi tollforgató, mert nem Lovas szája íze szerint tudósít Magyarországról. A magyar jobboldal vezető lapjának újságírójának, pestiesen szólva, azért durrant el az agya, mert szerinte a külföldi tudósítók nem adtak hírt a „szocialisták gigantikus botrányairól”. Levelében búcsúzásképpen megjegyzi: „remélem, hogy a jövő héten azért, hogy kompenzáljátok hallgatásotokat az igazán fontos dolgokról, amelyek lényegesek lennének az olvasóitoknak is, akik mindig ugyanazt kapják tőletek, tucatnyi cikket írtok majd a magyarországi antiszemitizmusról, valamint a kormány és a Jobbik összejátszásáról.”, majd azt tanácsolja a külföldi tudósítóknak, hogy „húzzanak el a picsába” és „egyenek szart”. (A teljes levél itt olvasható.)

Akinek egy kis fogalma is van a külpolitikai újságírásról, az pontosan tudja, hogy egy külföldi tudósító nem egy adott ország „tyúkügyeiről”, pártok és politikusok állandó acsarkodásáról ír, hiszen minden ország olvasóinak dunsztig elég a saját belpolitikai mocska. A megszólított „seggfejek” is valószínűleg azért nem adtak hírt a bajai videóhamisításról, vagy a többi, Lovas által számon kért dologról, mert nézőik-olvasóik ingerküszöbét nem éri el egy időközi helyi választás, egy parlamenti küszöb alatti párt vezetőjének nyilatkozata, annál inkább a Magyar Gárda menetelése, vagy a romagyilkosságok, az egyre hangosabb antiszemitizmus, mert ezek sajnos, már nem elszigetelt, helyi jelenségek. Lovas, maga is külföldi tudósító lévén, pontosan tudja mindezt, s az ő tollából sem olvastunk eddig belgiumi belpolitikai-pártpolitikai csatározásról az általa másoktól elvárt mélységekig menően.

Ha nem egy újabb, egyre divatosabb magyar jelenség része lenne ez a minősíthetetlen levél, akkor szót sem érdemelne, mehetne oda, ahová való, a kukába. De sajnos, többről van szó, mint egy önkontrollt vesztett újságíró magánakciójáról, tekintettel arra, hogy bár több mint egy hete kelt, Lovas változatlanul a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója, akitől a szerkesztőség mindmáig nem határolódott el. Ma már – valamilyen, számomra érthetetlen okból – divattá, sőt szinte hazafias kötelességgé vált bizonyos, sajnos egyre szélesedő körökben a külföldi média, politikum és hitelminősítő intézetek kioktatása, abból az alapállásból kiindulva, hogy mindenki hülye, vagy legalábbis a gaz magyar balliberális oldal által megtévesztett, a magyar pedig – értsd ezen elsősorban a makulátlan, demokráciából jelesre vizsgázó aktuális magyar kormányt – nemzetközi magyarellenes összeesküvés áldozata.

Lovas levele időben egybeesik az Orbán-kormányzat legújabb televíziós afférjával, s talán soha meg nem született volna, ha a kormányzat nem jár elöl a jó példával.

A Vezér és környezete most épp a svéd közszolgálati televízióra orrolt meg, mert az a magyarországi szélsőjobboldal térhódításáról mutatott be egy riportot, vagyis kedvezőtlen képet festett az „egyre jobban teljesítő” Magyarországról.

Nem ez az első, s attól tartok, nem is utolsó eset, amikor kormányszinten kifogásolják valamely külföldi televízió Magyarországgal kapcsolatos filmjét. Terítéken volt már a német és az osztrák köztelevízió is, de a legnagyobb világlapok is kaptak már legalábbis nagyköveti szintű kioktatást. S mivel a magyar demokrácia változatlanul „eredeti”, unortodox maradt, a miniszterelnök Európa-ellenes harci kedve semmit sem csökkent, a választások közeledtével pedig borítékolhatóan fokozódni fog, vélhetően a jövőben is kiemelt figyelemre számíthat a nemzetközi sajtótól, ideológiai hovatartozástól függetlenül.

Ám ebben az egész történetben nem az a legmegdöbbentőbb, hogy az Orbán-kormány más országok független médiumait is úgy kezelné, mint a saját, megalázott és szétvert közmédiáját, hogy nevetségessé teszi diplomatáit azzal, hogy szerkesztőségekbe telefonáltat be vagy írat levelet velük. Nem, ez csak a kormányzatot minősíti, bizonyítva külpolitikai pancserségét és sajátos demokrácia felfogását.  

Az igazán riasztó az benne, hogy tömegek hiszik, ez a helyes út, hogy ugyanazok a személyek is megkérdőjelezik valamely független külföldi vagy nem külföldi média jogát arra, hogy milyen véleményt alkosson egy kormányzatról, annak bizonyos intézkedéseiről, egy adott országban nyilvánvalóan létező politikai-társadalmi jelenségekről, hogy kit szólaltasson meg vagy kit nem, akik állítólag a sajtó- és szólásszabadság elkötelezett hívei.

Ha megnézzük a magyar médiát vagy elolvassuk a különböző fórumokat, láthatjuk, azzal van tele, hogy a svéd köztévé miért épp Heller Ágnes filozófust szólaltatta meg (természetesen ő csak egy volt az interjúalanyok között) abban a riportfilmben, amely a magyar szélsőjobb térhódításáról szólt.

Nem ez az igazi Magyarország, állítják, elfeledve, hogy bizony ez is az igazi Magyarország egyik arca, és a szerkesztők sem állítottak mást. Az igazán nagy baj az, hogy ebben a szabadságvágyára oly büszke országban, ahol 1956 óta a lakosság a kelet-közép-európai demokrácia úttörőjének tekinti magát, ma már egyre kevesebben igénylik a tényleges demokráciát. Nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a demokrácia a másság, a más vélemény tiszteletével és elfogadásával kezdődik, és Heller Ágnesnek mint közismert és elismert európai filozófusnak, vagy akár X.Y-nak egyaránt joga van véleményt nyilvánítani országa kormányzatáról, annak társadalmi-politikai jelenségeiről, és a független külföldi vagy belföldi médiának egyaránt szíve joga megválasztani interjúalanyait. Maga a tény, hogy erről egyre terebélyesebb vita folyik a magyar közéletben és médiában (már a maszol.ro kommentjei között is megjelent), azt mutatja, jogosak a külföldi meglátások, az agymosás kezdi megtenni hatását Magyarországon.

És ezúttal mentségünk sincs – nincs külső elnyomó hatalom, amely ránk kényszerítené mindezt. Ezt látják a „seggfejek”, s ez elől dugja homokba a fejét a magyar sajtó és a magyar nép tekintélyes része.