A napokban a Der Spiegel kommentálta (és teljes terjedelmében közzé is tette) az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének legutóbbi jelentését. Az eredmény meglehetősen lehangoló. Azt persze már korábban is sejthettük, hogy az Unió állampolgárai nem, vagy csak mérsékelten bíznak az Unió intézményeiben. Ezen aligha lehet csodálkozni, hiszen ezen intézmények vezéralakjai valamiféle elefántcsonttoronyban élnek, s elvont eszméik vagy éppenséggel tetszetős illúzióik magasából tekintenek le az európai valóságra. A tényektől, főként ha ideológiai vonatkozásokról van szó, nemigen hagyják befolyásoltatni magukat.

Sajnos, az állampolgárok nem csak az uniós bürokratákban, de önnön államaik – közvetlenül általuk választott – politikusaiban sem bíznak meg. Úgy vélik, hogy országaik reprezentatív pártjai voltaképpen nem az ő érdekeiket képviselik. A bizalomvesztés még az Unió vezető államában, Németországban is szembeötlő.

A felmérés készítői az Unió államaiban 35 000 „reprezentatívnak” tekintett személy véleményét kérték ki. 16 évtől fölfele. Már ez az utóbbi adat is beszédes, a német Bundestag ugyanis a fiatalok szavazati jogát 18 évről 16-ra szállította le. Hogy tisztában lehet-e egy 16 éves gyerek országa vagy Európa tényleges helyzetével, egy – az iskolai képzettség mai szintjét kevéssé ismerő – ember számára is joggal kérdéses.  vannak országok, hol az idősebb generáció szavazati jogának megvonása is szóba kerül, hiszen az illetők esetleg egy olyan jövőre adhatják le szavazatukat, melyben már nem fognak élni, esetükben tehát meglehetősen magas lehet a felelőtlenség csábítása.

Ez a logika egy olyan világban, melyben az idősek ugyanúgy nem éreznek felelősséget utódaik iránt, mint azok őirántuk, némileg érthető is. A családok az utóbbi évtizedekben sorra széthulltak. Közismert, hogy Európa legliberálisabbnak tartott demokratikus államában, Svédországban a 60 év fölötti korona-vírus által fertőzött betegeket csak akkor vették fel a kórházakba, ha egyébként jó egészségi állapotban voltak. A 80 év fölöttieket meg már egyáltatalán nem. Hasonló esetek Olaszországban és Spanyolországban is előfordultak, de ott az egészségügyi rendszer szűk keresztmetszetei és nem ideológia megfontolások kényszerítették ki őket. Svédországban a politika tudatosan élezi ki a fiatalok és az idősek közti ellenérzéseket. Mi nem bízunk bennünk, ők nem bíznak bennünk. S végülis senki senkiben…

Így már néhány dolog akár érthetővé is válhat…

A környezeti válságért is szokás az idősebb generációkat felelőssé tenni. Igaz, Greta Thunberg a világ vezető politikusait ostorozza. Csakhogy ezek a politikusok zömmel tényleg 60 év fölöttiek. Az indulatok egyébként sem nélkülöznek minden alapot. Hiszen mi, idősebbek és apáink, nagyapáink juttatták a világot a szakadék szélére. A vád azonban csak akkor lenne valóban megalapozott, ha a fiatalabb nemzedékek azokkal, a felvilágosodásban megfogalmazott alapelvekkel fordulnának szembe, melyek a jelenlegi helyzethez vezettek. Erről azonban szó sincs. Ők éppenséggel ezeket az elveket szeretnék úgymond kiteljesíteni.

Az egyenlőséget, az úgynevezett egyetemes emberi jogokat, s az egységes világállam csodálatos utópiáját. Pedig a normális az lenne, ha az önellátó kisközösségekhez való lehetőség szerinti visszatérést, a modern világ destruktív fogyasztási szokásaival való szembefordulást propagálnák. Csakhogy mozgalmaik olyan pénzekből tartják fenn önmagukat, melyeket épp ez a fogyasztási kultúra termel ki. A Thumberg fellépéseiről szóló tévétudósítások szüneteiben a kis próféta eszméit népszerűsítő tévéadók továbbra is ontják magukból a környezetpusztító fogyasztói kultúrát fenntartó reklámokat… Maguk is ezekből élnek…

Így aztán az európai polgár életkortól függetlenül joggal véli úgy, hogy azokat mainstream-pártokat, melyek ma a világot uralják, „az olyan emberek, mint én egyáltalán nem érdeklik”. Azok aránya, akik így vélekednek, még Németországban is 52 százalék.

Európa-szerte pedig az alacsony keresetűek, a munkanélküliek, a krónikus betegek 73 százaléka érzi úgy, hogy a kormányzat elhanyagolja őket.

A lakosság jelentős része (27-29 százalék) Németországban még a bíróságok tárgyilagosságában sem bízik. A kelet-európai országokban a helyzet a nyugatinál is rosszabb. Az állampolgárok többsége főként Horvátországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon vélekedik úgy, hogy a politika erőteljesen befolyásolja az igazságszolgáltatást.

Ez a sor, melyből Románia meglepő módon hiányzik, sajnos már eleve kételyeket ébreszt a jelentés készítőinek tárgyilagosságát illetően is. Annak ellenére, hogy a tanulmány a felmérés elkészítésének módszertanát is alaposan ismerteti. Mert az igaz ugyan, hogy Romániában a korrupcióellenes harc az utóbbi időben valóban sikereket ért el. Az a tény, hogy Dragnea például börtönben ül, önmagáért beszél. A felmérés készítőinek figyelmét azonban nyilvánvalóan elkerülte, hogy a román bíróságok a magyar–román vitás kérdésekben szinte kivétel nélkül a magyar kisebbség hátrányára döntenek. Ahogyan az is, hogy mindig főként azok kerülnek rácsok mögé, akiknek a kezéből így-vagy úgy éppen kicsúszik a politikai hatalom.

Érdemes volna utána járni, hogy kik döntötték el: milyen alapon, milyen társadalmi szegmenseket jelölnek ki arra, hogy tagjaik közül – immár valóban véletlenszerűen – kisorsolják az interjúalanyokat…

Mindettől függetlenül: a kép mindenképpen szomorú és egyértelműen arra utal, hogy az európai demokráciával komoly problémák vannak. A képviseleti demokrácia képvisel ugyan, de korántsem azokat, akik – a rendelkezésükre álló kínálatból – a „legmegfelelőbb” jelölteket kiválasztják… Nyilvánvalóan a kínálat körül nem stimmel valami…

Márpedig, ha a társadalom nem bízik meg azokban, akik a nevében döntenek, akik kezükben tartják a törvényhozást, az igazságszolgáltatást és a végrehajtó hatalmat, a rendszer rendeltetésszerű működése kerül veszélybe.

Korántsem csoda, hogy ha még a „tudományos módszerességgel” megkérdezettek túlnyomó többsége is szorong.

Még Európa legstabilabbnak tűnő államában, Németországban is minden második megkérdezett súlyos aggodalmakkal néz a jövőbe.