Az egyik pesti (állítólag rövidesen nemzetivé avanzsáló) kocsmában hallottam a napokban: hazugság és rágalom az a baloldalról egyre intenzívebben terjesztett hír, amely szerint Orbán Viktor legnagyobb magyar akar lenni. Már csak azért is, mert ezt a címet már százhetven éve, a pozsonyi diétán, Széchenyinek ítélte Kossuth Lajos. Igaz, a nagy szavakat és cafrangokat nem túlságosan szerető gróf az adományozó várakozását kissé lelohasztva mindjárt azt felelte: „Miért emel engem olyan magasra, ahol nem tudok megállni?”

Tény viszont, hogy a Fidesz-kormány minden elődjénél nagyobb Széchenyi-kultuszt művel. A Széchenyi-tervet például (ami egyébként uniós pénzekből működik, de „érthető” okokból ezzel nem dicsekednek!) megannyi tábla reklámozza a sztrádák mentén, sokféle közérdekű publikáció őt idézi vagy rá hivatkozik, s akkor a három közszolgálati tévéadás Széchenyi arcképével kezdődő déli szignálját, amit milliók láthatnak határon innen és túl, még nem is említettük!

Mindezek tudatában a naiv néző azt gondolhatná, hogy a Széchenyi-emlékek és -emlékhelyek minden másnál nagyobb becsben állnak. Hát erről szó sincs! S éppen a legfontosabb, a gróf számára sokáig lakóhelyül szolgáló és olyannyira kedves nagycenki kastély, ahol évtizedek óta a Széchenyi életét és munkásságát bemutató gyűjtemény található, amelyet évente tízezrek tekintettek meg, van a legrosszabb állapotban.

Nem elég, hogy a Fidesz-kormány megszüntette külön intézményként való működését és munkatársainak javát szélnek eresztette, de a közeli Sopron helyett Budapesthez rendelte. Ennél is nagyobb baj, hogy hosszabb idő óta zárva tart, mert a Pestről ide irányított igazgatók, az állapotokat látva, sorra otthagyják. A belső és külső állapotokat egyaránt, mert a neves kastély egyre inkább romos lesz. Nem véletlen, hogy az egyik legrégibb magyar civilszervezet, melynek e sorok írója is jó két évtizede tagja, az Országos Széchenyi Kör napokban Zalaszentgróton tartott közgyűlésének ez volt az egyik témája. Az elhangzott személyes tapasztalatok és vélemények alapján a közgyűlés külön a kormánynak, a parlamentnek és az emberi erőforrások miniszterének címzett állásfoglalást fogalmazott meg, sürgetve a nagycenki kastély és a benne lévő Széchenyi múzeum megmentését és mielőbbi látogathatóvá való tételét. Nekünk, Széchenyi tisztelőinek (remélem vagyunk néhány millión!) nem marad más hátra, mint imádkozni, hogy sikerüljön. Ám sokan cinikusak vagyunk: ha három évig nem volt erre idejük Viktoréknak, vajon rövid egy év elég lesz-e?

Az említett közgyűlésen az is elhangzott, hogy netán az Eszterházyak többet tettek a magyar nemzetért, mint a Széchenyiek, mert a legutóbbi kormányülést az ő kastélyukban, Fertődön tartotta a kormány. Holott Nagycenk nincs innen messze. Vagy csak arról van szó, hogy a Brüsszel ellen is „sikeres szabadságharcot” folytató Orbán Viktor jó kedvét nem akarták munkatársai a cenki kastély mutogatásával elrontani?

Egyébként az Országos Széchenyi Kör, amelynek Erdélyben is számos tagja van, nem először próbálja kijavítani a pesti kormány és csicskásainak Széchenyivel kapcsolatos tévedését, melléfogását .Két éve például a Szatmárnémetiben tartott éves közgyűlésen egyhangúlag tiltakoztunk az ellen, hogy a magyar nemzet legfáradhatatlanabb „munkásáról” pihenőkártyát neveztek el. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalást többfelé elküldtük.

Mindezek tudatában talán nem is annyira balgaság az óhajunk, hogy a pesti kormányfő ne csak jól fizetett tanácsadóit, de az ország és a nemzet jövőjéért pénz nélkül is őszintén aggódó civileket is hallgassa meg olykor.