Van különbség a magyar és a székely rovásírás között?

A műfaj szakértői minden bizonnyal el tudják magyarázni. Én csupán annyit látok, hogy az az írásmód, amelyet a magyarok és a székelyek kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc század százaléka nem tud elolvasni, és amit a Székelyföldre véletlenül eltévedő néhány nyugati turista koreai írásjeleknek vél, terjedőben van. Egy hírben például azt olvasom és egy fotón azt látom, hogy Magyarországon elkészült az első, eredeti magyar rovásírás betűtészta, amely a durum száraztészták nagy családjába tartozik. Nem kétlem, hogy rövidesen erdélyi és székelyföldi exportja is meghódítja a romániai piacokat, itt minden bizonnyal az első, eredeti székely rovásírás betűlaska néven kerül majd a vásárlók kosarába, és a szülők akkor lesznek majd bajban, amikor azért nyaggatják csemetéjüket, hogy egyék már ki a húslevesből az „ a” betűt, de a műveletet nem tudják ellenőrizni.

De hát végső soron ez amúgy sem számít. A lényeg: a nemzeti termékek nagy családja újabb taggal bővült. A változatossággal egyébként eddig sem volt semmi baj. A csíksomlyói búcsúval együtt járó vásári forgatagban láttam én már rovásírásos mobiltelefonként visszaköszönő mézeskalácsot, de ugyanebből készítettek turulmadaras Nagymagyarország-térképet is, meg persze, címert, kettős keresztet és más nemzeti jelképeket.

Emlékszem, csak úgy eltűnődtem: vajon milyen érzés amikor valaki harapásról-harapásra csökkenti a saját országát, és ezért nem tekintik-e nemzetárulónak, amikor ugyanott megláttam egy másik, rendkívül ötletes ruházati kelléket. I love my socks, a zokni felső részén díszelgett ez a felirat, a love szó helyett persze azzal a piros szívvel, amely bárhol a világon az igazi vonzalmat jelképezi, majd piros-fehér-zöld betét után, a fekete talprészen, a már említett térképpel bekeretezve, ott állt a szállóige: a Haza mindenek felett. Ha valaki felhúzta ezt a zoknit, akkor a Haza mindenek alá került, minden lépésre megtapostatott – de hát ez megintcsak nem számít.

Újabb tagokkal bővült a nemzeti autós matricák gyűjteménye is. Az egyik, személygépkocsira felragasztható háromszög azt adja hírül, hogy „Magyar baba a kocsiban.” És hogy kétség ne férjen hozzá, milyen a magyar baba, ott a grafika is: a magyar baba hintalovon ül és hátrafele nyílaz. És lévén minden gépjárművezető már neveltetésénél fogva tisztában azzal, hogy a hátrafele nyílazás a magyarság olyan történelmi öröksége, amellyel őseink maguk alá gyűrtek országokat, népeket, félelmében betartja a követési távolságot. Ennek a „ baby on board” kiindulópontú matricáknak azonban léteznek Székely kisfiú az autóban és Székely kislány az autóban típusú változatai is. A székely kisfiú tekintete – hogy is fogalmazzak? – nem csupán amolyan kópés, hanem góbés, lábán ott a székely harisnya, azon a részen pedig, amely arra hivatott, hogy felnőtt korában népe-nemzete gyarapításának a szolgálatába álljon, egy lefele fordított tulipán harangoz.

A forgalmazók szerint ezek az autós matricák a regionális tudatot fokozzák.

Azt a regionális tudatot, miszerint a magyar baba, a székely baba, a román baba, a német baba, az angol baba, a cigány baba: más és más. Van amelyikre érdemes ügyelni, van amelyikre nem.

A sok-sok évvel ezelőtt világszerte elterjedt és ma is használatos Baby on board feliratot valamikor a figyelmeztetés igénye szülte: a kisbabákat szállító autók rendszerint lassabban mennek, nem előznek hatra-vakra, nem vágják a kanyarokat, a magyarázat pedig ott látható hátul az ablakban. Igen, a magyarázat, nem pedig a hivalkodás, nem a megkülönböztetés.

Persze, mindezt el lehetne intézni egyetlen legyintéssel: nemzeti giccs. A giccs pedig nem utolsósorban szórakoztató, inkább derüljünk fölötte, semmint aggódjunk.

Csakhogy általában a giccs és így a nemzeti giccs szétáradása is szorosan összefügg a társadalommal. Ez utóbbi esetben a gyártók olyan igényt elégítenek ki, amely azt bizonyítja: nem az egészséges nemzettudat, hanem az igazi jelképekkel, az őszinte érzelmekkel mit sem törődő, a valós változások pótlékaként felkorbácsolt nacionalizmus hatol olyan mélyre, ahol már nem számít sem ízlés, sem logika. És ráadásul pénzt is hoz a konyhára.

Giccsében él a nemzet?