Ugyancsak furdalta az oldalamat, hogy Olosz-ügyben a hazai magyar médiában ki szólal meg először, néhány napig nem is voltam internetközelben, így csak hétfőn este tudtam átszaladni a Transindexen Kertész Melinda portrévázlatát az ifjú politikusról.

Amint a számos tekintetben ismerős karriertörténetet olvastam, eszembe jutott, hogy tavaly ősszel jómagam is elraktároztam emlékezetemben egy kis hírt a főszereplővel kapcsolatban, méghozzá egy hatalmas képzeletbeli felkiáltójellel.

Történt ugyanis, hogy 2012 őszén a képviselőség után szenátorjelöltté előlépett Olosz Gergely gépkocsijával 163 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott Sepsiszentgyörgy közelében. Elgondoltam: vajon hogyan képviselheti a magyarságot az, aki a legegyszerűbb közlekedési szabályt nem képes betartani, meggondolatlanságával emberéleteket veszélyeztethet? Fogalmam sem volt, milyen gépkocsival akarta felállítani a Kovászna megyei közúti gyorsasági rekordot, csupán feltételeztem, hogy négykerék meghajtású terepjárónál nem adja alább, hiszen ahhoz a politikusi kaszthoz tartozik, amelynek tagjainál státusszimbólum nem csupán az autó márkája, az elnyújtott orrú fekete cipő és az állandó nyakkendőviselet, hanem a percenkénti okostelefonálgatás valamint a mindenhez értés, olyan magabiztos fellépéssel egyetemben, amely azt sugallja, hogy akinek sok pénze van, az nem csupán a társadalom, hanem még a természet törvényeit is képes uralni.

Nem értettem meg akkor az RMDSZ országos és területi vezetőségeit, arra gondoltam, biztosan belátják, hogy az indokolatlan padlógáz csökkenti a jelölt és a szervezet győzelmi esélyeit, és visszavonják jelöltségét. Nem ez történt.

Ahogy teltek a napok, a közéleti közömbösséget azzal magyaráztam magamnak, hogy Kelemen Hunorék bizonyára nem szeretnék, ha azzal vádolnák, legutóbbi szövetségi elnöki ellenjelöltje ellen tesznek lépéseket, hiszen ezt bosszúként értelmezhetnék, márpedig a szövetség a sokszínűség és az ajtón belüli másság elismerésének az apostola.

Vagy az is megeshet, Olosz révén melegen tartják a Fidesz-szálat, hiszen nyílt titok bárki előtt, hogy a jelenlegi magyarországi kormánypárt – kereszténydemokrata segédletével együtt – szeret kiválogatni olyan erdélyi magyar embereket, akiknek majd valamiképpen megjutalmazza a hűségét és lesújt mindazokra, akik zavarják a köreiket.

No de majd a választók – tűnődtem el. És ebben is tévedtem, hiszen a jó barátok valamint a hű és lelkes szavazók a szenátorságba emelték a csillagászati összegű pénzeket kereső (és találó) egykori bukaresti főhatósági tisztségviselőt. “Kemény munka előtt állunk, és köszönöm mindazoknak, akik hittek abban, hogy közösen gondolkodva erősek lehetünk. Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy erőnk a hit, támaszunk a család és a közösség, és mindezért felelősséggel tartozunk: magunknak, Háromszéknek, a magyarságnak. Köszönöm a választóink bizalmát, és ígérem, nem fognak csalódni bennem!” Ilyen lelkesen és ilyen közhelyekkel köszönte meg Olosz Gergely a szenátori címet, amelytől utána jogi kiskapukat keresve olyan könnyedén megvált, mintha egy fenyőtűt pöccintett volna le a zakójáról, és alighanem már a rá szavazók sem tudják eldönteni, hogy mi történt a hittel, a felelősséggel és csalódással.

De talán az RMDSZ vezetősége számára tanulságos lesz, és végre megérti: amikor a szövetség kormányszerepet vállal és fontos bukaresti tisztségeket kell betölteni, akkor bizony sokkal jobban szét kell nézni az erdélyi magyarok soraiban, és illene kikérni a romániai magyar szakmai szervezetek véleményét. Mert hála az elmúlt két évtized építkezésének, akadnak szép számmal nem csupán intézmények, hanem olyan magyar szakemberek is, akik komoly szakmai háttérrel és erkölcsi tartással képesek betölteni a romániai gazdasági-pénzügyi-művelődési és társadalmi élet bármilyen tisztségét.

És talán a romániai magyar politikusok azt is belátják (akinek inge, csak az vegye magára), hogy amennyiben családi, rokoni vagy baráti állásszerzésre, jogtalan előnyökre használják fel tisztségeiket, összeköttetéseiket, sokkal többet ártanak saját közösségüknek, mint az ugyanígy cselekvő többségiek. Minden látszat ellenére ugyanis a kisebbségi igazságérzet működik, s a felszín alatt, nem közleményekben és nyilatkozatokban terjednek azok a hírek, amelyek aláássák akár saját szervezetük tekintélyét is.

Vigyázat tehát miként vezetünk a romániai magyar közélet közútjain, mivel a legkorszerűbb radaroknál is érzékenyebb műszereket, a közösségi értékitéleteket, csak látszólag és csak ideig-óráig lehet becsapni. És azt se feledjük: most az RMDSZ-ről volt ugyan szó, de mindezek pártfüggetlenek és továbbra is működőképesek.