Talán egyszer majd könyv formában is alakot ölt az a mintegy 30 év, amely alatt szó szerint végigdumáltam Székelyföldet. Addig is íme egy kóstoló arról, amikor az ember kendőzetlenül, arccal (illetve hanggal) fel meri vállalni saját véleményét.

Valamikor a 90-es évek elején, mikor még forrófejű fiatalként a Brassói Lapoknál kóstolgattam az újságírói szakmát, eszembe ötlött, hogy de jó lenne egyet fiatalosan jópofizni a közelgő választások kapcsán. Némi fáradozással (akkoriban még nem volt net) össze is gyűjtöttem néhány politikai graffitit, például olyanokat hogy „Ne menj szavazni, csak bátorítod őket!” és annak rendje és módja szerint le is adtam az olvasószerkesztőnek. Akkoriban az ilyen jellegű anyagok még újszerűnek számítottak. Sosem felejtem el a reakciót, ami nevetés kíséretében, de ellenmondást nem tűrő hangon érkezett: „De Csaba, nekünk nem szabad ilyet írnunk! Biztatnunk kell a magyarságot a részvételre.” Hát itt kezdődött minden.

Pár évvel később (azt követően, hogy átigazoltam a Brassói Cenk rádióhoz) a Marosvásárhelyi rádió brassói tudósítójaként a heti jegyzeteimben nem féltem alkalomadtán keményen beolvasni a RMDSZ-nek (főleg ha okot is adtak rá), mindezt úgy, hogy a brassói rádió a RMDSZ helyi szervezetének székházában kapott helyet, és akkori nagyfőnököm (az idén áprilisban elhunyt) Madaras Lázár parlamenti képviselő volt. Bár a vásárhelyi rádióban elhangzó véleménynyilvánításaimat gyaníthatóan nem mindenki emésztette meg egyforma könnyedséggel, mindenki becsületére legyen mondva, soha nem volt részem rendreutasításban, kioktatásban.

1996-ban Aristotel Căncescu, Brassó megye demokrata párti szenátora Sepsiszentgyörgyön indított kereskedelmi rádiót, és mivel a brassói magyar nyelvű adás éppen kényszerszüneten volt, egy kolléganőmmel átigazoltunk. A szentgyörgyi licencre helyi RMDSZ-es embereknek is fájt a foga, de hiába. A sikertelenségük velejárójaként még cikk is megjelent a helyi Háromszék napilapban, melyben engem és kolléganőmet janicsároknak neveztek. Így értelemszerűen meglehetősen fagyos volt a helyi hallgatóság fogadtatása. A tulajdonosok azonban soha nem szóltak bele abba, hogy mi hangzik el a magyar műsorvezetők szájából, és mivel a város dolgai akkoriban nem is mentek a legjobban, hát volt bőven mit és kit kritizálni. Nem is fogtam vissza magam. Az akkori polgármester (későbbi szenátor), a néhai Albert Álmos állandó céltáblává vált. Egyszer túl is feszítettem a húrt („Aki ennyire Álmos, menjen már haza és feküdjön le!”), mire a polgármester felhívta a rádiót, hogy aztán negyedórán át élő adásban szidjuk egymást, mint a bokrot. Napokig erről csámcsogott a város.

Nem tudom, hogy a szabadszájúságomnak volt-e köze ahhoz, hogy áthelyeztek a Csíkszeredában újonnan induló testvérrádióhoz, de minden bizonnyal sokan örültek, hogy megszabadultak tőlem.

Albert Álmossal évekkel később a Barót-napokon futottam össze (én konferanszié voltam, ő díszvendég), ahol váltottunk is néhány szót. Elnézést kértem tőle az általam okozott kellemetlenségért, és kezet nyújtottunk egymásnak. Szintén évekkel később jött az egyik legszebb bók, amit életemben kaptam. Egy volt sepsiszentgyörgyi városi tanácsos fogalmazta meg: „Te Csaba! Én akkoriban úgy gyűlöltelek, hogy azt ki sem lehet mondani. De tudod, hogy hiányzik, amit leműveltél?” Bizony, az idő mindent megszépít...

