banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Rostás-Péter István: Magyar-, romabánat, majdnem egyre megy

Statisztikailag nem vagyunk nemzetállam, alkotmányilag meg persze hogy. Kifele és hivatalosan vendégszerető és toleráns nép a többségi, valójában meg szelektíven barátkozó. Papíron létezik évek óta nemzeti roma(integrációs)stratégia, a terepen meg nyomokban fellelhető szándékok. Ezt az egymásnak feleselő képletet rögzíti az IRES június eleji felmérése, amely a romák járványbeli megítélését hivatott kvantifikálni: a kutatást két nyugat-európai állam bukaresti nagykövetsége támogatta anyagilag.

Nem záporoznak most százalékok és arányok, meg mindenféle szociológiai szakszavak, mert akkor egyrészt az olvasó továbbgörget, másrészt meg rovatot tévesztett volna e szöveg. Mely csak ürügyként utal a felmérésre. Az adatok olvasatából is csak annyira szorítkozom, hogy időnként egyformán nem kedvelnek magyart és cigányt, miközben akár fel is lélegezhetnénk, mert bejött a képletbe a külföldi bevándorló, mintegy árnyalni (torzítani) az összbenyomást. Régi és már számtalanszor lecsekkolt igazságokra érkezik ezúttal igenlő válasz a számok nyelvén: hogy akik rendszeresen kapcsolatba léptek romákkal, kevésbé hajlamosak a stigmatizálásra, hogy a válaszadók tanultabbja nehezebben állna rá az uszítóbeszéd diktálta frekvenciára, de azért még igen nagy az aránya azoknak, akik nem érzékelik az ebben rejlő fenyegetést. Hogy jó lenne felzárkóztatni a cigányokat, de ők is kellenek hozzá, meg egy kis alázat és hála részükről, esetleg gyors ütemű asszimilálódás, köszönetként a törődésért. A régi pártdiskurzus „a románok, magyarok, németek, szerbek és más nemzetiségek”-szerű fordulata egy idő után kiejtette a németeket, aztán a magyarokat is (a szerbek valahogy diszkrétebben, menet közben koptak ki). A romák soha nem is kerültek be a hivatalos szövegbe 89 előtt. Ezért is volt revelációértékű, amikor 90 hajnalán megjelentek a roma vezetők, az akkor még pártba be nem tagozódott korifeusok. Elkobozott aranyukat követelték, és azt hangoztatták, hogy legalább hárommillióan élnek az országban. A népszámlálások sorra rácáfoltak hivatalosan erre a számra, de nem számoltak mindenféle lajstromozási technikai hibával, és az önbesorolással járó „gondokkal”. Mindent összevetve, a szakemberek becsléseit is figyelembe véve bizonyosan állíthatom, hogy majdnem tíz éve nem 621 573 roma élt Romániában (ígérem, hogy több számot nem sorolok), hanem a legszerényebb változat szerint is százezres nagyságrendű a kimaradt (fel sem mért), a kérdezőbiztosok által önkényesen másképp jegyzett, vagy identitását – még – nem vállaló cigányok száma.

Több hatósági szigort várt el a felmérésben részt vevő válaszadók egy része, elvégre úgyis túl sok joga van a romának, valahogy csak rendre kell utasítani. A roma pedig köszöni a rendet, s ami ezzel csatolt áruként érkezik. Saját politikai pártjuk egyike szerint a boldoguláshoz egészség, szerencse és kitartás szükségeltetik. Az állam, a maga támogató és rendteremtő eszközeivel mindössze a negyedik legfontosabb tényező. A bizalmatlanság tehát kölcsönös: ez pedig eleve kerékkötője bármely kibontakozásnak. A civil romaaktivisták kevesek, és még nem eléggé képzettek ahhoz, hogy trendet fordítsanak. A rendszer meg beéri néhány látványos diszkriminációellenes döntéssel, de a romáknak évente fenntartott rendőriskolai helyek ettől még nem telnek be. Nincs tehát elegendő cigány rendőr, aki a saját közösségében fellépve modell, és egyben mértéktartásra sarkalló tényező. 

Ami pedig a nyelvi kompetenciákat illeti: nem mindenik cigány beszéli a romani nyelvet, annak valamely változatát, de ettől még vallhatja magát romának. A kettő identitásvállalás szempontjából, nyilván együttesen válik hatékonyabb tényezővé. S hogy azért a nyelvet tudni milyen fontos kiélezett helyzetben, egy szemtanúként rögzített „életkép” álljon itt bizonyságul; pár éve Sepsiszentgyörgy központjától nem messze – éppen a rendőrség akkori székhelyének közelében – esti órában összekapott két mámoros cigány. Az őrjárat csakhamar a hangoskodás helyszínére érkezett a „dubicával”… és elvitte azt a renitenst, amelyik nem tudott románul; ellenfele is alig-alig, a küzdelemtől, meg az alkoholtól, de valahogy kipréselt néhány szót, helytelenül és aránylag összefüggéstelenül, de legalább államnyelven.

Távoli tőlem a szándék, hogy a júliusi szerda csöndjét háborgassam holmi politikailag korrekt, meg demokratikusan haladó ejnye-bejnyézéssel, mert biztos vagyok benne, hogy akad oly véleményező, mint azt a román nyelvű platformokon olvastam volt: hogy akkor már inkább egy szíriait fogad házába az illető, mint egy cigányt; aki lusta, lop és megbízhatatlan. Az alteritáshoz, a mindenkori mássághoz való rapszodikus viszonyulás e példáját végiggondolva lehet némi fogalmunk arról, mi van és kereng a fejekben a témáról. S még ehhez annyit, hogy a járványbéli hangulatra oly jellemző bűnbakkeresési reflex dacára az IRES-felmérés nem mutatott ki növekvő romaellenességet. Ám ettől sem az Országos Diszkriminációellenes Tanács, sem a roma jogvédők, sem az analógiákat újságcikkbe préselő sajtómunkás nem dőlhet hátra.

banner_y97vR58b_970x250.png

Kimaradt?