Hogy milyen tökkelütöttek ezek az uniós biztosok! Inkább azzal foglalkoznak, mennyi legyen az uborka görbülete, semmint hogy a kisebbségeknek adnák meg a jogokat.

Ráadásul még a tyúkketrecek méreteit is szabályozzák, sőt a disznóperzselést is be akarják tiltani, ahelyett hogy a székely zászlót kitűznék Brüsszelben.

És még az állatkerti vadaknak is előírnak ilyen meg amolyan szabványokat, hogy jól érezhessék magukat, csak éppen azokkal a szegény emberekkel nem törődnek, akik gyakran rosszabbul élnek, mint az állatok.

És ott van az a rengeteg E betű, amit ráírnak minden multi-élelmiszerben található vegyszerre, hogy frászt verjenek a fogyasztóba, ahelyett hogy azt hirdetnék: vissza a természethez, bio-, bio- és megint bio.

És különösképpen a magyar embert nem hagyják élni. Összeesküdtek a minden rendű és rangú biztosok, a bankok, az elnökök és miniszterelnökök, a balra libbenő, de olykor még a jobbra kacsintgató pártok is, a zöldek, a pirosak, a sárgák, a kékek és általában a szivárvány minden látható színe, sőt még az infravörös és az ultraibolya is, hogy beleszólnak Magyarország sorsába. Egész egyszerűen meg akarják fojtani, de a bús múltjából derűs jelent faragó népnemzet nem hagyja magát két vállra fektetni, úgy áll a saját lábára, hogy nemsokára más államok is libasorban követik, még akkor is, ha a „liba” szitokszó a Dunaparton.

Nem folytatom.

Valahogyan így csapódik le jó néhány fejben az az uniós gondolatrendszer, amely valamikor az indulásnál, a második világháború után úgy fogalmazódott meg a korabeli alapító atyák íróasztalain, hogy az egységes Európa képes lesz a jövőben elkerülni a kisebb-nagyobb háborúkat és kiváló életfeltételeket teremt öreg földrészünk minden lakosának.

Nincsen így, persze, hogy nincsen így, ha világháborúk nem is, de azért kisebb-nagyobb háborúk bejöttek, és lám csak, nemcsak Bukarestben és Budapesten vált gyakorlattá egymás nagyköveteinek a külügyminisztériumokba való hívogatása, hanem a még Nelson tengernagy utódai is azt fontolgatják, hogy több mint két évszázad teltén miként lehetne Gibraltár partjainál újabb merész manőverekkel jobb belátásra bírni a spanyol flottát, még akkor is, ha az ellenfél nem ágyútűzre, hanem halászhálók kivetésére ad parancsot.

És akkor itt van ez a szerencsétlen pénznem, a valakinek áldás, valakinek átok euró, a nyugat-kelet, az észak-dél ellentét, éppen elég ez bajnak még akkor is, ha az egysebességű és kétsebességű Európát szóba sem hozzuk. Sőt, azt sem, hogy – klasszikus mondásokat idézve – minden állam lélekvesztőként, csónakként, hajókként, gyorsnaszádként vagy ki tudja milyen más vízi alkalmatosságként hánykolódik a gazdasági és pénzügyi válság tengerén, amelynek hullámai nem tudni mit mosnak jobban: a nemzeti állami szuverenitásokat és a gazdaságon túli, jóval erőteljesebb egyesülés gondolatát, vagy éppenséggel az unión belüli, az eddigieknél lazább kapcsolatrendszereket célzó törekvéseket.

Szóval akad itt gond, de hogy ne vesszünk el a részletekben, azt javasolom, nyissuk meg az interneten a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent Új Európát most című tanulmánykötetet (http: //neweuropenow.ro/), amelynek Frank Engel luxemburgi és Winkler Gyula erdélyi magyar európai parlamenti képviselők a szerzői, és legalább tisztában leszünk azzal, milyen alapvető fogalom- és gondolatrendszerek között zajlik jelenleg az európai gondolkodás.

A könyv vitairat, bár nem kétséges, hogy a szerkezetében jóval kötöttebb. Ha úgy tetszik, az Európai Egyesült Államok alapeszméje mellett tör lándzsát, nem annyira egyes országokat Európában, mint Európát helyezi el a világban, a nemzeti szintekről kontinensi szintre emelve sok-sok olyan fogalomrendszert, amelyek itt kavarognak körülöttünk, de amelyeket a felszínes politikai szóhasználattal annyira megkoptattak, hogy lényegi tartalmukat már nem is látjuk. Pedig érdemes a felszín sok-sok közhelye mögé nézni.

Zárómondatként egyetlen idézet Engel tollából: „Az EU bizonyos tagállamai azt hangoztatják, hogy ragaszkodnak a nemzeti szuverenitásukhoz, miközben eladják magukat Oroszországnak, Kínának, az arab országoknak. Ezt általában ’stratégiai partnerségnek’ szokás nevezni, bár nincsen benne semmiféle stratégia: kizárólag az Európán kívüli partner érdeke érvényesül.”

Szóval akad itt még görbület. Az uborkán kívül is…