Most ismét egy egyiptomi gondról, amely már vezetőgenerációk életét keserítette meg.

A probléma régi, s legalább két egyezményen nyugszik: az 1929-es és 1959-es döntéseken, amelyek angolosan vagy franciásan odaadják a Nílust Egyiptomnak és Szudánnak. Kairó nem csak folyót, de vétójogot is kapott a Nílust érintő minden ügy felett, ami viszont szárazon hagyta Etiópiát.

A most épülő Grand Renaissance-gát így egy jócskán megkésett, agyonpolitizált presztízsprojekt, amelyre minden etióp állami alkalmazott zsebéből kivették a hozzájárulást, de vita nélkül használ az ország gazdasági jóllakottságának. Kairó hangosan pánikol, hogy amikor az etióp csodagátat bekapcsolják, akkor Egyiptomban elzáródik a Nílus csapja. Pedig pont egyiptomi szakemberek próbálták nyugtatni a Mubarak, majd Murszi által is felkorbácsolt kedélyeket, mondva, hogy semmiféle etióp beavatkozás a Níluson nem veszélyeztetni az egyiptomi vízhozamot. Hangjuk hol a csak önmagát meghalló Mubarak diktátor, hol pedig az ellenzék üldözte, diktatoroid Murszi süketségébe ütközött.

Vajon milyen a következő vezető hallása? Az etiópok rendületlenül építkeznek: a gát költségeit mintegy 4.3 milliárd dollárra becsülik, de igencsak vonzóak a kilátások. Ha igaz, a 6000 megawattos termelés, az erőmű Addisz-Abebát Afrika legnagyobb elektromosenergia-termelőjévé teszi.

A „mi építjük, magunknak” szlogenre rácáfol, hogy a létesítmény vezetékhálózatára már létezik egy egymilliárd dolláros kínai kölcsön. A májusban, némi folyóeltérítéssel elkezdett munkálatok annyira kiverték az egyiptomi biztosítékot, hogy azon merengtek, hogy miként lehetne a nem éppen szomszédos Etiópiát megközelíteni. Lerohanni? Lebombázni, vagy kommandósokkal felrobbantatni a gátat? Komolyan expedíciós hadsereg indítását akarta a belső harcokkal és külföldi szkepszissel szembesülő Murszi-kormány? És vajon a következő?

Hisz továbbra sincsen légi-utántöltési lehetőségük, illetve kellő akciórádiuszú légiflottájuk, hol tankolnának hát a repülőgépek? Van olyan robbanóanyag, amelyből elég amennyit egy kommandós csapat elcipelhet, és mégis veszélybe sodorhat egy ilyen monstre-gátat? Az akciónak csak az elkészülés után van értelme, hisz nagyobb lehet az okozott kár, s akkorra már nem védik (annyira) az objektumot a hadsereg egységei?

Nem az volt a szándékom, hogy vészharangokat kongassak, hiszen túl sok minden szól az egyiptomi katonai szabotázs ellen, magyarán nem fog háborúzásra sor kerülni, csak jelzem, hogy: bravó! Az idültté váló belföldi önelfogadtatási kényszer öngólozva segíti hozzá a sokáig az áldatlan Nílus-paktumoknak alávetett Etiópiát a plusz ivó, öntözővízhez a quantum satis elektromos energiához, ezekből eredő jóléthez. A Murszi-féle karcosságnak köszönhetik azt is, hogy az etióp parlament ratifikálta a Nílus méltányos megosztásáról szóló konvenciót (Entebbei Egyezmény), és az Egyiptom-ellenességben maga mellett tudja Ruandát, Tanzániát, Ugandát, Kenyát, Burundit, Kongót valamint Dél-Szudánt, s ez a paktum éppen a ’29-es és ’59-es muszájokat hivatott törölni.