Holnaptól bombázzák Szíriát. Állítólag. Korlátozott, nevelő célzatú légicsapás lesz, két vagy három napig tart majd. Állítólag. Így tudják az amerikai hírforrások, és én hajlamos vagyok hinni nekik.

Hétfő óta a CNN élőben, szinte non-stop nyomja a Szíriával kapcsolatos híreket. Déjà vu érzés fogott el, még azelőtt, hogy Washingtonban félhivatalosan is megerősítették volna a bombázások elkerülhetetlenségét. Nem olyan rettentően régen volt, amikor a szomszédunkban csapott le az Irgalmas Angyal, sokan vagyunk elég öregek ahhoz, hogy elevenen emlékezzünk a történtekre, amikor 1999 tavaszán a NATO elkezdte bombázni Szerbiát. Élő CNN adásban nézhettük a show-t, a hírtelevízió érdekes módon mindig időben ott volt, ahol kellett, nem maradt le egyetlen híd, katonai bázis, vagy más fontos létesítmény porrá zúzásának élő közvetítéséről sem.
Azóta nem vonom kétségbe e hírforrás jól értesültségét, hamarabb elhiszem nekik, mint a hivatalos nyilatkozatoknak, amit jósolnak.

Most pedig azt mondják, jön a szíriai légicsapás. Azt még ők sem tudják, mi lesz a neve a nagy „igazságtételnek”, s én csak remélni merem, hogy ha már magasról tesznek az ENSZ-re, az Európai Unió egyes országainak és Oroszországnak az intelmeire, legalább a látszatra valamelyest vigyáznak, és nem nevezik még egyszer egy ország szétbombázását Irgalmas Angyal hadműveletnek. Tudjuk, Szerbiában mennyire volt irgalmas ez az angyal: hetvennyolc nap alatt szinte minden szerb várost bombázott, s ennek az irgalomnak köszönhetően sokaknak az lett az utolsó tavasza. Az akció ideje alatt 2300 légicsapásban, több mint 4000 bomba hullott alá, 1002 katona, és 2500 civil életét oltva ki. Közülük 89 kiskorú volt. Tízezren szenvedtek valamilyen sérülést, beleértve a végtagok elvesztését is. 

Tagadhatatlan, hogy van egy másik oldala is az éremnek, mégpedig az, hogy a bombázásoknak köszönhetően véget ért a délszláv háború, s vele együtt egy diktátor hatalma, az egykori volt jugoszláv tagállamok ma békében élnek (a lelkeket most inkább hagyjuk figyelmen kívül), Szerbia elindult az uniós csatlakozás irányába. A háborús bűnöket kivizsgálták, a legtöbb háborús és emberiség ellenes bűntettek elkövetőit felelősségre vonták. De ... A NATO bombázások áldozataiért senki sem felelt, mintha különbség lenne emberáldozat és emberáldozat között, gyilkosság és gyilkosság között. Mintha egy bűnt egy másik igazolhatna.

Most valami hasonló készül Szíriában. Kísértetiesen hasonló. Most is London üti legerősebben a vasat, Párizs ismétli a refrént, követelve a katonai beavatkozást, amelyet nevezhetünk ugyan NATO légicsapásnak, attól még elsősorban amerikai lesz, amerikai pénzből, amerikai felelősségre. Az amerikai hadsereg pedig készen áll a Szíria elleni katonai akcióra, amennyiben Barack Obama elnök elrendeli azt. Nincs ENSZ Biztonsági Tanács felhatalmazás, amely legitimálná a fellépést, Németország, Olaszország, Ausztrália óvva int az iraki, koszovói hibák megismétlésétől, Oroszország az Aszad rezsim hű szövetségeseként tiltakozik.

Obama vacillál, de hát nem könnyű világcsendőrnek lenni, bármit tesz, úgyis a „nyuszika, van sapkád” érvényesül. Ha beavatkozik és szétbombázza a Közel-Kelet korábbi egyik legélhetőbb országát, akkor azért szidjuk. Ha nem avatkozik be, és tovább húzódik a több mint két éve tartó öldöklés, akkor azt vetik Washington szemére.

