Bogdán Tibor: A moinești-i ügyész

Hihetetlen, de egy moldovai kisváros egyik ügyészének sikerült egyetlen döntésével megfogalmaznia mindazt a rosszat, ami a jelenkori Romániára, az ország igazságszolgáltatására jellemző: a gyűlöletbeszéd pártolását, a tények semmibevételét, az igazság figyelmen kívül hagyását, a bírók pártosságát és korruptságát, a légből kapott ítéleteket, amelyeknek semmi közül nincs a valósághoz, és amelyek mindig az erősebb félnek adnak igaza, a kisebbségek és elsősorban a magyarok iránti feneketlen ellenszenvet…

A moinești-i ügyész ugyanis egyszerűen lezárta – a történtek ellenére! –, az úzvölgyi katonatemetőnél sorra került magyarellenes akció ügycsomóját, azzal az elképesztő érveléssel, hogy a román nacionalisták által skandált „kifelé a magyarokkal az országból” jelmondat csak „állítólag számít magyarellenesnek”, a vádat megfogalmazó képzeletében. A skandálás nem tekinthető tehát sem uszításnak, sem felbujtásnak, hiszen „nem az emberek egy bizonyos kategóriájára, hátrányos helyzetű, homoszexuális stb. embercsoportra irányult, hanem egy csupán „etnikumra vonatkozott”.

Ebből a megállapításból legalább két tanulság vonható le: egyrészt a magyar etnikum nem számít embercsoportnak (akkor vajon minek minősül?), másrészt pedig ügyészünknek jó lett volna arra is gondolnia, hogy igazságtalan ítéletével egyből hátrányos helyzetűvé változtatta a magyar etnikumot, esetükben tehát a „kifelé az országból” mégiscsak bűncselekménynek számít. Csakhogy Romániában következetességet keresni legalább olyan hiábavaló feladat, mint hátúszóversenyen nyerni a notre-dame-i toronyőrnek…

A moinești-i ügyész szerint a skandált jelmondat legfeljebb kihágásnak minősülhet. De hát még ezért a „kihágásért” sem helyezett kilátásba semmiféle büntetést! Aminthogy adós maradt annak megmagyarázásával is, hogy akkor végül is mi tekinthető „ténylegesen” magyarellenes jelmondatnak? Ehelyett egyszerűen ejtette az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat által megfogalmazott vádakat, és mindössze annyit rendelt el, hogy szolgáltassák vissza a temetőkapu megrongált láncát és lakatját. Biztosan azért, hogy az országból kitakarodó magyarok vigyék magukkal láncaikat is.

Ügyészünk érvelése szerint egyébként a „kifelé…” jelmondat azért sem jelent diszkriminációt, mert „nem meghatározatlan számú csoportra” vonatkozott, hanem konkrét személyek ellen irányult. Az ügyész szerint a sírkertet birtokukba vevő románok csak a temetőt védelmező magyarokat akarták eltávolítani az országból, vagyis csupán azokat, akik nem akarták beengedni a „felhatalmazott románokat” a katonatemetőbe.

Azt viszont csak az ügyész tudná megmondani – bár meggyőződésem, hogy ő sem –, hogy honnan szerezte értesülését, miszerint a román nacionalisták nem a magyar közösséget akarták kiebrudalni az országból? A román provokátorok tudomásom szerint nem sorolták fel név szerint a temetőt – mindössze élőlánccal és imával – védő magyarokat, hanem nyilvánvalóan a teljes magyar közösségre gondoltak. Ügyészünk tehát hatalmas tévedésben lehet, mert igaz, hogy ez alkalommal elhangzott egy névsor is, csakhogy az összeterelt románok azokat a román hősöket sorolták fel, akik az úzvölgyi katonatemetőben nyugszanak.

Legalábbis szerintük.

Vajon amikor magyarországi csapatok romániai mérkőzései idején felhangzik ugyanez a jelmondat, akkor a román szurkolók csupán az ellenfél tizenegy játékosát akarják elkergetni az országból? Vagy estleg másra gondolnak…

Az külön csemege, hogy száműzni akarják a magyarokat mondjuk a kolozsvári CFR mérkőzésein is, márpedig ebben a csapatban egyetlen magyar sincs, az együttes edzője, kilenc tagú technikai személyzete is színtiszta román. A románok mellett az együttesben van lengyel, litván, spanyol, bosznia-hercegovinai, francia, brazil, mali, portugál, horvát, portugál, elefántcsontparti, venezuelai játékos, akik az elején nem is nagyon értették, hogy miért kellene a meccs alatt elkotródniuk az országból a magyaroknak… 

A vasutascsapat attól lett „magyar együttes”, hogy szponzorizálását a kétezres évek elején romániai (!) magyar szponzor vette át, Pászkány Árpád személyében. Meg hogy a klub hivatalos nevében ott szerepel megalakulásának időpontja, az 1907-es évszám is, amikor Kolozsvár még egyáltalán nem volt Cluj-Napoca és amikor még jobb napokat is látott a kincses város…

Daniel Gălbează moinești-i ügyész – érdemes megjegyezni a nevét, mert gondolom, még hallhatunk róla – torz és képtelen ítéletével az ügy még nem ért véget.

A döntés a romániai emberjogvédőket is felháborította. Az ActiveWatch közleményben állapította meg, hogy a moinești-i ügyész nem csak abszurd megállapításokat tett, de ítéletében a legveszélyesebb gondolat az, hogy az „etnikum” nem tekinthető embercsoportnak; vagyis a magyarokat ugyanúgy el lehet távolítani az országból, ahogyan a nácik tették a Holokauszt idején, amikor „két nem-embercsoportnak tekintett etnikumot, a zsidókat és a romákat” semmisítettek meg. Az ügycsomó lezárásával az ügyész törvényesített minden cselekedetet, amely veszélyeztetheti a romániai etnikai kisebbségeket.  Az igazságszolgáltatás illetékeseinek nyilvánvalóvá kell tenniük, hogy a gyűlöletbeszédet nem tűri meg a romániai ügyészség. Nem a moinești-i ügyész az „egyedüli idegengyűlölő ügyész és mindez nem is az ő hibája, hiszen az Igazságügyi Minisztérium az utóbbi években túlságosan is keveset tett azért, hogy a román ügyészek megértsék és elfogadják a sokféleséget, a multikulturalizmust és hogy megbüntessék a szélsőséges megnyilvánulásokat” – zárul a közlemény.

Ugyanakkor a magyar vádemelők a továbbiakban az ombudsmanhoz fordulnak, és jóllehet nagy reményük nincsen a magyarellenességről többször is bizonyságot tett párt, az ALDE emberében, de azon vannak, hogy minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítsenek, mielőtt nemzetközi szintre emelnék az ügyet.

Ahol minden bizonnyal igazság tétetik majd…

 

Kimaradt?