Sebestyén Mihály: Egyén és egyenruha

A parlament előtt fekszik az egyenruhaviselés újbóli bevezetésének törvényjavaslata. Nem a fegyveres testületeké, hanem az iskolai egyenruhák ismételt bevezetése. Már eddig is akadtak iskolák, amelyekben a fenntartó, az állam, egyház, testület, a szokásjog, illendőség megkívánta a formaruhát az intézmény falain belül. Sőt olykor az intézmény kívül is közösségi élethelyzetekben, például ha az iskola testületileg templomba, színházba ment, felvonult valamely egyházi és állami, közösségi rendezvényen. Aki oda beiratta gyermekét, aki oda maga iratkozott be, az vállalta az egyenruha formáját, súlyát, tekintélyét, árát és kötöttségét. Valószínűleg jól érzik magukat benne, lehet, hogy a folytonos büszkeség forrása, hivalkodni lehet vele, respektust kelt egyes embercsoportokban, nem zavarja őket, hogy azonosíthatók, ám nem keveredhetnek el nyomtalanul a tömegben. Ezekkel semmi dolgunk.

Minden hazai iskolában, elenyésző számú kivételtől eltekintve, a rendszerváltás az iskolai egyenruhák megunt, gyűlölt gönccé történő lefokozását jelentette. Megesküdtek mindazok, akik lelkét korábban tizenkét éven át megnyomorította formalizmusban kimerűlő tanrendszer, iskolai fegyelmezés, osztályfőnöki órák dögletessége, a szülői értekezleteken elhangzó nyílt vagy alig burkolt fenyegetések, hogy soha többé nem fognak formaruhába bújni, ha a fene cukrozott fenét eszik fenékkel, akkor sem. Hacsak nem zupáltak be valamely fegyveres testületnél, akkor valóban felnőtt életükben nem kellett többé egyenruhát viselniük és ezt az utálatukat igyekeztek töretlenül átadni utódaiknak is.

A régi iskolai uniformisnak volt még egy nagy hátránya – arctalanná tette a tanulót, ugyanis az egész országban egyforma volt az egyenruha, azonos vagy majdnem azonos kopást nem tűrő silány minőségű volt, a készruha boltokban szeptember elejétől be kellett térni minden szülőnek a gyerekkel és fel kellett próbálni stb. stb.

Ez nem az angolszász iskolák országa volt (bár működtek angol lycaeumok a nagyobb településeken), ahol az elitiskoláknak saját egyeruhájuk van, ráhímezve az intézmény címere, jellegzetes sapkát hordanak, ízléses – innen mindenképpen annak tűnt – hagyományt őrző összeállítás, atyák fiaknak, anyák leányaiknak őrizték, ha ugyanabba az iskolába járhattak leszámazottaik. Értelmesnek tűnt. Mi még nosztalgiáztunk is utána, ha filmen láttuk vagy eljuthattunk egy ilyen eatonos vagy oxfordos országba.

A parlament bevezetné mindenki számára újra. Akár akarja a tanuló ifjúság, a felszabadult, külföldi drága rucikkal hivalkodó, folyvást bulizós, luxus kocsival száguldozó, kendermagot csipegető, önmagvalósító, önsorsrontó fiatalság, akár nem.

A honatyák érvelésének alapja általában a saját szociális érzékenységüket bizonyítandó okfejtés, magánideológia: az iskola az egyenlő esélyek iskolája kell hogy legyen, nem kellenek elitképzők, s a gyerek ne tűnjön ki drága ruháival, elérhetetlen cuccaival. Mindenki járjon darócban, nyírjon hajába tonzurát, járjon fapapucsban, isten és a tantestület, a nagyságos minisztérium iránt mutasson alázatot és töredelmes bűnbánatot percenként. Ora et labora. Azaz a deák járjon órára és laborgyakra klepetusben. Mert az egész iskolarendszer is egy nagy labor, ahol a kísérleti nyuszikák maguk a tanítványok a nulladik kilométerkőtől, akarom mondani osztálytól az érettségiig.

Az egyenruhaviselés kiöli a gyerekből az egyéni ízlésfejlődést, véli az esztétikai érvekkel hadakozó ellentábor, s bevezetnék, akkor talán nem is kellene már ezentúl képzeni gyermekruhatervezőket. A pszicho-etika hívei pedig az ijesztő elszemélytelenedéssel, az alattvalói attitűdök kialakulásával riogatják mind a főiskolákat és szülőket az egyenruhapárti honatyákat. Mi több, a gazdasági szakértők is beszálltak a vitába, maguk a a kereskedelmi monopóliumok ellenzői, mondván, az uniformis gyártását majd a minisztérium fogja meghirdetni évről-évre és a közbeszerzés álcája alatt végülis mindig ugyanazokhoz a kedvenc, kiemelt, támogatott rokonsághoz, sógorhoz, komához kerül majd a kizárólagos gyártás- és forgalmazás joga. (Ez csak akkor változik majd, ha bukik a minisztert foglalkoztató kormány. Ilyenkor a másik kegyencgarnitúra uralja el a piacot és a politikai életet.)

Végül is az iskolai meztenkedéshez való elemi jogot vonják kétségbe, hírdetik a valódi szabadság töretlen hívei.

Kimaradt?