Hat év csíkszeredai rádiózás következett, mondhatni szinte politikamentesen, ott a szórakoztatáson volt a hangsúly, kemény konkurenciaharc folyt, hisz egy adott időben négy magyar nyelvű helyi rádió harcolt a hallgatók kegyeiért. Időközben volt egy több éves kézdivásárhelyi és gyergyószentmiklósi rádiós kilengés is, előbbinek a megszületésénél bábáskodtunk, utóbbinál csak besegítettünk, de Csíkszeredához hasonlóan, mindkét helyen a szórakoztatáson, a hallhatók hangulatának „karbantartásán” volt a hangsúly.

Végül 2006-ban eljött a Küküllő menti rádiózás ideje. A messzi földön híres/hírhedt politikai színjátékok, bohóckodások bölcsőjében. Évekbe telt, míg megtaláltam a hangom. Azt a vitriolosat, igen. Székelyudvarhelyen nem könnyű véleményt nyilvánítani, arccal, hanggal, névvel felvállalva azt. Még nehezebb kiállni érte, visszavágni a támadásokra, főleg a közösségi médiában, ahol a sok lúd jelenléte miatt értelme sincs ennek.

Persze a rádiónak nem lehet visszapofázni. Ez a jó része. És egyben a rossz is. A politikusok nehezen tűrik a kritikát, rosszul esik, ha eltér a véleményed attól, amit ők próbálnak elhitetni. A hideg rázza őket, ha átlátsz a szitán. De a legnehezebben azt nyelik le, ha nem tudnak visszavágni. Rádiós vagy? Add önmagad, dicsérj, ha van mit, kritizálj, ha van merszed. Olykor lehetsz elfogult is, szőrszálhasogató, sarkíthatsz, eshetsz túlzásokba, előfordulhat, hogy tévedésbe kerülsz (ebben a káoszban nehéz tisztán látni), de megtörténhet, hogy egy rohadt nagy igazságot mondasz ki. És a legfontosabb: ne kivételezz! Néha hallgass a jó szóra! Tudd, hogy hol a határ, amin túl már törvényszéki jegyzőkönyvben rögzítik a mondanivalódat. És ha elég ügyes vagy, egy idő után a politikusok és elvakult követőiknek többsége pártpreferenciától függetlenül egyformán rühellni fog. De ne aggódj, kevesen vannak olyan bátrak (vagy őrültek), hogy ezt ki is mutassák. Meg aztán te úgy is a hallgatókért vagy.

Van egy ára ennek az egésznek (a vélemény olykor sokba kerül), a sajtósok jól tudják. Udvarhelyen pláné! Ráadásul, ha jövevény vagy, mint oly sok jó ember ebben a városban, akkor idő kell, hogy Udvarhely többé-kevésbé befogadjon, idő kell, hogy átvedd a város lüktetését, a sok rosszal, de a sok jóval is együtt. Idő kell, hogy otthonodnak tudd tekinteni, akár végérvényesen is. Idő kell, hogy megszeresd. De ha belezúgtál, vége. Életre szóló, örök szerelem ez, az őrültebbik fajtából. Csodálatos kisváros ez, mely a jól ismert politizálási stílusa, fajtája nélkül ma valószínűleg már egy virágzó, rendbe szedett, hihetetlenül fejlett, és talán rettentően egyhangú, dögunalmas település lenne.

Sajtósnak lenni (főleg Udvarhelyen) bátorságot igényel. Ha hallgatsz, nyuszi vagy. Esetleg lefizettek, hogy ne vedd észre a rosszat vagy éppen a jót. Ha megszólalsz, biztosan kiszolgálsz valakit, bérmunkát végzel politikai hátszéllel. Netalán valaki a bögyödben van. Tökmindegy. Így is, úgy is rohadt, gerinctelen firkász vagy. Álnok propagandista, fizetett provokátor.

Gyomor kell ehhez, leszaromság. Ha bevállalod, akkor jó helyen vagy. Udvarhely egy kincsesbánya, a témák hegyekben állnak. Ne félj hát megszólalni, ne tartsd vissza magad! Még így is könnyebb dolgod lesz a következő négy évben, mint mondjuk a polgármesternek. Bárki is legyen az.