Van jó megoldás? Talán lehetne, ha tényleg csak a szíriai polgárháborúról szólna a történet. De nem arról szól, mint ahogy általában a háborúk nem arról szólnak, amit hangosan meghirdetnek. Ha csak a szír polgárháború lezárása lenne a tét, akkor megvárnák az ENSZ vegyifegyver-ellenőreinek a vizsgálatát, hogy tényleg vetettek-e be mérges gázt, kiderítenék, hogy ki tette, és annak függvényében lépnének.

De Washington, London és Párizs hülyét csinál a világszervezetből, nem csak azzal, hogy figyelmen kívül hagyja az alapvető követelményt, miszerint a BT felhatalmazása nélkül nem lehetne katonai csapást mérni egy országra, mert anélkül agressziónak minősül a beavatkozás. Az ENSZ nem kis pénzbe kerülő létét is megkérdőjelezik azzal, hogy követelik a vegyifegyver-ellenőrök beengedését, majd nem kíváncsiak a vizsgálatra, mert ők tudják a nekik tetsző eredményt: Aszad rendszere vetette be a vegyi fegyvert.

Olyan apróságok, mint hogy miért követne el nyilvános öngyilkosságot Aszad, miért épp akkor használ mérges gázt, amikor a helyszínen vannak az ellenőrök, már senkit sem érdekel. Mint ahogy az is elsikkad, hogy ha nem házilag barkácsolt mérgesgáz-bombáról van szó, hanem a szír vegyifegyver raktárak igazi tömegpusztító fegyvereiről, akkor miért „alig néhány száz” áldozat volt? Ilyen pocsék a szír szarin gáz? Szaddam Husszein hasonló bombái több évtizeddel ezelőtt is helyben 5 ezer áldozatot szedtek, nem beszélve az utólagos elhalálozásról. De ezek „apróságok”, nem elég nyomós érvek a nagy stratégiai döntések meghozatalához.

Az azonban fejfájást okozhat Obama elnöknek, hogy saját katonai vezetése is nyilvánosan ellenezte még augusztus elején a szíriai beavatkozást, jelezve, hogy a damaszkuszi rezsim megdöntése elszabadíthatja a poklot a térségben, teret ad a terrorizmusnak és bizony nagyon súlyos milliárdokba kerül Washingtonnak és az amerikai adófizetőknek. Ugyanerre figyelmeztetett a CIA igazgatóhelyettese is, ugyancsak nyilvánosan. Az amerikai lakosság alig több mint 30 százaléka helyesli a beavatkozást, ami úgy tűnik, mégis meglesz. Ma Obama elmondja beszédét a Marthin Luther King „I have a dream” beszédének félévszázados évfordulóján, békében megünneplik az afroamerikaiak egyenjogúsítását elindító történelmi eseményt, utána pedig nyugodtan lehet bombázni. Addig, vagy közben, mégsem illik.

Hogy miért mindez? Iránért, Irán gyengítéséért. Aszad bukásával megtörik majd a síita Irán-Hezbollah-Szíria tengely, s talán könnyebb lesz megállítani az iráni nukleáris programot, ami tévedés ne essék, nem csak Izraelt fenyegeti, hanem mindnyájunkat. Vallási fanatikusok kezében egy atombomba nem játék. Az Aszad után következő felkelők jó része terrorista ugyan, de legalább nincs atomfegyverük, csak az, amit a terrorizmus ellen oly kitartóan és nagy költségvetéssel harcoló nyugati szövetségesektől kaptak.
Sokan világháborútól tartanak, attól, hogy Oroszország közbeléphet. Nem teszi, megmondta. Újabb hidegháborút is emlegetnek szakértők, de ez egyelőre még az sem. Inkább csak idegháború, amelyben a felek egymás tűrőképességét tesztelik egy sokat szenvedett országra hullajtva bombáikat.