Jobban belegondolva, Románia egy nagy börtön, ahol a rabokat nem évekre, hanem pénzekre ítélik el. A szabadságot pedig nem rácsok, hanem adóterhek korlátozzák. Születésünktől kezdve halálunkig, sőt még azon is túl.

Tréfás kedvűek hangoztatják, hogy az adóhatóságot csak úgy tudod kicselezni, ha idő előtt távozol az élők sorából, megfosztva az államot egy rakás pénztől. A kissé morbid hozzáállás féligazság, mert adóhátralékaidat így vagy úgy, de valaki amúgy is nyögni fogja. Hátrahagyott anyagi javaidat örökösödési adóval terhelik, arról nem is beszélve, hogy a utolsó utad sem adómentes, a temetés pedig nem olcsó mulatság, és a vele járó költségek is annak rendje és módja szerint meg vannak adóztatva.

Magyarul: akár két lábon jársz, akár a koporsódban fekszel, az állam gondosan ügyel arra, hogy mindenből profitáljon. Persze, nem jókedvében teszi, van ugyanis egy kiváltságos réteg, kiterjedt rokonsággal, megkent és felkent érdekismeretségi körrel, melynek két fontos dologra kell figyelnie. Egyrészt, hogy nekik továbbra is jól menjen, másrészt, hogy mindehhez biztosítsál számukra elegendő pénzt. Erről papírjuk van: az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségéből kiindulva törvény kötelez rá. Nincs kecmec.

Startból lefelezik a fizetésed, de a megmaradt nettó felére is komoly adózás vár, akármire próbálod elkölteni. Ez persze kevés a megélhetéshez, túlóráznod kell, pluszmunkát vállalsz, az állam meg örül, mert így még több zsé jut az üres kincstárba. Feketézni nem ajánlatos, valaki csak füttyent és az ANAF nevű adódzsihád máris szorongatja a tökeid. Igazuk van. Ha tíz lejjel meglopod az államot, attól neked nem megy jobban, viszont ha minden adófizető ugyanígy cselekszik, akkor mi a fenéből fizetik ki odafenn azt a sok papírtologatót, hogy a luxusnyugdíjat ne is említsem... Erre nem gondoltál, ugye?

Ha rendelkezel személyi számmal, akkor az állam bácsi által elvárt feladataid a következők: dolgozz, fogyassz és adózz! Minden más opcionális. Ha ezeknek eleget teszel, jutalomban részesülsz, büszkén viselheted a „tisztességes adófizető” címkét. Jogod van ehhez, de egyben kötelességed is. Felhalmozott adóssága csak állami cégnek lehet, neked nem!

Persze a legjobban működő gépezetet is olykor olajozni kell, így időnként neked is bedobnak egy-egy maszlagot „Lám, mire költik az adófizetők drága pénzét!” címmel, hadd háborogj te is egy sort. Előszednek egy-két piti ügyet, valamelyik kis hallal elvitetik a balhét, akire majd ujjal lehet mutatni, akit lehet majd hibáztatni a pocsék életed miatt, de ezek apróságok, valójában jelentéktelen összegekről van szó. Az ipart odafenn űzik nagyban, azt pedig nem látod. Ha nem tudod, nem fáj.

És jobb, ha nem tudod, különben bediliznél. Már látlak, ahogy kimersz egy vödörnyit a pöcegödörből, felhígítod jó gusztusosra, elmész vele az adóhivatalba, elkiáltva magad, hogy trágyával fizettél egyik napszámosodnak, de mivel a természetbeni juttatások is adókötelesek, hát hoztad az államnak járó részt. És hogy hova kérik, a képükbe vagy inkább továbbítják Bukarestbe?

Ha esetleg lecsuknak emiatt, ne aggódj, Hawaii a börtönből is ugyanolyan elérhetetlen távolságban marad, mint eddig volt. Természetesen ezzel semmit nem oldasz meg, de legalább szerzel magadnak egy jó napot... Többre ne számíts, mert azt már megadóztatják.

Marad persze a remény, hogy a túlvilág adómentes, bár erre nem vennék mérget. A múltkor a pap is keményen ostorozta az elanyagiasodott világot, aztán a perselyezés után rám szólt, hogy igencsak jól tenném, ha végre kifizetném az egyházadót...