A Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség 350 román zászlót adományozott a híveknek, hogy tegyék ki azokat a házaikra, lakásuk ablakába, az erkélyre. Hadd, konkuráljon a székely zászlókkal...

Eddig is feltűnt nekem, hogy az ortodox templomokra ki van tűzve a román zászló. Néhányra már az Európai Unió zászlaja is. Hát ezek a templomok állami intézmények? Mondhatni így is, hiszen az ortodox egyház évi költségvetésének 60 százalékát a román állam fedezi. És az nem kis összeg! Ha csak ezt néznénk, nyugodtan mondhatnánk: lám, Romániában szépen összeforrott az állam és az egyház – az ortodoxia államegyházként működik. Ha nem is „az írások szerint” – de ténylegesen.

Daniel pátriárka szerette volna, ha ez valahogy bekerül az alkotmányba is. No nem explicite, hanem egy kis kerülővel. Vagyis az új, módosított alaptörvénytől azt várta volna a pátriárka, hogy ismerje el, milyen fontos szerepet játszott az ortodox egyház a román nemzet történetében. Az alkotmány módosításával foglalkozó parlamenti bizottság – kénytelen, kelletlen – végül is nem végezte el a pátriárka által kért módosítást. Hogy kirakatmunka volt, amit ez esetben a bizottság művelt, nem kétséges. Ugyanis tekintetbe kellett vennie, hogy a mai Európában nem lehet államegyházzal defilálni. Most, legalábbis nem. Legfeljebb majd a jövőben. Mert ez a lehetőség sincs kizárva. Jönnek az iszlámisták.

Persze érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy mire is szolgál egy zászló. Tudomásom szerint legalábbis, harci eszköz – nem kegytárgy. És aki hordozza, azt zászlósnak hívják. Ma is van ilyen tisztség a hadseregben. Tehát a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök tulajdonképpen fegyvert osztogat a békés lakosságnak. Miért teszi ezt? Vészben a hon? Most rabolják el Erdélyt?

Dehogyis! Népszerűségre vágyik a püspök úr, és újabb hívekre – mint bármelyik közönséges politikus. Vagy mint egy cinikus, magát nagyokosnak képzelő balkáni üzletember... Ugyanazt teszi, mint szomszédomban a virágárus, aki boltjára kitűzte a trikolort, mert több vevőt vár tőle. Csakhogy én legalábbis nem vásárolok olyan üzletben, ahol nemzeti zászlóval teszik kelendővé az árut. Ahol trikolórba bújtatják a nyüveket... Az árut csak a hasznossága, használhatósága, szükségessége teheti kelendővé. Ha mindez hiányzik, vagy ha az áru értékét zászlóval kell megtámogatni, akkor inkább nem kérek belőle.

Nem akarok úgy járni, mint Gigi Becali, aki egy ortodox folyóiratot finanszíroz, és aki eddig több mint 30 millió eurót adományozott ortodox templomok építésére, tatarozására, vagy másoktól – például a dobrudzsai németektől – ránk hagyott templomok ortodox szentélyekké változtatására. Most viszont, amikor Becali úr bajban van, börtönben csücsül, levélben arra kérte kedvenc egyházát, hogy járjon közbe Băsescu elnöknél: puhítsa meg az államfőt, részesítse őt kegyelemben, engedjék ki a börtönből legalább születésnapján stb. Lám, az árukapcsolás ájtatos formája! Egyelőre nem vált be...

Túlságosan is nyilvánvaló lenne! A vevő fizetett, és mehet Isten hírével. Az egyház nem kockáztatja Becaliért azt, amit az államtól kap. Az államtól és a politikusoktól. Hiszen minden választás előtt, népszavazást megelőzően szép állami ajándékokat mondhat magáénak. A fő az, hogy ne legyen feltűnő. Márpedig Becali úr minden mozdulata szemet szúr...

Az egyik legnagyobb állami a jándék a Nemzeti Megváltás Temploma. Mennyi zsebre vágható pénz jön vele! Vajon az állami pénzek zsebre tevőit ki váltja meg?