A magam tájékozatlanságának a számlájára írom: Vladimir Ghikáról, a római katolikus papról, akit szombaton Ferenc pápa hozzájárulásával Bukarestben, a Romexpónak nevezett kiállítási csarnokban a hívek ezrei valamint egyházi és állami méltóságok jelenlétében boldoggá avattak, ezen a nyáron hallottam, pontosabban olvastam először, és nem is akárhol, hanem Bradon, a Nyugati Érchegység Aranyháromszögnek nevezett térségének egyik városkájában. A néhány héttel ezelőtt felszentelt, meglehetősen modern formájú görög katolikus templom bejáratánál fújdogált a szél egy odabiggyesztett plakátot az Isztambulban 1873 karácsonyán született fejedelmi sarjról, aki 1954-ben a zsilavai börtönben mártírhalált halt.

A görög katolikus templom mintegy kétszáz méteres körzetében még egy ortodox ifjúsági vallási központtal, egy neoprotestáns gyermekmentő központtal, a Crișan parasztvezérre emlékező márványtáblával és egy keskeny nyomtávú vasúttal lehetett találkozni, amelynek útkereszteződésénél háromnyelvű (román, angol és német) tábla figyelmeztetett, hogy az 1905-ben a 12 Apostol bányásztársaság által épített keskenynyomtávú sínpár a maga több mint hat kilométerével Románia leghosszabb hasonló ipari létesítménye.

A közel fekvő parkban nem egy lila, hanem zöldes-fehéres-sárgás és virágokkal díszített Milka tehénnel lehetett találkozni, amelynek tőgyére Marin felgraffitizte saját és szerelmeinek nevét, a gipsztehén a szocreál örökségként meszes törzsű fák lombjai alatt legelte a kiszáradt gyepet két első világháborús ágyú, néhány szikladarab és három klasszicizáló, másfél méter magas, a földre helyett gipszszobor társaságában. Mindezt négyemeletes tömbházak félkörében érdemes elképzelni.

Néhányszáz méterrel odébb azonban már egy új központ hívja fel magára a figyelmet, a római korra utaló jól ismert anyafarkassal, a legismertebb dák harci lobogót idéző modern szoborral, néhány üvegpalotás bankkal, a katolikus és református templom csúcsa ide is látszik, és persze megragadja a figyelmet az építészileg is roppant ízlésesen felújított Aranymúzeum. A különböző bányásztársaságok a tizenkilencedik-huszadik század fordulójától mintegy ezerháromszáz aranyleletet gyűjtöttek itt össze, úgy, ahogyan nem az aranymívesek, hanem a természet dolgozta ki azokat, és akinek megremeg a szíve egy nem tudom hány karátos arany-nyaklánctól, itt alighanem negyedóra múlva fel kellenne mosni, annyira megviseli a látvány.

Arany mindenhonnan: Abrudbányáról, Verespatakról, Zalatnáról és minden környező faluból. Arany, amely magyarázza, hogy ezeken a településeken miért tapadnak egymásra építkezési stílusok, vallások, kultúrák, az idők folyamán miért érkezett ide oly sok nép fia és lánya. Arany, amelyet egy rövid ismertető szerint itt, az aranyháromszögben Krisztus előtt 21-ben már kitermeltek, és a munka csupán az 1848-as forradalom idején szakadt meg néhány hónapra illetve úgymond véglegesen 2006-ban, amikor Románia bezárta aranybányáit.

Brad egyik kivezető útja mellett így alakult ki egy szellemváros. És Abrudbányán, Verespatakon, Zalatnán, sok-sok más kisebb és nagyobb településen, amelyre jártam, szellemépítmények és csak nehezen gyógyítható tájsebek a legkülönbözőbb formákban. Meddőhányók és befejezetlen védőgátak, amelyek ott lógnak egy-egy völgy fölött, helyenként még az emelődaruk is otthagyva, ahogyan Bukarestben hosszú éveken át rozsdásodó daruerdők övezték a félig felhúzott tömbházakat.

Bradon és másutt, rendszeresen helyi újságok több oldalát megfizetve, a Rosia Montana Gold Corporation az aranyfeldolgozás újraindításával, több ezer munkahely létrehozásával kecsegtet. A Ziarul de Apuseni júliusvégi számában, amelyet magammal hoztam, arról írnak, miként változtatta meg az aranybányászat a korabeli Ausztrália arculatát, azt sugallva, Románia az uniós országok első aranytermelőjévé válhat, a fellendülésnek ugyanazt az útját járva be, mint az ötödik kontinens.

A romániai nagyvárosokban és többféle Európában vasárnap tízezrek tüntettek a ciános aranybányászat ellen.

Az Érchegység aranyháromszögében sokat beszélgettem az ott lakókkal. Várják, nagyon várják a munkahelyeket. De néhány alapvető kérdést azért mindenütt megfogalmaztak. Nem a római kori tárnákról, nem a lehetséges világörökségi beépülésről, nem a természetrombolásról és a feltételezett környezeti katasztrófákról. Hanem leginkább azt, amit a józan ész diktál: ha Románia zárta be, akkor miért nem Románia nyitja meg a újra bányákat, és miért nem kizárólag a maga hasznára? Ha egy országnak léteznek kitermelhető altalajkincsei, ha egy ország gazdasági válságban van, ha egy ország hagyományos technológiákkal is képes volt bearanyozni magát, akkor miért nem folytatja ott, ahol abbahagyta?

Az emberiség életét végig kísérő, fel-fellobbanó aranyláz azon a hiedelmen alapszik, hogy aki aranyat talál, az boldog lesz. Az emberi életek széles szóródása azonban mást mutat. Vladimir Ghika, vagy akár a nagyváradi Bogdánffy Szilárd segédpüspök és Sheffler János szatmári püspök hite-meggyőződése mellett kitartva, mártírhalált halva lett boldoggá és haladnak tovább a szentté avatás útján. Vatikáni és katolikus egyházelvek szerint, aki nem mártírként fejezte be az életét, annak csodatevését kell bizonyítani ahhoz, hogy boldoggá avathassák.

A hit mindig is egybefonódott a bányászattal. Úgy tűnik, Verespatak ügyében mind a bányamegnyitók, mind az ellenzők csodára várnak, hogy boldogok legyenek.