A mai világ a másság, a sokszínűség, a változatosság jelszavait szajkózza, sőt agresszíven követeli (lásd Pride-ok!), közben pedig mindenféle másság (főként a szerves emberi közösségek közti nyelvi kulturális-különbségek) eltörlését gyakorolja. Irgalmatlanul.

Mellesleg a pride jelentése önmagában is meghökkentő, ugyanis dacot jelent, gőgöt, kevélységet, fennhéjázást hivalkodást, kérkedést, fitogtatást. Az egyetemes emberi jogok „szellemében”. Ez a megnyilvánulás önmagában is pőrére vetkőzteti a későmodern kor politikai gondolkodását. Szigorúan tilos különbséget tenni ember és ember között (ez a modern jogban a diszkrimináció tilalma gyanánt szerepel), de bizonyos embercsoportok nemcsak megkülönböztethetik önmagukat, de hogy a szinonimasor egyetlen összetevőjét ragadjam ki, még kérkedhetnek is azzal, hogy (egyébként természetszerűen) különböznek.

Nekik ezt nemcsak szabad, de alapvető emberi joguk is.

Eközben azonban az ukrajnai magyaroknak tilos különbözniük. Ukránokká kell lenniük, hogy teljes jogú állampolgárokká válhassanak. Ahogyan mi, romániai magyarok is úgymond okosabbnak vagyunk, ha belesimulunk a román többségbe. Hogy nyílt gőggel, kevélységgel, fennhéjázással, hivalkodással, kérkedéssel, fitogtatással reklámozzuk magyarságunkat, arról szó sem lehetne. Az európai normák értelmében ez nem nagyon lenne „ildomos”. Hogy a dacról ne is beszéljek…

De nem csak erről van szó. Az úgynevezett melegek egyenlőek szeretnének lenni a heterókkal. Csakhogy számunkra, hideg és meleg magyarok számára nem világos, hogy mi miért nem lehetnénk mindenben és dacosan egyenlőek ukrán vagy román honfitársainkkal. Melegekkel és hidegekkel – válogatás nélkül…

De még ennél is nagyobb a baj.

Mi, heterók még heteró gyanánt sem vagyunk tökéletesen azonosak. Még ami nemiségünket illeti sem. Kit jobb adottságokkal tüntetett ki a természet, kit rosszabbakkal. De mi is boldogulunk, ahogy tudunk. Ér bennünket is hideg meg meleg is. De még senkinek sem jutott eszébe, hogy felvonulásokon tiltakozzon az ellen, hogy a természet túl mostoha vagy túl adakozó lett volt hozzá. 

Ami azonban még szomorúbb, a politikai táborok is a meleg és a hideg fogalompár mentén feszülnek szembe egymással. A hidegek a hatalmat gyakorolják, a melegek még csak most akarják kiebrudalni őket a hatalomból. Néha igazán forró a helyzet.

Hiába vagyunk különbözőek, mindkét tábor csak és kizárólag a saját „igazságát”, „értékeit”, érzelmeit hajlandó emberinek elfogadni. Az ellenfelet legszívesebben felkötné. Mert árnyalatok nincsenek. Sőt nem is lehetnek. A fő ellenség minkét oldalról az, aki az ellentétes nézőpontokat is megpróbálja végiggondolni. Mert (gondolja ő) hátha a másiknak is lehet igaza? Az ilyen ember az igazán gyűlöletes, ő az, aki halálos veszélyt jelent az létfontosságú gyűlölködésre, ő az, aki aláássa a hideg-meleg világkép oly csodásan működő meteorológiáját. Mindkét oldalon…

Ő az, aki zagyvaságokat ír és badarságokat beszél. Mert micsoda marhaság az, hogy nappal meleg van, éjszaka meg hideg? Elvégre mindkettő napszak. Hogy a megvilágítástól függően még a színek is megváltoztatják árnyalatukat. Pedig szín voltaképpen csak egy van. Egészen pontosan sok, de az mindig jól meghatározott: színtiszta fehér, vagy színtiszta fekete, színtiszta kék, zöld, sárga, vörös. Az átmenetek galád maszatolások. De egyébként is! Micsoda ostobaság, hogy a pincsi pici, a bernáthegyi meg óriási? Hiszen mindkettő kutya… És hogyan lehet szeretni Orbán Viktort, aki sunyi diktátor? És hogyan lehet gyűlölni Angela Merkelt, aki nyíltszívű demokrata? És hogyan lehet gyűlölni Orbán Viktort, ha hidegfejű diplomata? És hogyan lehet szeretni Angela Merkelt, ha szenvedélyes karrierista?

Lehetséges, hogy mindenik állítás csak része az igazságnak? Nyilvánvalóan nem, mert akkor egymásba maszatolódik a szeretet és a gyűlölet. Akkor meg mi lesz velünk?

Egyáltalán, hogy jön ahhoz bárki is, hogy neki és ne nekünk legyen igazunk? Hiszen minden egyéb langyos árnyalat!

Azaz: zagyvaság! Ki nem köpi ki őket?